Ez a film így is, úgy is megosztó, ki-ki ízlése szerint!
Miért megosztó?
Az alkotást műfaját tekintve inkább a dráma kategóriába sorolták, azonban ez nem teljesen felel meg a valóságnak.
Inkább egy torture porn filmre hajazó művet kapunk kézhez, méghozzá nem is akármilyet!
Szinte mindent megmutatnak benne, mi szem-szájnak ingere, és még annál többet is!
A vad emberi gyarlóságot, a szinte irányítatlan ösztönöket, a nyers valóságot.
A filmben tényleg nincsenek tabuk, legyen szó szexről, halálról, kegyetlen, öncélú, embertelen erőszakról, és úgy alapjában, bármiről.
A rendező felhasználta a létező legtöbb eszközt, amit a filmművészeti egyetemen tanult.
Ide sorolnám a képi elemeket, amelyek élesek, tűpontosak, már-már betegesen szürreálisak, nyomasztóak. És ha ez nem lenne elég, akkor ezeket a nyomasztó jeleneteket zavaró hangaláfestéssel is kíséri.
Ez tipikusan egy olyan film, amelynél a történet mellett legalább annyira fontosak a képi elemek, és a hanghatások, hiszen itt nem tud létezni egyik a másik nélkül, szerves részei egymásnak!
A film az érdekes emberi természetről mesél nekünk, olykor vaskos brutalitással, olykor viszont álomszerűen ködös, lagymatag, kissé festményszerű jelenetekkel.
Nem a jóról és rosszról, nem is a bűnről és az erényről mutat meg nekünk egy erkölcsös tablót, hanem elutaztat minket a tudatalattink legtöbbször elfojtott, de mindig acsarkodó mélyére, ahonnan a félelmeink erednek, és ahol a civilizáció nem lehet többé védelmünk, menedékünk.
Ehhez a hihetetlen utazáshoz a rendező a thriller, a pornó és a horror eszközeit hívja segítségül, bensőnk igencsak kiéhezett vadállatát olykor a torture porn kategóriájába sorolható képsorok véres koncával megetetve.
Hiszen láthatunk kézi fúróval átfúrt lábat, tuskóval agyoncsapott, véreset ejakuláló hímtagot, és szinte elviselhetetlenül gusztustalan női önkasztrációt is, amennyiben szemünk elé kapott ujjaink közül néha mégis ki merünk tekinteni a képernyőre.
Nézzük a stábot!
A rendező és a forgatókönyvíró maga Lars von Trier.
Az operatőr Anthony Dod Mantle, és a vágásokért Anders Refn és Asa Mossberg felelt.
Mivel ez egy kétszemélyes, úgymond kamaradarab, ezért két színész szerepel a filmben, a nő Charlotte Gainsbourg, és a férfi szerepében Willem Dafoe-t látjuk.
Sztori!
A film egy nagyon erősen túlstilizált, ezerszer agyonlassított, fekete-fehér képekkel megmutatott kőkemény szexjelenettel indul.
A klasszikus zene dallamaira megkoreografált jelenet olykor a legalpáribb pornófilmekre jellemző beállításban mutatja a kőkemény behatolást, ezzel felkészítve a nézőt a későbbi, durvább jelenetek befogadására is.
Egy házaspár teljesen zabolátlan, izzadtságtól mocskos aktusát követhetjük figyelemmel, miközben alig 1,5-2 éves forma gyermekük, aki mintha az ártatlanság és tisztaság jelképe lenne, szőke hajával, nyílt tekintetével, gyermeki mosolyával, kisétál az ablakon, a halálba.
A nő a temetésről a kórházba kerül, nem tudja, és persze nem bírja feldolgozni a bűntudatot, a gyászt, állandóan gyógyszereken él, de férje, aki egyben mint pszichoterapeuta dolgozik, elhatározza, hogy meggyógyítja őt.
Hamarosan azonban egy különös világ elevenedik meg a nő álmaiból, emlékeiből, hipnózisaiból, amelynek a valóságos megfelelője a család tulajdonában lévő, Édennek nevezett, csodálatos helyen lévő hétvégi ház és a természet uralmát hirdető környéke, ahová a nő, érdekes módon a szakdolgozatát (ami az elnyomott nőkről szól) írni vonult el.
