1971-ben a giallo mellett azért a horrorfilmek is hasítottak szerte az olaszoknál, de szerte Európában is. Aldo Lado is egy univerzális rendező volt, széles világlátással és gondolati érzékenységgel megáldva...
La corta notte delle bambole di vetro (Az üvegbabák rövid éjszakája)
Dario Argento, Mario Bava, Lucio Fulci, Umberto Lenzi, Antonio Margheriti, Michele Soavi, Sergio Martini,Paolo Cavara, Francesco Barilli... stb., stb.
Na, velük ellentétben Lado felrúgta a konvenciókat, és a giallót összekeverte a nyers, slasherszerű horrorral, és jó adag misztikummal öntötte nyakon. Így a mix éppen mérgező volt, és kissé nehezen fogyasztható, de azért ezeknek a filmeknek is megvolt a saját nézőközönsége...
A mostani filmünket Aldo Lado mellett olyan nevek fémjeleznek, mint a zeneszerző Ennio Morricone, a forgatókönyíró Ernesto Gastaldi és a híres operatőr, Giuseppe Ruzzolini, aki az 1984-es Tűzgyújtó, a Piedone Hongkongban, az Egy zseni, két haver, egy balek című filmek operatőre is volt, a teljesség igénye nélkül természetesen. Persze, nem olyan minőséget képvisel, mint jóval ismertebb pályatársai, de akkor is egy tisztességes iparosmunka, amit tényleg érdemes megnézni.
Mi is a történet?
(Amúgy szerintem kifejezetten érdekes.)
Egy amerikai újságíró, Gregory Moore (Jean Sorel) holttestére bukkanak Prága egyik főterén (Malá Strana). Fizikailag már élettelen, de valahogy mégis az öntudatánál van, és nemsokára a saját boncolására vár a város hűtőkamrájában. Itt kapcsolódunk be hősünk emlékeibe, hogyan jutott el idáig? A barátnője, Mira (Barbara Bach - egy későbbi Bond-lány) nemrégen eltűnt, és az újságíró, aki a hatóságok ellenállása mellett saját szakállára elkezd nyomozni, lassan süllyedni kezd a szocializmusban vergődő, rejtélyes árnyakban fürdő országban...
A másik idősíkon látjuk, hogy az orvosok az őrület határán állnak, hogy a test nem akar kihűlni. Prága és Ljubljana egy realisztikus-kultikus, nyomasztó légkörű, paranoid és skizoid egységgé kovácsolódik össze...
Természetesen az állatmotívum megvan (pillangó), a giallo jegyek is biztosan láthatóak, kissé barokkos túlzásban ugyan, de mégis erőteljesek...
A gazdag öregemberek szocreál elit társadalma, a város nyomoréknak tűnő, kifejezéstelen arcú bábjai, és a főhős tetszhalott állapota is megmutatja az ördöggel (is) cimboráló hatalom erejét...
Nem egy happy endes, habos-babos mese, az biztos. Ordít a vászonról a tehetetlenség, a fékevesztett düh robbanásközeli állapota...
De mégis...
Érdemes leülni és kikapcsolódni rajta. Nekem sikerült.
A kedvenc fotelem és egy kis alma-körte-banán kombó.
Egészséges és finom.
Már csak a csattanó hiányzik. De az is jön hamarosan.
