2022.12.18 23:30 Zsolt Szabó Olvasottság: <100x
2

Gyermek mese felnőtteknek is a Disney stúdió tollából

Már évek óta tudjuk, hogy az év legjobb animációs filmjei a Disney Picturestől származnak, vagy épp egyik stúdiójából, lásd például Pixar. Ez a majdnem kiváló animáció viszont Disney-mese, ami olyan megközelítésbe helyezi a történetet, hogy a gyerekeknek is érthetően tálalja. Ezért nem mondhatjuk tipikus Disney-mesének, hisz komolyabb hangvételű akár, és szörnyen nehéz bevallani azt, hogy aktuális is teljes mértékben, akár így, akár úgy nézzük, eme animációs filmet a mai korunkra is lehetne adaptálni, mert épp efelé haladunk, vagyis a kapzsiság, széthúzás, bizalmatlanság mi minden rosszat szül, ebben az esetben egy teljesen szétzilált és megosztott birodalmat, ahol a birodalom aranykorában sárkányok által volt jólét, és mindenük megvolt az embereknek, de ez sem volt nekik elég, és így a sárkányok "kihaltak" egy esemény miatt, és azóta pedig teljes világvége effektusba zuhant a birodalom, öt szétosztott részre osztva. Amik jópofán a sárkányok testrészeiről lettek elnevezve.

De a történetről annyit tömören: Kumandra fantáziavilágában az emberek és a sárkányok harmóniában éltek együtt. Amikor azonban a Druun néven ismert baljós szörnyek fenyegették a földet, a sárkányok feláldozták magukat, hogy megmentsék az emberiséget. Most, ötszáz évvel később ugyanazok a szörnyek visszatértek, és egy magányos harcoson múlik, hogy felkutassa az utolsó sárkányt, és végleg megállítsák a Druunt. A film maga 106 perce csak úgy suhan, az animáció látványvilága, a törzsek bemutatása és sokszínűsége jól lett ábrázolva, ami számomra csalódás volt, az maga Sisu, a sárkány, ott picit meghökköltem, de az is igaz, ez nem a Sárkányok háza, az egy másik kávéház.

Gyermek mese felnőtteknek is a Disney stúdió tollából

Az animációt és eredeti nyelven még nem néztem meg, csakis magyar szinkronnal, ott, mikor Sisu megszólalt, azt hittem kifutók a világból, de idővel hozzászoktam, és a kis bugyuta sárkányt is szépen építette fel a film lépcsőről lépcsőre, hogy tud fejlődni, és ehhez birodalomról birodalomra egyre nagyobb segítőtábora lett, és persze ellenségei is voltak bőven, így azt mondom, ez egy nagyon szórakoztató, látványvilága szépen animált, családi mese. Zenei aláfestése is nagyon jó, plusz ez a film épp időben érkezett a pandémia sújtotta időszak után. Ajánlom megnézésre egyértelműen! Értékelésem 7/10.

akció | animáció | családi | fantasy | kaland | musical | vígjáték

Kumandra birodalmában egykoron békében éltek egymással az emberek és a sárkányok, miután azonban egy démoni erő nyert hatalmat, a sárkányok feláldozták magukat, hogy... több»

2