2021.09.21 23:50 Interfectorem Sabnock Olvasottság: 333x
1

Mindenki veszélyben

Esik az eső a Baztan-völgyben, Navarrában. Elizondóban azonban nem áll meg az élet. A Salazar pékségben is nagyüzemben készítik a zsemléket, kifliket és a különböző péksüteményeket. Amaia (Marta Etura) és James (Benn Northover) pedig nevelik a kicsit, és élik az életüket. De a gonosz ott van Elizondóban, és a történet zseniális és méltó lezárása az Ofrenda a la tormenta.

Ezt a filmet is Fernando González Molina rendezte, nem szerette volna kiengedni a kezéből az irányítást. A történet egy temetési szertartással kezdődik, ahol az apa a temetés végén ellopja a saját fia holttestét. Amaia lesben áll, és társaival elkapják. Ám az apa csak egyet ismétel szinte mániákusan: be kell fejeznem.

Mindenki veszélyben

Tehát Tarttalo követői soha nem adják fel, és Amaia őrült anyja, Rosario (Susi Sánchez) sincs még meg, szökésben van, de ennek ellenére Amaia testvérei el akarják test nélkül is temetni az anyját, lezárva egy rossz fejezetet az életükben. Eközben a doktort, aki segített Rosariónak, megölik a börtönben. Amaia egyből rájön, hogy a szekta tette.

Feltűnik a színen egy újabb démon, Inguma, aki a helyiek szerint éjjelente ráül az áldozataira, és az utolsó cseppig kiszívja belőlük az életet adó levegőt. A kis rendőri csapat nem unatkozik, peregnek az események, és a gyermekek sorban halnak meg. Sarasola atya, a helyi egyházi vezető (Imanol Arias) szerint, aki feláldozza a démonnak a gyermekét, minden földi jóban részesülhet élete végéig.

Eközben a szekta tovább gyilkol, mindennél keményebb eszközöket használva. Elena Ochoa asszonyt is megölik, mert a szekta rájött, hogy mesélt dolgokat Rosarióról Amaiának. Markiza (Leonardo Sbaraglia) szerelmet vall a szép nyomozónőnek, aki teljesen összezavarodik. Majd összeismerkedik egy mentálisan zavart nővel, Yolandával (Marta Larralde), akinek a férje ajánlotta áldozatnak a közös gyermekeiket. A gyermekek halála után Yolanda elhatározza, hogy kideríti az igazat.

De az igazi tragédia még csak most következik, hiszen a démoni szekta megöli Amaia legjobb barátját és kollégáját, Jonant (Carlos Librado), aminek hatására a nyomozónő teljesen kifordul magából. A történet pedig még csak ezek után indul be úgy istenigazából. Egy totálisan sajátságos, a középkori hiedelmekben kőkeményen hívő, eszméikért meghalni is képes emberek és a modernkori rendőrök és civilek összecsapása, ahol az egyik oldalnak győznie kell, a másiknak pedig pusztulni.

A film képi világa most is tökéletesen passzol a mondanivalóhoz. Brutálisan komor és nyomasztó, emberi sorsok és drámák fantasztikusan felépített keretes rendszere. Senki sincs biztonságban, senki nem az, akinek látszik. Az eső pedig szakadatlanul esik, mintha ezzel a bűnös lelkek is tisztulnának, de nem. Az eső csak a sok mocskot teszi még sikamlósabbá és hozzáférhetetlenebbé. Vizesek, nedvesek, de nem tiszták lesznek a bűnös lelkek. De azok-e egyáltalán? A film végére szerencsére minden kiderül.

Gyönyörű vágások, zseniális színészek, szuper operatőri és rendezői munka, fantasztikus helyszínek, romantika, izgalom, vér és misztikum. Tökéletes kikapcsolódás, minden perce élvezet. Több ilyen filmet szeretnék látni, amiben igazi filmes szakemberek dolgoztak pontosan és precízen. Marta Etura nagyot robbantott ezzel a mozival, remélem, a rendezők felkapják a fejüket, ha valahol meglátják a nevét. Popcorn, egy kis Aloe Vera ital, és lehet nézni ezt a nagyon jó spanyol mozit. Az én ajánlásommal.

krimi | thriller

A trilógia harmadik részében Amaia a szörnyű rituálék és a gyanús gyermekhalálok hátterét vizsgálja, miközben a körülütte lévőkre veszély leselkedik. több»

1