A férfi lassan ráébred, hogy felesége nem egyszerűen pszichotikus, hanem teljes egészében bomlott meg az elméje azoktól a dolgoktól, amiket a szakdolgozatához olvasott irodalomként, a nő viszont végre kőkemény, szilárd talajt érezhet maga alatt, amin megvetve a lábát ellentámadást intézhet férje elnyomása ellen.
A nő állati természetének kibontakozásához brutálisan erős katalizátor a szex, amit a pszichoterápia részeként eleinte megpróbált megtagadni a férj tőle, de mint láthatjuk, sikertelenül.
Ez a katalizátor olyannyira lesz gyűlöletes a nő számára, hogy mind a saját, mind a férfi nemi szerve ellen gyötrelmes támadást intéz.
A pusztítás végső és megsemmisítő célja a férfi teljes egészének megsemmisítése, aki elnyomja a nőt, de akihez iszonyú szexuális függőség is láncolja azt.
Ha eddig nem volt semmilyen elképzelésünk, hogy valójában milyen lehetett egy valódi boszorkány, íme, Charlotte Gainsbourg alakításán keresztül betekintést nyerhetünk egy teljesen hihető interpretációba helyezve ezekről a megbélyegzett nőalakokról.
Őrület, öncsonkító magatartás, és irracionalitás olyan szövevényes elegye lengi körbe ezt a nőt, hogy már a néző sem tudja elválasztani egymástól a tényvalóságot és a nő által megidézett világot.
A film menete során teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy a házaspár egyik tagjának a végzete lesz ez az amúgy majdhogynem ártatlan terápiának induló kirándulás, és persze Trier ügyes manipulációval a nézőt a férfi (inkvizítor) oldalára állítja, és ezzel igazolja a történelmi időket idéző genocídiumot, a bomlott elméjű nő (boszorka) megölését, elpusztítását, tehát elégetését.
A film egész végig két szereplővel operál.
Charlotte Gainsbourg és Willem Dafoe igazából a helyszíneket sem váltogatja, mégis sikerül egy olyan feszültséggel teli, borzongató atmoszférát teremteniük, amiben a nézőnek eszébe sem jut unatkozni.
Az első jelenet szinte túlstilizált, bosszantóan giccses képeit felváltják a nyugtalan, vibráló found footage felvételek, amelyek olykor-olykor mozdulatlanságba dermedten asszisztálják végig a lezajló drámát.
A film valóságának képi világát igen gyakran megszakítják a nő belső látószögén keresztül ábrázolt, Trier kissé szubjektív tekintetének betudható lagymatag, kissé homályos, foltokból összetevődő, félelmetes „tündér-erdő” képek.
A filmet a kifejezetten gyenge idegzetűeknek nem ajánlom, bár ténylegesen nem elsősorban az erőszakról szól.
Azok a jelenetek, amelyekben megjelenik a kőkemény brutalitás, számomra és a horror összes zsánerén erősen megedzett idegzetű ember számára is ijesztően, néha kifejezetten taszítóan hatottak.
Azonban ettől a kritériumtól eltekintve szinte bárkinek ajánlani tudom, különösen azok számára, akit érdekelnek az emberi lélek szennyes bugyrai, aki szeret a saját vagy mások elméjében kutakodni, és érdeklődni (de mennyien vagyunk), hogy választ kapjon arra, mi mozgatja az embert?
Rossz hírt közöl azonban a film az ájtatosoknak, a kereszt előtt magukat tettetőknek, ártatlanságban hívőknek, hiszen az emberi cselekedeteket nem csupán valami erkölcsi tanítás, vagy annak figyelembe nem vétele alakítja. Az emberi természet jó s rossz együtt, így van, kedves „bólogató Jánosok”, ez így van!
Az emberi természet ugyanúgy temploma az istennek, de ugyanúgy a temploma magának a sátánnak is, és az Antikrisztust nem valahol rajtunk kívül kell keresnünk, hanem teljesen magunkba szállva, saját öntörvényűen hömpölygő depresszióink mélyén.
Ott figyel, lapul, munkálkodik, pusztító vágyával önnön pusztulását is okozva.
Az IMDb-n a film 132 ezer véleményből 6,5/10-es, a TMDB-n 2332 vélemény után 66%-on áll, nálam ez a film 89%-os és öt csillag!
63 Antikrisztus (2009)
dráma | horror | kísérleti film
A középkorú házaspárt egy nap szörnyű tragédia éri. Gyermekük kizuhan a szoba ablakán és szörnyethal. A feleség nem tud megbirkózni a gyásszal, intézetbe kerül. Férje... több»
