Spanyolország horrorban már hosszú-hosszú évek óta erősnek számít, elég csak a REC filmekre, vagy mondjuk a Los ojos de Julia című műea gondolni még 2010-ből.
Ennek megfelelően komoly elvárásokkal ültem neki a már 2014-es gyártású Musarañas (Shrew's Nest) című mozinak is. Jelentem, a spanyolokban ezúttal sem kellett csalódnom, sőt mi több, az egyik legjobb horrorfilmet ismerhettem meg ebben az alkotásban, amit mostanság láttam.
Mit is láttam?
Az 1950-es évek Spanyolországában járunk, egy átlagos madridi társasház viszonylag tágas, és kissé lepukkant lakásában.
Két testvér, az idősebb Monste (Macarena Gómez) és az éppen 18. életévét betöltő La Niña (Nadia de Santiago) lakik itt.
Monste a ruhák készítéséből tartja el magukat, a kuncsaftja pedig házhoz jönnek, így a mindennapokban jó esetben ki sem kell lépnie a lakásból.
Nem is lenne erre képes, hiszen nagyon komoly mentális problémái vannak: agorafóbia és – a családot már régebben elhagyó apjukkal kapcsolatos – látomások is kínozzák állandó jelleggel.
Monste legfőbb kapcsolatát a külvilággal csakis a húga jelenti, Niña azonban lassan felnő, és hamarosan új, önálló életet szeretne kezdeni, immár Monste nélkül.
A két testvér életét egy napon fenekestül felforgatja a szomszéd férfi, Carlos (Hugo Silva), aki a társasház lépcsőjéről legurulva éppen a két nő ajtaja előtt veszíti el az eszméletét.
Aztán innen indul be igazán a film.
A film jó darabig nyugtalanító elemekkel telepakolt és megspékelt családi drámának adja el magát, aztán középtájon tanítani való természetességgel evez át a thriller-horror vizeire.
Az elsőfilmes (!) rendezőpáros, Juanfer Andrés és Esteban Roel sokáig csak nagyon visszafogott eszközökkel építkezik, mellőzve pl. a kissé hatásvadász jumpscare elemeket, de végig szem előtt tartva a zseniális ritmust, és a néző érdeklődése fenntartásának kiemelt fontosságát.
Később aztán a korábbi szemérmességet egyre jobban levetkőzve igazán fájdalmas és brutálisan húsbavágó horrorba fordul át az alkotás – ám a drámai erő még ekkor sem veszik ki teljesen a műből. Hogy a műfaji koktél igazán ütős legyen, alkotóink nem voltak restek egy leheletnyi (vagy kissé több) morbid humort is a mixtúrához adni.
A Musarañas élvezetességét két fő tényező garantálja: a rafinált és szép forgatókönyv, és Macarena Gómez (Bűbáj és kéjelgés, Dagon – Az elveszett sziget) kiváló színészi alakítása. A jórészt Juanfer Andrés rendező által írt érdekes forgatókönyv, bár alapvetően egy klasszikus tragédiába illő bukás történetét tárja elénk, gazdagon fel van díszítve csavarokkal és fordulatokkal, ráadásul ezeket kiváló ütemben is adagolja. Bizonyos elemek persze előre kitalálhatóak, viszont nem egy meglepő fordulat váratlan gyomrosként fogja érni még a legrutinosabbakat is. Persze nem tökéletes a script, de kifejezetten ügyesnek minősíthető.
A történet központi alakját, a kifejezetten ellentmondásos személyiségű Montsét életre keltő Macarena Gómez zseniális teljesítményt nyújt a filmben. Fizikailag és érzelmileg is elképesztő átalakulást, átszellemülést produkál, teljességgel átlényegül, látszólag könnyedén, úgy, hogy játékával mindvégig meg tudja őrizni a néző nagyon erős szimpátiáját. Részben a színésznő, részben pedig a már dicsért forgatókönyv érdeme, hogy Montse abszolút nem nevezhető gonosznak vagy éppen jónak, abba a szürke zónába tartozik, amelybe általában minden valódi ember.
