A klasszikus horror imádja, vagyis mindig is imádta ikonikus alakokban fókuszálni a rettenetet.
Nosferatu, Drakula, Frankeinstein szörnye, Norman Bates, Jason Voorhees, Michael, a cenobiták, langolierek stb. stb.: nem pusztán félelmetes gyilkosok, hanem egyéni kisugárzással rendelkező és speciális morális dilemmákra rávilágító horrorikonok vagy stilizált figurák.
A cenobiták a szado-mazochizmus „kín=gyönyör” tézisét járják körül, a hokimaszkos gyilkos a szinte mindig züllött ifjúságot irtja, Norman Bates figurája az anya-fiú kapcsolat árnyoldalait, beteges viszonyait világítja meg, és így tovább, és így tovább.
A The Woman című – jórészt Jack Ketchum horroríró zseniális ötlete alapján készült – film címszereplője is potenciális horrorfigura, de nem pusztán csak az. Horrorikon lehet például azért, mert egy félelmetes kannibál asszony, aki hihetetlen és kíméletlen erkölcsi normákat testesít meg: halált hoz a nőket elnyomó férfiakra, és azokra a nőkre is, akik nem képesek kiállni ebben a hímsoviniszta társadalomban magukért és a szeretett családjukért.
Egy másik nézőpontból az asszony pusztán áldozatnak is tekinthető, a torture porn és a rape&revenge filmek végtelenül porig alázott nőjének, aki ez utóbbi zsáner hagyományainak megfelelően véres, eltúlzott és kegyetlen bosszút áll a megkínzóin.
Azonban még egyéb, nem kevéssé fontos szerepeket is magáénak vallhat.
Az álomszerű nyitójelenet története szintén Jack Ketchum fejéből pattant ki – és az ő tanúsága alapján ősállapotban leledző őrült vadember és gyermekét vesztett „anyafarkas” is egy személyben.
Mindezeket együttvéve a mai, civilizált, „nőies” nő régen elfeledett, archaikus ellenpontját jelöli meg Pollyanna McIntosh (The Woman) karaktere.
Azt a végletekig brutális, baltával kifaragott ősasszonyt, aki valamikor az emberiség hajnalán létezett hús-vér formájában, ma már azonban csak néhány hölgy tudatalattija legmélyén rejtőzhet el.
A szinopszis szerint egy hétköznapinak tűnő vidéki ügyvéd, név szerint Chris Cleek (Sean Bridgers) az erdei vadászútja során összetalálkozik egy vadon élő, látszólag teljesen primitív asszonnyal.
Fogságba ejti és hazaviszi a nőt, mondván, hogy a pincéjében a felesége és a gyermekei segítségével majd megpróbál teljesen kulturált és civilizált embert faragni belőle.
Hamarjában kiderül azonban, hogy a családfő a felszín alatt egy igazi és vérbeli szociopata, aki rettegésben tartja a családja nőtagjait. A vad asszony viszont nem hódol be egykönnyen.
Sőt.
Pollyanna McIntosh zseniális a címszerepben. Végre egy nő, akitől tényleg lehet igazán félni, akiről valóban el lehet hinni, hogy fizikailag erősebb egy férfinál.
A falra tudok mászni azoktól a rémektől/gyilkosoktól, akiket egy átlagos fizikumú férfiember könnyedén földhöz tudna vágni (pl. Chucky, vagy a Köpök a sírodra-remake nádszálvékony leánya). Ez az asszony hatalmas termetű, oszloplábú, a női nem őskori állapotát tükröző nő, vad és civilizálatlan ősanya, akinek elrohadnak a fogai, képtelen értelmesen beszélni, csak fenyegetően morogni tud, akár egy veszett kutya.
Ahogy lekötözve acsarkodik, látszik a szemében, hogy amint lehetősége lesz rá, ő bizony ölni fog. „Egyszer el tudtatok kapni, de ez soha többé nem fordulhat elő” – súgja hihetetlenül kifejező tekintete.
A címszereplő mellett a történet középpontjában álló család is igencsak különleges.
Kívülről egy átlagos amerikai famíliának látszik, de belülről már régen rohad. A fő férget a család almájában az apafigura jelenti.
Sean Bridgers visszafogott eszközökkel formálja meg a kulturáltnak tűnő, de a felszín alatt teljesen kifordult „erkölcsi normákat” valló férfit.
