Az 1900-as évek szamurájfilmes aranykora után a japán közönség érdeklődése egyre csökkent, visszaesett a nézőszám a témában született művek iránt. A stúdiók ezt észlelve gyorsan új hősöket kezdtek keresni. Shintaro Kacu állt elő a vak jakuza masszőr ötletével, és sikerült hozzá támogatást szereznie. A társadalom krémjét jelentő szamurájok helyett az ellenpont antihőse az alvilágból érkezik, és korántsem gáncstalan lovag.
Esendő, néha gyarló, utálja azt, amiben élnie kell, de mindenkor kész kardot húzni az elesettek védelmében. Pont emiatt nem találja helyét a hagyományos jakuza bandák tagjai között, és örök kívülállóként, gyakran üldözöttként járja a végtelennek tűnő útját Japán rejtett alvilágában. Az önző, kicsinyes, kegyetlen alvilági alakok között Zatoicsi erkölcsi fölénye nyilvánvaló, minden emberi gyengesége ellenére. Kacu vállalta a címszerepet, és még maga sem tudta, mekkora szerencse érte ezzel az általa kiválóan megformált karakterrel.
Ugyanis 25 másik nagyfilmben és 4 évadnyi tv-sorozatban vihette tovább a szerepet. A rendező Miszumi Kendzsi lett, és együtt sikeres párosnak bizonyultak. A Toshiro Mifune által alakított Yojimbo (Testőr) már a piacon volt akkorra, és telitalálat volt a mozikban. Miszumi alaposan tanulmányozta Kuroszava képi világát, ez világosan látszik az első Zatoicsi filmen. A film nem éppen akciódús, ennek ellenére végig leköti az embert, amiben Chikashi Makiura briliáns operatőri munkájának szintén nagy szerepe van. Legyen bár lassú kibontású a mese, ám drámailag erős, és hangulatos. Igazi művészi alkotás, amely a túlélt minden filmes stílusváltást, és élvezetes maradt a mai napig.
