Csapjunk a lecsóba, hagy fröccsenjen!
George A. Romero nem bírt magával, és a 68-as filmje után hozta a második zombis moziját!
De itt már igazán nincs felvezetés!
Egy olyan (aránylag) új szubzsáner esetében, mint az élőhalottakról (zombi) szóló filmek, általában sokkal könnyebb számontartani a kiemelkedő darabokat.
Ezek közül is George A. Romero zombi antológiájának második részét szokás szélesebb körben a műfaj alfájának és ómegájának tartani, mondjuk tényleg nem ok nélkül.
Ugyanakkor, mint minden oly kevés időt megélt (legalábbis addig) zsáner esetében, nagyon hamar jönnek olyan ifjú rendezők, akik villámgyorsan meghaladják, és el is hagyják ezeket az egyébként tényleg több sebből vérző mérföldköveket, a Holtak hajnala pedig ennek az érdekes folyamatnak egy igen komoly áldozata.
Persze, mint minden klasszikusnak!
Gyorsan elmondom, engem milyen dolgok zavartak a film nézése során!
Hibák!
Először is, ez a zöld, Hulk-szerű szín honnan jöhetett Romerónak? A penész színe? Nem értem!
Az élőhalottak éjszakája azért lett szerintem jobb, mert sokkal feszesebb a tempója, kifejezetten klausztrofób hangulata és iszonyatosan sötét jövőképe.
Ráadásul a fekete-fehér képek miatt a félelemfaktor is jobban működött!
A Holtak hajnala már sokkal nagyobb volumenű, hatalmasak és nyitottak a terek, és persze hosszabb a játékidő.
Jó-jó, értem persze, hogy itt már teljes erővel tombol a járvány, elszabadulnak, és jóval többen vannak a zombik, de az akciódúsabb jelenetek kicsit rontottak a hangulaton, főleg mert Romero, mint egy kisgyermek, élvezte a hihetetlen gyors snitteket egyre-másra pakolni kissé abszurd módon.
De nem figyeltek eléggé, még egyszer mondom, a zombik kinézetére!
Pirospozsgás, hófehér fogú, hibátlan bőrű zombik imbolyognak a plázában, ami kissé hiteltelen ugyebár! (Még néha kissé kopik a festék derék „hulláinkon”)
De 1978-at írunk, túl kell hogy lépjek ezeken a bakikon!
De nincs gond, hiszen a többi dolog meg kárpótol rendesen, amiket imádok a filmben!
Stáb!
A vágásba besegített Dario Argento, így Romerónak nem lett volna nehéz dolga, de sajnos itt is véltem hibákat és bizonyos kapkodást felfedezni. A zenéért szintén Dario Argento volt a felelős, de besegített neki Goblin, Agostino Marangolo és Massimo Morante is.
Az operatőr Michael Gornick volt, aki azért kifejezetten jól és ügyesen kezelte a kamerákat!
A producer Richard P. Rubinstein, akinek Romero mester majd 700 ezer dollárt köszönhetett, és ez 1978-ban nem is volt annyira kevés, így megvalósíthatta a legvadabb álmait is!
A maszkokért pedig maga Tom Savini volt felelős, és bátran mondhatom, sokat fejlődött a későbbiekben is a lelkes zombirajongó.
Sztori!
Mivel a dolog nagyon egyszerű, én sem bonyolítom túl!
A trilógia második része is csak a zombikról szól, ők az összekötő kapcsok a három film kapcsán.
A zombijárvány hajnalán a két fiatal tévés, Francine (Gaylen Ross) és férfi kollégája, Stephen (David Emge) plusz a két rendőr, Peter (Ken Foree) és Roger (Scott H. Reiniger) elhatározzák, hogy egy helikopterrel lelépnek a teljesen „elzombult” városból, amelyben kezd teljesen eluralkodni a posztapokaliptikus káosz.
A bátor kis csapat rövid utazás után végül egy üresnek látszó bevásárlóközpont tetején köt ki, ahol magára az igazi és hamisítatlan Kánaánra találnak, egy aprócska, de elzárt szobára, tele étellel és itallal, a túlélés eszközeivel. Természetesen, karnyújtásnyira vannak a pláza szinte parlagon heverő áruitól, nem érhetik be ennyivel, és rövid megbeszélés után elhatározzák, hogy teljesen visszafoglalják az épületet az ott „korzózó” élőhalottak hordáitól.
Néhány apróbb gondolat!
Ám azért itt azt is látni kell, hogy ez a film valamivel „derűsebb”, már ha lehet ilyet mondani a hullák tömkelege között!
Az élőhalottak éjszakája egyértelműen sokkal komorabb volt, a vége különösen lélekromboló hatással bírt!
A Holtak hajnala viszont már megenged magának egy kis „dark comedy” hatást is.
Így egy picit lágyabb és könnyedebb lesz az összkép, mondom ezt annak ellenére, hogy itt is kapunk jócskán brutális jeleneteket.
Elég csak a felnőttekre támadó gyerekzombihordára gondolni.
Mintha az emberiség felfalná saját magát és a jövőjét, vagy éppen múltját!
Ezt erősíti bennem az is, hogy itt nem kapunk hősöket.
George A. Romero szerint hősök nincsenek, és nem is kellenek!
Mi magunk vagyunk a hősök, és a mi feladatunk, hogy túléljünk.
Romero elveszi tőlünk azt a kis reményt is, szó szerint „pofán vágva” minket a valóság rettenetével és milyenségével.
A film bizonyos szempontokból pedig jobban sikerült, mint az első rész, mégpedig a színészek játéka miatt is, itt már profibban sikerültek a karakterek, és a hentelések is klasszisokkal jobbak lettek, mint 68-as elődjénél!
Rettenetesen erős társadalomkritika fogalmazódik meg benne, ami fojtó és zsigeri.
Mindenesetre egy brutális mozi, és filmtörténeti klasszikus, ami horrorrajongóknál egyértelműen alap!
Hibái és erényei is bőven vannak, de nincs is ezzel gond, hiszen emberek készítették.
Értékelés!
Az IMDb-n 125 ezer szavazat után 7,8/10-es, ami nagyon jó, nálam viszont 88% és öt csillag!
A filmhez pedig jó zombulást kívánok, sok-sok vérrel.
Mert minden hajnal után kisüt a nap!
79 Holtak hajnala (1978)
Ha a pokol megtelt, a halottak a földön fognak járni. A zombik immár elszabadultak, seregeik elözönlik, és rettegésben tartják a világot. Négy túlélő egy... több»