A helytelen tettei és a legborzalmasabb hibái sem a zsigeri gonoszságból, hanem a benne élő szeretetből fakadnak. A filmben megjelenő többi színész is korrekt teljesítményt nyújt, nincs különösebb gond a szereplőkkel, de Gómez kisasszony egyértelműen uralja a vásznat.
A film hangsúlyosan inkább olyan női film, értve ezalatt azt, hogy az összes aktív szereplő nő benne (a férfiak a történet során passzív szerepekre vannak kárhoztatva, gyengék, selejtesek, avagy éppenséggel halottak), és a gyengébbik nem szemszögéből (nővér-húg, leány, szerelmes asszony) vizsgál alapvetően a család intézményéhez oly könnyedén társítható problémákat (pl. csonka család, külvilágtól elszigetelő szeretet, az erőteljes családi béke fenntartása érdekében mondott hazugságok stb.).
Spoilerek nélkül elég nehéz beszélni a mozi által megfogalmazott gondolatokról, mindenesetre én kísérletet teszek arra, hogy legalább nagy általánosságokban, nagy vonalakban felvázoljam a mű gondolatiságának fő csapásirányát, ezáltal egy kis segítséget adva a teljes befogadáshoz. A spanyol cím a hozzám eljutott, nem hivatalos fordítás (nem google) szerint cickányokat, az angol cím pedig cickányfészket jelent.
A készítők a cickányok és a velük rokonságban álló vakondok életmódját állították párhuzamba a főszereplő család rendhagyó és fura életével.
Ahhoz hasonlóan, ahogy ezek az állatok az üregeikben húzódnak meg, távol a veszélyt jelentő külvilágtól, Monste a lakásában lapul meg a nagyvilág elől (érdekes megfigyelni, hogy a narratíva sem nagyon távolodik el a társasháztól, csupán egy-egy kósza pillantást tudunk vetni az ablakból az utcára).
Ahogy ezek a kisemlősök létrehoznak maguk körül egy sajátos – számunkra talán nagyon is taszító – kis világot, Monste ugyanúgy egy saját képére formált mikroklímát alakít ki maga körül, mind fizikai, mind érzelmi értelemben véve, és ezt óvja, védi minden lehetséges eszközzel.
Ezt a vallásból, hitből, gonoszságból, jóságból, mentális sérülésekből, hazugságokból, és elfojtott érzésekből kialakított mikrokörnyezetet bolygatja meg az idegen, a balesetet szenvedett Carlos megjelenése. A jóképű férfi lehet potenciális párjelölt is, de lehet éppenséggel zsákmány, vagy csak simán ellenség is.
Itt érdemes megemlíteni, hogy egyes cickányfajok harapása igen-igen mérgező, ezáltal a náluk nagyobb ellenfelet is le tudják simán gyűrni – főleg, ha számukra otthonos terepen mozognak. Kérdés, hogy Monste esetében melyik ösztön fog győzni: a zsákmányszerzési, a szaporodási, vagy éppen az önvédelmi.
Ez az a film, amiben Roman Polanski 1965-ös Iszonyatának brutál félelmetes klausztrofóbiás hangulata, a 2007-es francia film, A betolakodó véres, zsigeri nőiessége, és Brian de Palma 1976-os Carrie című sci-fi horror filmjének vallásos-nyomasztó csonka családképe keveredik, egy új minőséget alkotva.
Megtekintése igen erősen ajánlott, aki unja már az egy kaptafára készült filmeket.
Egy pszichére ható, zsigeri horrormozi, ami megmozgatja az idegrendszerünket.
Szakítsunk rá időt!
61 Musarañas (2014)
Montse agorafóbiája miatt bezárkózva él, egyetlen kapcsolatát a külvilággal húga jelenti, ám egy napon valaki más is betoppan az életükbe...
Szereplők: Hugo Silva, Luis Tosar, Nadia de Santiago, Asier Etxeandia, Macarena Gómez
