Két jó nő a filmvásznon

2023.04.01 16:23 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x

0

Szinte két-három évente újranézem ezt a fordulatos thrillert.

Szerintem kevés dolog szemlélteti jobban a Wachowski-fivérek első mozija óta eltelt kis időt, mint hogy azóta a fivérek nővérek lettek, de a Bound egyébként is a páros karrierjét beindító Mátrix hatalmas árnyékában létezik, amióta az a film is megszületett, és – azon a maroknyi rajongón kívül, akik mindig minden rendező debütáló alkotását tartják a legjobbnak – nem szokás emlékezni rá.

Pedig az azóta szinte csak megosztó és különleges alkotásokat gyártó duó filmjei közül ez volt az, amely nem vállalt sokat, de azt viszont maradéktalanul teljesítette, és közben még arra is képes volt, hogy egy remek és kellemes ízelítőt adjon kiváló alkotói stílusából.

Igaz, a két kilencvenes évekbeli bombázóval ez nem is olyan nehéz.

De mit is láthat, aki neki kezd ennek a filmnek?

Corky (Gina Gershon) a börtönből éppen szabadulva egy társasház gondnokaként szerez munkát.

Egy lakást renoválva akad össze a szomszédban lakó Violettel (Jennifer Tilly), akivel hamar romantikus viszonyba is kezd.

Útjukban van azonban Violet erőszakos barátja, Caesar (Jon Pantoliano), aki a maffia embereként biztosan nem nézné nagyon jó szemmel a kapcsolatot. Corkynak azonban van egy terve, hogy hogyan szabadulhatnának meg tőle – úgy, hogy mellesleg a Caesarnél parkoló 2 millió dollárt is megszerezzék, és élnének, mint hal a vízben.

Ha valaki számára ez eddig nem több, mint egy tipikus és kissé klisés maffiatörténet, azzal a csavarral, hogy szerelmespárját két jó testű nő adja, az nagyon nagyot nem téved, hiszen a Fülledtség koncepciója valóban végtelenül egyszerű és magától értetődő, hősei között már két-három együttlét után is halálos a szerelem, gengszterei olyanok, mintha egy Scorsese-filmből ugrottak volna be egyenesen egy kicsit túlórázni, és semmi extra és bonyolult húzás nincs a történetben.

Ez egyben azt is magában hordozza, hogy az így érdekesen kialakított világ, illetve annak karakterisztikus figurái meglehetősen felszínesek, hiányoznak belőlük a jellegzetes, úgymond emberi jellemvonások, küzdelmük tétje pedig sokkal inkább külső (sikerül-e megszerezni a pénzt?), mint belső (sikerül-e felülemelkedniük saját magukon is?), persze ettől függetlenül jól működik, mint akció-thriller.

A Fülledtség című filmre tehát lehetne egy heist/black comedy elemekkel megfűszerezett gengszterfilm stílusgyakorlataként is tekinteni, ugyanakkor a különlegessége éppen abban rejlik, hogy ezt rendkívül profi tálalásban adja át nekünk a két rendező.

A fivérek-nővérek későbbi munkásságát ismerve talán már nem is feltűnő, hogy mennyire eredeti alkotásról van szó, de a lassítások és a jó ízlés határain belül eltúlzott színészi alakítások, valamint a gengsztervilág a klasszikus, de kissé elnagyolt toposzokra építő ábrázolása, ha kisebb mértékben is, de magukon hordozzák az alkotói kézjegyüket.

A film képes arra, hogy ne tolakodó és rikító módon legyen egyedi, hanem egész apró, szinte láthatatlan, az avatatlan szem számára akár nem érzékelhető eszközökkel érje el ezt a hatást, miközben a zsáner legjobbjaihoz méltó módon fokozza a feszültséget, oldja meg a fordulatokat.

És persze azt se felejtsük el, hogy a film erotikája (leszbikus szerelem) jó 25 éve még akár tabudöntögetőnek is számíthatott (ma már szinte kötelező elem).

Annak ellenére tehát, hogy nem mondanám a filmvilág egy éppenséggel megkerülhetetlen darabjának, egy kifejezetten rendben lévő krimi-thrillert kaptunk a Fülledtség képében.

És még ha első látásra nem is emeli ki semmi a 90-es hasonló alkotásai közül, alkotói zsenialitásának csírája olyan esszenciákat és érdekes ízt ad neki, ami minden egyszerűsége és biztonsági játéka ellenére is egy élvezetes mozivá teszik.

De úgy gondolom, összességében azért jobban jártunk, hogy Wachowskiék innentől kezdve csak bátrabb és nézőbarátabb filmeket készítettek.

Nekem bejövős és többször nézős, főleg a két színésznő bomba teste és tudása miatt.

Még a fotelem is sokkal kényelmesebb ilyenkor.