Az utóbbi években a horror, vagy a misztikum zsánerében is nagy népszerűségre tettek szert a különböző szektákat, valláson kívüli dogmákat terjesztő csoportokat, vallási közösségeket bemutató témákat feldolgozó művek. Gondoljunk csak az Apostle-ra, a nagysikerű Fehér éjszakákra (személyes kedvenc), a Mandy-re, vagy akár a The VVitch-re. Valójában már az 1973-as, A vesszőből font ember óta imádjuk ezt a témát.
Azt gondolnánk, hogy már-már elcsépelt is, hiszen modern, felvilágosult és felgyorsult világunkban, mikor oly sokat tudunk már pszichológiai, szociálpszichológiai és egyéb (káros) hatásairól az ilyen elszigetelt közösségeknek, már kevésbé tudnak tért nyerni. De ez egyáltalán nem biztos hogy így van. Ha múltnak is tekintjük az olyan szektákhoz fűződő tragikus eseményeket, mint a Manson-család vagy a jonestowni eseményeket, fontos tanulnunk a múltból. Erre a horrorfilmesek kiválóan éreznek rá azzal, hogy melegen tartják a zsáner egyik kedvenc témaválasztását, ahogyan tette ez a két nő, Malgorzata Szumowska, napjaink egyik legnevesebb lengyel rendezője, C.S. McMullen íróval karöltve.
De miről is beszélek?
Nézzük a sztorit!
A másik bárány történetének középpontjában egy Selah nevű, fiatal, és naiv lány áll (Raffey Cassidy), aki már egy szekta kötelékében született, így sosem ismert más életet. Közösségük teljesen önellátó, nem használnak semmilyen modern technológiát, egy ritkán lakott, de mégis sűrű erdőben élnek, távol a modern civilizációtól. Vezetőjük, tanítójuk, és egyben mentoruk, védelmezőjük a Pásztor (Michiel Huisman), a közösség egyetlen férfitagja, a nők mind az ő feleségei, vagy lányai. Ahogyan a többi lány is, Selah az első menstruációjáig marad a lányok között, de hamarosan bevezetik a feleségek életébe, amit izgatottsággal, némi félelemmel vár. Érdekesség lehet, hogy a kosztümök színválasztása megegyezik A szolgálólány meséjében látottakkal: a ruha színét ezúttal is a nemzőképesség határozza meg: így hordanak a feleségek vöröset, míg a lányok kéket.
A kezdeti tökéletes idillbe a külvilág szól bele: a hatóságok megjelenése arra kényszeríti a csoportot, hogy új otthon után nézzenek, így megkezdődik az exodus az új éden felé. Az útközben történő események megingatják Selah hitét a Pásztorban. Véres, félelmetes látomásai támadnak róla és önmagáról, aminek csúcspontja a pubertás beköszönte. Többé már nem gyerek, így a csoport többi nőtagja lassan bevezeti a tudásba, hogy mi vár az idősebb nőkre a Pásztor „védelmében”, ami Selah-ot rettegéssel tölti el!
Nehéz megítélni, mik A másik bárány igazán erős pontjai, annál könnyebb azonban, hogy mik a gyengeségei. Kiemelhető az, hogy a film gyönyörű. A tájak, a kosztümök, a fényképezés, a színészek sminkje mind-mind szemet gyönyörködtetők, zseniálisak.
Kellemes a zene, ami többnyire a nők énekléséből áll, jól teremt atmoszférát. A színészi játékot némileg nehezebb értékelni, de erre később térek vissza, alapvetően a színészek azok, akik elviszik a hátukon a filmet.
Szépek, és tartalmasak a close shot-ok, a dissolve képsorok is!
A gyengeség több szempontot érint. A legnagyobb gond az, hogy A másik bárány nem tud vagy nem is akar történetet mesélni. Nincsen semmi megmagyarázva, a dialógusok borzasztók, és majdnem az egész filmben végig csak sejtetnek dolgokat.
Ez némileg fenntartja az érdeklődést, de mint minden lufi, ez is kipukkan, és a néző nem kapja meg a kielégülést a film végén sem, hiszen a végkifejlet – bár viszonylag egyértelmű -, szintén nincs teljesen körvonalazva. Emiatt sokan fogják unalmasnak találni. Mivel az egyes szereplők gondolataiba, motivációiba sem vagyunk beavatva, arckifejezéseik alapján pedig minimum nehezen értelmezhetők ezek, a színészi játékot sem könnyű értékelni, még ha szemlátomást nagy figyelmet is fordítottak rá. Ez a „nem-mesélés” azt eredményezi, hogy a színészek sokszor csak némán bámulnak a kamerába vagy a távolba, ami (sok más egyéb mellett) rendkívül idegesítő, olykor kínos és valljuk be, hogy béna jeleneteket eredményez. Mindez csodálatos munka lett volna egy félórás rövidfilm erejéig, ahol a titokzatosság és az, hogy a néző kívülálló marad, érdekes csattanót szolgáltathat, de nem egy másfél óránál is hosszabb folk-horror esetében.
Horrornak tekinthető-e egyáltalán A másik bárány?
Sokan fogják azt gondolni, hogy nem az, hiszen a menstruációs vér látványán kívül semmi nem emlékeztet rá, de én eddig is annak voltam a híve, hogy a legijesztőbb, legfélelmetesebb horrorok nélkülözhetik az erőszakot.
Fent említett példáink közül nem egy film szintén (a végkifejletig) nem különösebben erőszakos, és még így is borsódzik tőlük a néző háta. A másik bárány viszont egyáltalán nem félelmet keltő. Engem leginkább a Martha Marcy May Marlene-re emlékeztetett, ami a Manson-családban alkalmazott „személyiség-leépítő” manipulációt mutatta be: a Pásztor karizmatikussága, férfiassága, és erős személyisége tagadhatatlan… Azonban még ezt sem fejtette ki kellő mélységben a film, inkább csak felszínesen érzékeltette, ez viszont egy nagy hiba!
A film nem hozott újat sem a szektás-folk-indie-horror palettán. Sajnos nem.
A témában vitathatatlanul nagy a potenciál, és hiszem, hogy láthatunk majd még kiváló szektás horrorfilmeket, de A másik bárány sajnos nem lett az.
Nézhető, de nem újranézhető!
Kedvenc fotelemből elég ennyi!
64 A másik bárány (2019)
Selah számára a Shepherd melletti élet az egyetlen, amit valaha ismert. Önellátó közösségük nem rendelkezik modern technológiával, az erdőben élnek, távol a modern... több»
Szereplők: Michiel Huisman, Raffey Cassidy, Denise Gough, Eve Connolly, Kelly Campbell
Érdekesnek tűnik. Hétvégén megnézem.