Vérgőzös viking-saga

2022.05.21 23:23 Artemisia Olvasottság: 308x

6

Robert Eggers 2015-ben A boszorkánnyal már bizonyította, hogy kivételes képessége van ahhoz, hogy hatást gyakoroljon a nézőkre. Egyedi látásmódú munkáiba mesterien szövi bele az elvont és sötét víziókat, látomásokat, a mitológia és folklór elemeit, lényeit. A világítótoronnyal pedig azt is megmutatta, hogy művészi igényességgel bánik a filmnyelvi eszközökkel.

Harmadik rendezésében, - azt a 12. századi skandináv legendát választotta, amely Shakespeare-t is megihlette - a tökélyre fejlesztette rendkívül erőteljes rendezői kézjegyét. Az Északi ugyanis veretes Robert Eggers alkotás, mely minden ízében agresszív, erőszakos és kíméletlen.

A cselekmény egy epikus bosszúhadjáratot és királydrámát ölel fel, amely egy letűnt korban, egy irtózatosan barbár földön játszódik. A kegyelmet nem ismerő vikingek farkastörvények szerint élnek; a gyermekként a hazájából menekülni kényszerülő Amleth ezek szerint a törvények szerint nevelkedik, és válik a berserkerek, a legvérszomjasabb viking halálosztók egyikévé. Életét csak egyetlen cél vezérli, a bosszú és csak egyetlen érzelmet ismer, a gyűlöletet. A bosszú jogossága egyfajta morális kérdésként vonul végig a művön, egy olyan történetben, ahol valójában nincsenek morális kérdések, sem civilizáció. Az ösztönök és a nyers erő dominálnak, a végeláthatatlan brutalitás és a vérfürdők tengerében csupán egy dolog rajzolódik ki élesen: Amleth-nek jár a saját bosszúja, mindegy milyen áron.

Robert Eggers lebilincselően vezeti (anti-?) hősét a lekaszabolt holttestekkel kikövezett útján, miközben részletes képet fest a skandináv mitológiáról, hitvilágról, szertartásokról és harcmodorról (a berserkerek rohama a védtelen rusz falú ellen a film egyik legfigyelemreméltóbb, ugyanakkor legsokkolóbb jelenete is). Korhű a díszletek, építmények, jelmezek, fegyverek stb. tekintetében is.

A bivalyerős atmoszféra, ami szinte bekúszik a néző bőre alá, nagyrészt annak a látványvilágnak köszönhető, amit Jarin Blaschke, az az operatőr teremtett, aki A boszorkány és A világítótorony során is Eggers oldalán dolgozott. A szürkés szűrő egyes csatajeleneteknél, a túlvilági színek a látomások (szívfa, vak boszorkány, valkűr) alatt, a gyönyörű, vad tájakat ábrázoló nagytotálok, a vágások, a kendőzetlenség mind-mind lenyűgöző vizualitást eredményeznek, amit tökéletesen kiegészít Robin Carolan és Sebastian Gainsborough ritmikus, fülbemászó zenéje.

A színészek átszellemült játékára nincs jobb szó, mint a zseniális. Alexander Skarsgård nem csupán egy erős alakítást nyújtott, a színész valóban visszavedlett vérszomjas, állatias ösztönlénnyé. Ha kell állatbőrbe öltözik, négykézlábra ereszkedik vagy hátborzongató üvöltéseket hallat. Elemi erejű teljesítménye túlmutat a színészi játékon, a forgatás idejére ő valóban Az Északi volt.

Ethan Howke rövid szerepe is megdöbbentően hatásos. Abban a néhány jelenetben, amit a vásznon tölt, határozott képet ad arról, hogy micsoda félelmet nem ismerő, szívós és félelmetes harcos is Aurdanvill király.

Nem marad el mögötte Nicole Kidman sem, a férfiak világában edződött királyné szerepében. Gudrun erős és markáns karakter, akit a színésznő hibátlanul kelt életre.

Claes Bang szintén emlékezetes a cselszövő Fjölnirként.

Említést érdemel még Anya Taylor-Joy, a misztikumoktól övezett szláv lány szerepében, valamint őrült vajákosként Willem Dafoe is, akiből Eggers A világítótoronyban is kihozta a legjobbat. Most is testhezálló, szuggesztív karaktert szánt neki.

Az Északi minden képkockája művészi tökéletességről és profizmusról tanúskodik, tömény, minden érzékszervet megbizsergető filmélmény, mellyel Robert Eggers maradandót alkotott, és ami garantáltan belépőjegy számára a filmművészek Walhallájába.