A film témája a gyász és annak feldolgozása, egy haláleset az, ami elindított mindent. A film nagyon beteg az átlagos néző számára, durva jelenettel kezd, és az utolsó félóra gusztustalanul explicit. Gyakorlatilag csak a két főszereplő beszélgetéséből áll a film, borzalmasan unalmas és vontatott művészfilmről van tehát szó. A képi világ egyedi, a film tele van szimbolikus utalásokkal: elutaznak az Édenbe a szereplők, amit persze senki se hívna annak. Lars von Trier engem sosem fogott meg, de persze sokan vannak, akik instant tökéletes filmnek tartják majd ezt is. Van egy kevés fordulat a filmben, de azt is nehéz értelmezni. Ahhoz, hogy például a végét is megértse valaki, lehet, hogy többször meg kell nézni a filmet, vagy megnézel róla egy többórás elemzést. Persze ilyenkor azt érzem, mintha valami több százéves verset elemeznénk az iskolában, ami abból áll, hogy elmondja a tanár, hogy mire gondolt a költő. Persze ezeket a gondolatokat 1000 év alatt se találtuk volna ki. Senkinek se ajánlanám (max. Lars von Trier rajongónak), kevesebb, mint 2 óra a film, de nekem 4 órának tűnt.

Hihetetlen nézőpontból boncolgat a film. Kezdetben kissé túl nyugodt minden, aztán a rendező Lars von Trier belead apait-anyait. Durva, és felkavaró. Nagyon kell figyelni,hogy mindent megértsünk.

Ez a film a 22-es csapdája, ha szeretnéd megérteni, többször kellene nekifutni, de újra és újra átélni a jeleneteket meg elég szörnyű érzés. Ha egy normális mentális állapotú ember kíváncsi rá, milyen lehet a mély depresszióba süllyedni, elég ha ezt a filmet előveszi (vagy a Melancholiát). Dafoe tökéletes ebben a szerepben.

Sajnálom, hogy megnéztem. A téma borzalmas, amit feldolgoz. Egy gyermek elvesztése feldolgozhatatlan. A film egyes jelenetei nálam kiverték a biztosítékot. Igyekszem elfelejteni.

Nagyon nehezen indul be a film és nagyon művészien készítették el. A gyászból kialakult megszállottság nekem kicsit túl nagy diferenciált mutat. Biztos lehetséges bár én nem tudom elképzelni hogy a gyász ilyen mértékben megőrjítsen két embert. Mert a... több» vége egyértelművé teszi hogy nagyobb bajok vannak a férfi fejében aki mint terapeuta igyekszik kezelni a feleségét és ennek okán neki sziklaszilárd jellemnek kell lennie. valójában ez a magában elraktározott feszültség és fájdalom megőrjíti és képzelegni kezd. A film legeslegvégét pedig teljes mértékben nem értettem és nem tudom mit akart jelképezni. Meglehet nézni de nem nagyon tudom ajánlani mert nehezen indul be a film viszont utána kicsit elfajulnak a dolgok és nem ijesztgetési szempontból hanem ízléstelenségi szempontból.

Tudtam, hogy Lars von Trier egy beteg ember, de hogy ennyire! Felkavaró, megrázó film, nem ajánlom senkinek.

Egy öncélú beteg film, amibe bármit bele lehet látni vagy képzelni. Tipikuson olyan, mint az Anyám című műalkotás Aronofsky-tól. Trier-nek kétség kívűl egyedi stílusa van, de ettől még ez a film nézhetetlen marad.