2021.12.30 18:00 Zoltán384279 Olvasottság: 398x
1

Evan Hansen mindenkihez szól

Valamikor nyáron láttam egy előzetest, ami alatt egy gyönyörű zene szólt. Semmit nem tudtam a musicalről, amiből készült, de a kommentekből rájöttem, hogy az egyik legsikeresebb Broadway-musicalről van szó, ami rengeteg díjat nyert, és több generációváltáson is átesett. Annyira tetszett a trailer zenéje, hogy több helyen is meghallgattam, és rá kellett jönnöm, hogy ez szinte már himnusznak számít. De meg tudom érteni, mert kevés ember van a világon, akire nem vonatkozik. A "You Will Be Found" reményt ad mindenkinek.

Sajnos nem tudtam megnézni a filmet, mikor bemutatták (bár azt sem tudom, nálunk volt-e a moziban). De végre megtaláltam, és nem csalódtam. Rengeteg szép zene, tökéletes szereposztás, a cselekmény hibátlan, teljesen visszaadja a musicalt. Persze nem teljesen ugyanaz, de ez semmit nem von le az értékéből. Először féltem, hogy elrontják egy happy enddel a végét, de szerencsére nem tették meg. Sokan kritizálták a készítőket, hogy Ben Platt lett a főszereplő (aki az első musicalben játszotta Evant, és Tony-díjat kapott érte). Azt mondták, túl idős már a szerephez. Hát nyugodtan mondhatom, hogy nem az. Egyáltalán nem látszik idősebbnek, mint egy középiskolás. Briliáns, amit mutat a filmben.

Evan Hansen mindenkihez szól

És ami a lényeg... Ebben a filmben 10-ből 9 ember megtalálja magát. Bemutatja, hogy mennyire sebezhetőek vagyunk, sokan mire képesek a céljaik elérése érdekében. Sokan későn veszik észre, hogy nem törődtek a másikkal, mikor szükség lett volna rá. Néhányan próbálják pótolni azt, akit elvesztettek, de ez nem lehetséges.

Azt hiszem, az egyik legjobb filmet láttam az utóbbi években, és nagyon megérintett. Mindenkinek nagyon ajánlom.

dráma | musical

Steven Levenson, Benj Pasek és Justin Paul Grammy- és Tony-díjas musicaljének filmes adaptációja, amely Evan Hansen tragikus történetét dolgozza fel. A fiatal srác súlyos... több»

1