A család hölgytagjai mindannyian áldozatok: az anya (Angela Bettis) egy megtört roncs, aki már réges-régen elvesztette a saját akaratát. A nagyobbik lány (Lauren Ashley Carter) nagyon retteg az apjától, szenved a zsarnokoskodásától, de nem mer külső segítséget kérni. A kisebbik lány (Shyla Molhusen) szinte ártatlanul, sőt gyermeki csodálkozással fogadja el a legborzasztóbb eseményeket is. Az egyetlen fiúgyermek (Zach Rand) kis túlzással maga az újjászületett Antikrisztus. Velejéig romlott, gonosz fiúcska, az apja természetének koromfekete kivetülése.
A The Woman ennek a diszfunkcionális családnak a példáján keresztül mutatja be a kívülről majdhogynem csillogó, a nemek egyenlőségével kecsegtető, de belülről még mindig a férfiak uralta, nőket elnyomó és olcsó és nevetséges bábként mozgató társadalmat.
A képi világ, a vágás, és a soundtrack több helyen a vasárnap délutáni kábelcsatornás tévéfilmek világát idézi fel, kissé nyersen.
A véres vagy sokkoló események eleinte a hétköznapoktól jól elkülönítetten, sajátos zenei aláfestéssel (vagy éppen teljes csendben), gondosan bezárt ajtók mögött történnek.
A film végére azonban az ideálisnak beállított világ és az eltitkolt, erőszakos dimenzió teljességgel összeolvad.
Az addigi statikus kamera beállítások meglódulnak, az objektív úgy kezd pörögni és élni, mint a gonosz centrifugája. Amikor a címszereplő kilép végre a napfényre, és elszabadul a gore/slasher gépezet, nem valami hátborzongató horror muzsika csendül fel, hanem egy merengős, szinte búgós és lágy rockzene.
Egy nagyon émelyítő keverék, ugye.
A rendező Lucky McKee-nek (Frankenstein játékai, Az erdő) pont az volt a célja, hogy kizökkentse a nézőt a megszokott és elfogadott komfortzónájából, a horroron kívüli „lágyabb” műfajokon nevelkedett közönség brutálisan kemény gyomrost kap a véres erőszaktól, míg a horrorimádók ingerküszöbét a „kissé lájtos” megoldások teszik próbára időről-időre.
A forgatókönyv igen okosan nem rágja a néző szájába az összes eseményt, bizonyos momentumokat csak néha-néha felvillant (pl. a nagyobbik lány terhessége), bizonyos érdekes magyarázatokat teljesen szándékosan elrejt a figyelmetlenebb nézők elől (pl. „a kutya” rejtélye), és egyes iszonyatosan sokkoló részleteket szinte teljesen a befogadó képzeletére bíz (pl. mellbimbó kínzás).
Ezzel a titokzatoskodással nagyobb hatást tud elérni, mintha nagytotálban a képünkbe tolná az iszonyatos igazságot… na persze, azért bizonyos esetekben meg pontosan ezt teszi. Teljesen kiszámíthatatlan, komplex és rendkívül gonosz elegy ez a film, mely az emberi legalja viselkedés legsötétebb mélységeibe vezet.
A minden szempontból katartikus és brutális finálé és a parádés zárókép „az új családdal” külön elemzést is megérdemelne, de nem kívánom – még ennél is jobban – spoilerezni senkinek az élményét. Ezt a filmet az összes horrorfannak látnia kell.
Természetesen nem fog tetszeni minden nézőnek, nem mindenki lesz vevő a különféle jelentésrétegeire, de hogy valamilyen formában minden egyes ember fejében ki fogja verni a biztosítékot, az biztos.
A The Woman az utóbbi évek egyik legjobb horrorfilmje – még akkor is, ha címszereplőből soha nem lesz egy Jason Voorhees-féle klasszikus horrorikon.
De nem is kell.
Minden a helyén van, az már biztos.
Érdemes üres gyomorral nézni, és most ténylegesen nem viccelek.
A kedvenc fotelemben igen sokszor kiszáradt a szám.
80 The Woman (2011)
Lucky McKee filmje Jack Ketchum regénye alapján, amiben is egy sikeres ügyvéd megpróbál megszelídíteni egy addig az erdőben élő elvadult nőt aki egy erőszakos civilizálatlan... több»
Szereplők: Angela Bettis, Sean Bridgers, Pollyanna McIntosh, Brandon Gerald Fuller, Lauren Ashley Carter
