2023.03.03 17:25 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x
2

Vajon van-e élet a halál után?

Tisztelt hölgyeim és uraim, a mai horrorfilmünk egy igazán különleges darab, aminek már a keletkezési körülményei is nagyon érdekesek, és rendhagyóak. A film egy szerelemprojekt, melynek írója és rendezője Andrew Getty, aki Jean Paul Getty amerikai olajmilliárdos unokájaként látta meg ezt a meseszép világot.

A masszívan drogfüggő Andrew Getty a rémálmaiból írt egy forgatókönyvet még 2002-ben, amiből önköltségen, a saját kúriájából kialakított utómunkálati laborban hosszú évek munkájával hozta tető alá jelen kritikám tárgyát, a The Evil Within című mozit (a projekt a forgatás idején még The Storyteller néven futott). Az alkotó a kemény drogos életmódból fakadó komoly egészségkárosodásból kifolyólag 2015-ben elhunyt, így már nem élhette meg művének bemutatását.

Vajon van-e élet a halál után?

Michael Luceri producer és vágó hálaistennek nem hagyta elveszni az alkotást, így Mr. Getty első és egyetlen horrorfilmje 2017-ben hozzáférhetővé vált a világ számára – és bizony tényleg nem mindennapi élményt nyújt a nézőjének!

A film történetének középpontjában Dennis (Frederick Koehler) áll, aki egy mentálisan sérült fiatal férfi.

Dennis a bátyjával (Sean Patrick Flanery) és annak barátnőjével (Dina Meyer) él, és éjszakánként szörnyű rémálmok kísértik. Rémálmainak állandó szereplője egy furcsa kinézetű démon (Michael Berryman). Egy napon, amikor Dennis testvére egy különös antik tükröt hoz a házba, a démon kilép az álmok világából, és a való életben kezdődik meg a terror.

Ebben a moziban a történet erősen másodlagos jellegű, itt bizony a hangsúly egyáltalán nem a sztorin van, hanem a hallucinogén módon hideglelős és katartikus pillanatokon. Már maga az első jelenet (ahol a fiatal Dennis az édesanyjával szellemvasutazni megy) is iszonyú hátborzongató, de ahogy telik a műsoridő, egyre-másra jönnek a hajmeresztő, már-már a Rémálom az Elm utcában-t idéző, kifacsart logikájú események (pl. az, ahol a démon egy cipzárral támad).

Mi nézők szinte sohasem tudhatjuk, hogy egy nyomasztó és futurisztikus álomba csöppentünk-e, vagy netán Dennis zavarodott elméje játszik-e velünk, vagy esetleg a démon machinációinak vagyunk a tanúi, netán éppen a nyitójelenet iszonyata nem akar véget érni.

A logika és életszerűség hamar a margóra kerül, így ha lenne éppen mélyebb mondanivalója az alkotásnak, akár egy kőkemény szerzői filmről is beszélhetnénk.

Mivel azonban másodlagos jelentésrétegről nemigen értekezhetünk a film kapcsán, ilyesmit tényleg nem is érdemes keresni benne, sokkal célravezetőbb feltétel nélkül átadni magunkat a hullámvasútszerű horror élményeknek. A rettenet nem kifejezetten a jump scare megoldásokon alapul (bár elvétve ilyen is akad), és nem a vérben tapicskolós slasher pillanatokon, sem a tömény gore művérben.

Bár a film vége felé még ilyesmivel is szembesülhetünk!

A film legerősebb fegyvere a fentebb már pedzegetett rémálomszerűség, ami képes összekuszálni az agyunkat.

Dennis elméje az események előrehaladtával egyre jobban elborul, a horrorisztikus jelenségek pedig a sérült fiatalemberen keresztül fokozatosan kiterjednek a környezetére is. Van valami gyomorforgató abban, ahogy egy alapjáraton ártatlan és még akár szerethetőnek is nevezhető figura a démoni nyomás/elmebetegség/rémálmok hatására kifordul önmagából, és egy Frankenstein játékai-féle tragikus-groteszk-horrorisztikus irányba viszi el a történetet, ami egyben lélekromboló is.

Természetesen a lidérces álmokba illő, elborult hangvétel mit sem ér, ha a színészek és az alkalmazott trükkök nem nagyon hozzák a kötelezőt. Bár Getty – vélhetően a gyakorlata híján – nem tudta igazán jól instruálni színészeit (Sean Patrick Flanery és Dina Meyer gyenge, vagy éppen közepes teljesítményt nyújt), a teljesen hiteles fogyatékos-alakítást nyújtó Frederick Koehler és a Sziklák szeméből ismert, félelmetes arcú Michael Berryman a hátukon cipelik a filmet. Az alakításokhoz hasonlóan a moziban alkalmazott trükkök is vegyes képet mutatnak: alapvetően kreatív megoldásokkal (pl. tükrökkel való látványos játékok), a gore esetében pedig rendben lévő praktikus CGI-trükkökkel találkozunk, néhány esetben azonban (itt főként a végjátékra gondolok) a látvány effektek az első Gonosz halott (Evil Dead) film fináléjának stop-motion gyurmafiguráit idézik, és eléggé illúziórombolónak hatnak.

Bár produkciós szempontból komoly negatívumokkal is rendelkezik a film, azért a pozitívumok azért még mindig hangsúlyosabbak az én szememben. Andrew Getty 15 évig készült szerelemprojektje, ha nem is lett az elmúlt évek horrorfilmje, de jóval többet ad egy drogos rémlátomásnál, és mindenképpen egy üde színfoltot jelent a tucatjával megjelenő, egy kaptafára készült, lélektelen démonos-sorozatgyilkosos horrordarabok között.

Érdemes megtekinteni!

Persze nekem könnyű, mert a fotelemben jól elhelyezkedtem.

horror

A film története szerint egy magányos, mentálisan sérült fiú összebarátkozik saját tükörképével, akit egy antik tükörben pillant meg. A tükörben lakozó démoni lény azt... több»

2