Az izlandi filmek erős nyomokat szoktak bennem hagyni a megnézésük után.
Hiszen él bennem egy olyan sztereotípia Izlandról, hogy aprósága, elszigeteltsége és csontig hatoló hideg időjárása miatt kiváló lélektani, erős emberközeli, izzadtságszagú és meditációs filmeket lehetne ott készíteni. Egy bizonyos szintig erre a Kosok című film is rájátszik.
De mit is láthatunk Grímur Hákonarson rendezésében?
Adott két egymástól teljesen elidegenedett testvér, Gummi (Sigurður Sigurjónsson) és Kiddi (Theodór Júlíusson).
Mindketten már nagyon régen birkatenyésztő farmerekként tengetik életüket egymás közvetlen szomszédságában.
Egymással pedig csak akkor hajlandóak szóba állni, ha éppen sértegetni akarják a másikat.
Az igazán nagy baj ott kezdődik, mikor a birkák közt felüti a fejét a súrlókór, és kényszervágást rendelnek el a tartományban.
Innentől kezdve gyakorlatilag minden akörül forog a történetben, hogy vajon a gazdák hogyan élik túl a birkák nélküli életet az üres, kihalt farmon.
Első körben megpróbálnék kitérni a film legnagyobb pozitívumára, a morgós és gyűlölködő testvérpárra.
Mindkét szakállas úriember remekül alakít, és még volt is akkora mázlijuk, hogy a karaktereket rendesen megírták, teljesen rájuk szabva.
Az, hogy ezt sikerül a filmnek elérnie, azért végtelenül hasznos, mert a játékidő oroszlánrészében őket látjuk állandóan, és ha bármi nem klappolt volna, nagyon könnyen lehetett volna talmi, vagy akár teljesen nevetséges is a mozi. Pontosan és jól ki vannak mérve a figurák, így a tetőpontok is zseniálisan ütnek, és az interakcióik is nem kis feszültséggel járnak.
Az ezt körülölelő gyönyörű, mégis kopár, fátlan, szikár, izlandi dimbes-dombos táj pedig remek választás (bár kétlem, hogy ez annyira választás kérdése lenne). Könnyen el tud veszni benne az ember tekintete, hogy hol az eleje, és vajon hol lehet a vége.
Persze vannak hibái is jócskán.
Éppen ezért nem mondanám rá, hogy egy kimondottan jó film. Valahogy úgy írnám körül, mintha egy test lenne, aminek van egy felépített csontváza és bőre, ellenben csak ennyi, és semmi más.
Specifikusabban mondva, nem egyszerű ezt a mozit végignézni.
Hiába csak másfél óra, de az a 90 perc néha olyan kínzóan unalmas, hogy az egyetemi előadások sokat tanulhatnának tőle.
A tájon és a karaktereken kívül nincs semmi, ami kicsit is érdekes lenne a néző számára.
Ez a kettő együtt pedig még körülbelül 60 percben is elég unalmas lenne, hát még itt.
Semmi melléktörténet, semmi mélység, semmi extra, ami magába szippantana.
Nagyon minimális esemény, kevés dialógus, az is tőmondatokban. De mik vannak helyette? Birkák minden mennyiségben, ami annak, aki nem birkatenyésztő vagy zoofil, nem éppen túl érdekfeszítő.
Ha már ennyire nincs semmi plusz dolog a filmben, akkor valahogy azért megpróbálhatta volna romantizálni a birkatenyésztést, amitől még mindig csak egy kicsit lenne jobb, de nem érezné legalább a néző magát ennyire kívülállónak.
De nagyon őszintén?
Engem (pedig még a birkahúst is utálom) megfogott és beszippantott a kilencven percre.
Azt hiszem, itt lenne az ideje Izlandra ellátogatnom.
90 Kosok (2015)
Gummi és Kiddi, a két testvér negyven éve nem állt szóba egymással. Mindketten birkatenyésztéssel foglalkoznak a festői izlandi völgyben. Amikor Kiddi juhait valamilyen járvány... több»
Szereplők: Sigurður Sigurjónsson, Theodór Júlíusson, Charlotte Bøving, Jón Benónýsson, Gunnar Jónsson
