Filmbarbár   2021.10.22 19:10   olvasottság: 191x
4

Tíz kicsi szovjet néger

Kamaszkoromban rengeteg művet olvastam Agatha Christie-től, aztán amikor lehetőségem adódott, néhány filmváltozatot is megnéztem. Sokszor elborzadva vettem tudomásul, hogy mennyire „kifacsarták” ezeket a regényeket, mennyire önkényesen bántak az irodalmi alapanyaggal. Sok esetben rá sem lehetett ismerni a regényre, annyira eltorzították azt. Jelen esetben szerencsére nem ez a helyzet, mert bár nem most olvastam a Tíz kicsi négert (vagyis most már nem is tudom, milyen polkorrekt címet adtak a regény újabb kiadásainak), ez a film emlékeim szerint végig nagyjából híven követi a regény cselekményét, és kb. csupán a gyilkos személye lepleződik le másképp itt, mint a könyvben.

Angol, illetve amerikai filmváltozatairól már hallottam ennek a regénynek, szovjetről viszont még nem. Bevallom, kicsit ódzkodva ültem le megnézni, de kellemes csalódás ért. Jó a színészi játék (jóllehet itthon talán kevéssé ismert színészek alakítják az egyes szerepeket), korhűnek tűntek a jelmezek, kellékek, és a film kellőképpen visszaadta a regény paranoid és nyomasztó hangulatát. Az egyetlen jelentősebb problémám a játékidővel volt, szerintem a bő két óra kicsit sok ennek a sztorinak, lehetett volna húzni belőle, akkor még feszültebb lett volna a film hangulata. Orosz nyelven, angol felirattal láttam ezt az alkotást (csak később vettem észre, hogy magyar feliratot is hegesztett hozzá valaki), eleinte kicsit furcsa volt, de azért így is érthetőnek bizonyult.

Tíz kicsi szovjet néger

A történet egyébként sajátos módon járja körbe a bűn és a bűnhődés/büntetés kérdését, a gyilkos ugyanis a saját, bonyolultan kiagyalt módszerei segítségével vadássza le egyesével az embereket, de részben azok bűntudatára és félelmeire apellálva, s egyre nagyobb bizonytalanságot és gyanakvást keltve egymás iránt. A nézőben persze felvetődhet a kérdés, hogy a gyilkosnak van-e joga ítélkezni olyanok fölött, akik elkerülték a felelősségre vonást (és a film ilyen szempontból számomra kicsit felszínesebbnek tűnt, mint a regény, ott ugyanis az epilógusban a két nyomozó beszélgetéséből pont az derül ki, hogy valójában a legtöbb szereplő nem követett el halálos bűnöket, legfeljebb „csak” morálisan megkérdőjelezhető tetteket, ráadásul a regényben jobban kidomborodik a tettes pszichopata, szadista hajlama, illetve részletesebben szó esik az indítékairól), joga van-e az igazságosztó – vagy akár Isten – szerepében tetszelegni.

Ha jól végiggondoljuk, Agatha Christie műveiben rendszerint elég kevés a pozitív figura, és itt is az a helyzet, hogy nem igazán akad olyan szereplő, akivel az olvasó/néző kimondottan azonosulni tudna, még ha néha torokszorító is az, ahogyan az egyre fogyatkozó csapat tagjai kétségbeesetten, olykor az őrület határán próbálnak elmenekülni a végzetük elől, miközben egyre paranoidabbá válik a hangulat.

A Tíz kicsi néger voltaképpen a bűnös angol társadalomról rántja le a leplet, hiszen középosztálybeli, sokszor tisztességesnek tűnő emberekről derül ki, hogy a múltjukban sötét titkok lappanganak. Ez a mű Christie egyik legrafináltabb munkája (és szerintem az egyik legjobb is, olyan szempontból főleg, hogy nem a sokszor sablonos Miss Marple- vagy Poirot-történetek jellegzetességeit követi, hanem egyéni és csavaros befejezéssel szolgál), amely egyben a lelki terrorizálásba is bepillantást enged. Kérdés, hogy az írónő mennyire volt „gonosz”, „szadista” hajlamú, mennyire ölette meg élvezettel az általa teremtett figurákat. Jelen esetben úgy tűnik, eléggé.

A Tíz kicsi néger e szovjet feldolgozása tisztességes munka, újat nem hoz a regény értelmezése terén (de szerencsére nem is torzítja el az írott eredetit), viszont kellemes kikapcsolódással szolgálhat a nézőnek, aki hajlandó több mint két órát végigülni.

dráma | krimi | misztikus | thriller

Tíz, egymást nem ismerő ember gyűlik össze egy elhagyatott szigeten lévő villában. A társaság tagjainak kedélyeit egy titokzatos hang borzolja fel, aki gramofonról a fejükre... több»

4