Kari Skogland és Tim Sulka filmje csak pukkant, és még füstje sem volt.
Pedig John Franklin is visszatért, mint Isaac Chroner.
Ezúttal a viszonylag ismeretlen, televíziós sorozatokat dirigáló kanadai Kari Skogland vette fel a gyeplőt, hogy egy újabb teljességgel felesleges résszel tetézze a kukoricaföldek már amúgy is bőven hanyatló ázsióját.
Nézzük, mit hoztak össze a filmet nézőknek, akik remélem, azért nem sokan vannak.
Hannah (Natalie Ramsey), a fiatal, a gyermekként adoptált lány visszamegy Gaitlin városába, hogy a különös, álomszerű hallucinációk után végre megkeresse az igazi anyját.
Útközben felvesz egy Zachariah (Gary Bullock) nevű stoppos fazont, aki hirtelen fura dolgokat tesz és idéz elő, mire érdekes módon egyből ott terem a női seriff, Rachel (Nancy Allen).
A városkába érve aztán többen is megemlítik neki, hogy ő fogja majd beteljesíteni a próféciát, de Hannah inkább megpróbál elpucolni onnan, persze ezt már nem hagyják. Nemsokára találkozik egy Gabriel (Paul Popowich) nevű sráccal, aki segít neki előkeríti az anyja nyomait, de csak fura döglött madarak keresztezik minden ténykedését.
A kórházban közben felébred a tizenkilenc éve kómában fekvő Isaac – aki egyébként a seriff pasija –, hogy újraalkossa a régi szektát, a gyermekek hathatós segítségével.
Nem tudom, hogy szimplán félrefordítási gondok lehettek, vagy ennyire magasról tojtak a film fordítói következetességre, de a filmben többször is elhangzik az „Ő Aki a Rózsa Mögött Jár” kifejezés.
Micsoda?
Bakker, leeszem a saját fejem.
Komolyan, miféle RÓZSA?
Az idióta bagázs legalább utána nézett volna az előző epizódoknak, mert ez így egy szemét, trehány munka.
De ez mondjuk alapvetően igaz az egész filmre és amerikai készítőire is. Teljesen kiveszett belőle mindenféle misztikusság vagy feszültség, nincs sztori, horrorfilmnek meg úgy egyáltalán csapnivaló.
Richard Clabaugh, mint operatőr, és Peter Devaney Flanagan és Troy Takaki, a vágók sem álltak a helyzet magaslatán, az már biztos.
Múltját nem ismerő, eredeti szüleitől messze elkerülő gyermek, unalomig közismert jóslat beteljesítése – állandóan ismételt panelokból álló, erőltetett forgatókönyv, érdektelen színészi játékkal és nagyon ósdi, olcsó megvalósítással spékelve.
Minimális előkészületeket igénylő halálnemek és/vagy éppen a szürrealitással kacérkodó szituációk – ráadásul rossz metálos kísérőzene, vagy amikor egy kaszába dől a srác, netalán a fináléban levitációt véghez vivő főszereplő egy fél vascsövet ejt bele a másikba, mintha valami gödör lenne.
Egyszóval hagyjuk már az egészet a francba, de tényleg! Miért kell még egyet rúgni ebbe a régen haldokló franchise-ba?
Legalább Sydney Bennettet és hatalmas lökhárítóit mutathatták volna többet, vagy éppen öltözhetett volna egyszer-kétszer, tényleg adtam volna még egy csillagot ennek a simán rossz mozinak.
