2023.01.26 00:29 Crystaldeer Olvasottság: 165x
0

Szép film.

Először úgy gondoltam, hogy 4 csillagot adok erre a filmre, aztán a film utolsó 20 perce megváltoztatta a véleményem, mert azután azt éreztem, hogy hűha, ez zseniális lett!

Egy gyilkossági krimibe beleépített életrajzi történetet láthatunk valójában. De ha ez még nem lenne elég, a film egy csodálatos helyszínen játszódik. Ezt már ugyan az első 5 percbe megtapasztalhatjuk, hogy akár egy természetfilmként is megállhatná a helyét egy-egy jelenete, melyekből a későbbiekben sem marad hiány. Engem elvarázsolt ez az erdeiházas, lápos légkör és hát persze kezdetben az 60-as években játszódott, ami egy kicsit időutazás volt. Bár Amerikában ezt annyira nem nehéz kivitelezni. Talán ezért is lehet hihető ez a film, mert különben elég hihetetlennek hangzott, hogy egy kicsi lány, azaz a lápi lány, hogyan volt képes így megélni a semmi közepén, de ezt nyugodtan magyarázhatjuk azzal, hogy akkor más világ volt még, tehát így már teljesen elképzelhető. Számomra ugyan az is furcsa volt, hogy volt képes a családja elhagyni, legfőképp az anyja, de azt a végén megtudjuk, hogy végül miért nem tért vissza érte. A film cselekménye nagyon jól követte a néző gondolkodását is, mintha a rendező vagy a forgatókönyvíró már-már egy kicsit kívülről is figyelné az alkotását. Ez általában ritka, szóval ez nálam szintén plusz pont. Legalábbis az én esetben így volt, hogyha valami kérdés fogalmazódott meg közben bennem, például, hogyan nem tűnt fel senkinek, hogy egy kislány egyedül él a mocsárban, akkor mindjárt jött a gyámügyes jelenet, azaz választ kaptam a gondolatban megszületett kérdésemre. De több ilyen jelenet is volt. Nagyon tetszett az is, ahogy fel volt építve a film cselekménye. Egyszerűen így volt tökéletes, ahogy volt. De, mint említettem, a lezárás tetszett a legjobban. A regényt nem olvastam, így ilyesfajta összehasonlítása alapom nincsen, tehát ettől most elvonatkoztatnék. Elfogult lettem a végére? Lehetséges. De nekem elrabolta a szívem és ezzel biztos nem vagyok egyedül. Daisy-Edgar Jonest nyugodtan lehetett volna vinni Oscarra, amit ő teljesített szerintem több, mint zseniális. A végére rájöttem arra is, hogy miért ezt a címet kapta, és miért nem lett a címe szimplán mondjuk csak a Lápi lány; mert bármennyire is őt állították a középpontba, nem ő volt a lényeg. Aki megértette az üzenetet, csak az lesz képes átérezni a filmet.

dráma | misztikus

Kya Clarkot Barkley Cove lakói titokzatos és vad teremtésként ismerik, akit családja magára hagyott. Ez a történet egy fiatal lány felnőtté válásának története, aki az 50-es... több»

0