Megöli a lelket!
Megöli a testet!
Ráadásul hatással van ránk, ez már biztos!
Most akkor Lucky McKee horrornak, vagy netán thrillernek készítette? Nem mindegy?
Az Old Man Stephen Lang újabb jutalom játéka.
Nézzük!
Alex Vendler zseniális képsoraival.
A ház az erdő mélyén alapkoncepció sokféle és szerteágazó értelmezésnek ad táptalajt – a horror rajongói valószínűleg rögtön valami brutálisan félelmetes történetre asszociálhatnak, míg a kissé drámaibb vonulatok kedvelői a magány és a bűnhődés allegóriájaként gondolhatnak az adott alaphelyzetre.
Azonban ki mondta, hogy a kettőt ne lehetne ügyesen és érthetően vegyíteni?
Lucky McKee rendező ez utóbbival próbálkozott meg az Old Man című filmjével, és a főszerepre azt a Stephen Langet sikerült megszereznie, aki a Vaksötét című filmben már bizonyította, hogy képes egy egyedül élő és teljesen kiszolgáltatottnak tűnő, vak idős emberből is egy horrorisztikusan félelmetes karaktert kihozni.
A film trailere egy thriller/horrorba hajló, komor és sötét kamaradrámát ígért, ám a mai trendektől eltérően kijelenthető, hogy ezúttal nem vezetett teljesen félre az előzetes.
Igaz is, ki mit bír el?
Stephen Lang név nélküli karaktere, az Idős Ember (Old Man) egy erdő sötét és elhagyatott zugában, egy kuckóban tengeti üres mindennapjait.
Egyik reggel arra ébred, hogy lakótársának nyoma veszett, persze próbálja hívogatni, de nem kerül elő. Egyszer csak kopogtatnak, és egy nagyjából fiatal férfi, Joe (Marc Senter) kér „bebocsáttatást” pont ahhoz az emberhez, aki amúgy egy csőre töltött puskával nyit ajtót neki.
Itt valami biztos nem kóser, gondoljuk, elvégre ki akarna bemenni egy olyan helyre, ahol ilyen „zseniális” vendéglátásban részesül már az elején?
Joe azonban minden megszeppentsége ellenére kifejezetten rátermett figura, és nem tágít vendéglátója mellől.
Ez már csak azért is megsüvegelendő teljesítmény, mert Lang ismételten egy nagyon impulzív karaktert alakít, aki egyik pillanatban ránk hozzá a frászt, hogy a másikban már egy kissé „öregpapis” mosoly üljön ki a kissé ápolatlan arcára.
Az Old Man egy tipikus kamaradarab.
Nagyon minimális szereplő, jóval több feszültség (legalábbis kezdetben), minimalista cselekmény, sok-sok szimbólum és mindenféle értelmezési lehetőség.
Utóbbiak túlsúlya miatt a thriller-horror követelmények csak részben teljesülnek, és sokkal nagyobb hangsúly helyeződik a karakterek közti érdekes és emberközeli, érthető interakcióra és óriási dinamikára.
Sőt, amellett is lehetne érvelni (simán), hogy Lang nélkül ezt a filmet nehezen lehetett volna eladni!
Ide ő kell.
Kétségtelen ugyanis, hogy mióta a 2009-es Avatar című film miatt a szélesebb közönség is megismerkedett mogorva fizimiskájával, Stephen Lang tudatosan illeszkedett bele olyan szerepekbe, amelyek Miles Quaritchra hajaznak azóta is.
Persze lépten-nyomon elvállal rangidős (olyan semleges) mellékszerepeket, de a főbb karakteri vállalásokban többnyire olyan figurákat alakított, akikből csak úgy árad az ösztönösnek mondható igazi férfi düh és erőszakosság.
Lang pedig, miután egy hosszú évtized alatt felépítette ezt a képet magáról, mostanában simán rá is játszik ennek az elvárásnak a koncepciójára.
Ezt láthattuk már a Vaksötét 2-ben is, ami azért alaposan megosztotta a nézőközönséget, mivel a vak idős férfi emberi, érzelgős oldalának bemutatásával próbálta meg semmissé tenni (nem nagy sikerrel) az első film horrorisztikus történéseit.
Az Old Manben hasonló stratégia látszik a néző előtt kirajzolódni. A veszélyesnek tűnő, kiszámíthatatlan öreg férfitől az elején feláll a szőr hátunkon, és kérve kérlelnénk Joe-t, hogy hagyja már ott a francba a kunyhót, és nagyon gyorsan tűnjön el!
Mire azonban nagy nehezen megszületik ez az elhatározás a váratlan vendégben, addigra a vendéglátó is egy új oldalát mutatja be, ami legalább annyira meglepi Joe-t, mint minket, nézőket.
Az Old Man címszereplője fokozatosan simul bele egy kissé lágyabb jellemvonásokkal felvértezett, nagyon sebezhető karakter bőrébe, hogy bemutassa a nagy igazságot, miszerint minden morcos, morózus ember mögött keserű tapasztalatok sorakoznak.
Ezekkel pedig mindenki a maga módján tud csak megbirkózni, mint azt az Old Man története is remekül példázza.
Lucky McKee filmje végül abszolúte máshova futtatja ki a cselekményt, mint amire az előzetes alapján számítanánk, ám a koncepciótlan csapongás helyett nagyon tudatos építkezést követhetünk végig.
A személyes történetek kissé drámai megosztásával olyan árnyalatok sejlenek fel, melyek alapján simán kikövetkeztethető, mi is lesz a végkifejlet, ami azonban így is, úgy is keserédes utóízt hagy maga mögött.
Narratíva tekintetében nincs újítás az Old Manben, hiszen láthattunk már ehhez nagyon hasonló finálékat a filmtörténetben.
Stephen Lang viszont képes elvinni a hátán a filmet, egy olyan jó kis szerepben, amit láthatóan nagyon élvezett, hiszen újabb esélye adódott, hogy kitörjön abból a goromba és kezelhetetlen szerepkörből, amibe beskatulyáztatta magát az elmúlt évtizedben.
Akik Lang miatt nézik meg az Old Mant, nem fognak csalódni, ám a thriller/horror rajongók számára minden bizonnyal kissé „kevés” lesz a film.
Joe karaktere túlságosan lágy és pipogya, hogy hiteles ellenpólust tudjon alakítani Lang kőkemény karakterével szemben, a beszélgetések és fenyegetések pedig gyorsan élüket vesztik, hogy egy fullos drámává értékelődjön át a történet. Ebből viszont már csak Lang miatt is többet ki lehetett volna hozni, hogy a műfaj kedvelői is megtalálják a számításaikat.
Mestermunka, amit azért még jobbá lehetett volna tenni.
Viszont Zach Passero képsorai eszeveszetten jók
Érdemes leülni elé, ahogyan én is tettem.
NA Old Man (2022)
Amikor egy eltévedt túrázó rábukkan egy erdőben élő, kiszámíthatatlan öregemberre, rádöbben, hogy egy véget nem érő rémálomba csöppent. több»
