Antikrisztus (2009)

Ezt a filmet csak az érezheti át igazán és szándékosan nem a megértés szőt használtam, aki átélte már az emberi lélek legnagyobb tragédiáját: eltemette az egyetlen, mindennél jobban szeretett gyermekét. Ez a film kiváló film, az emberi lélek legmélyebb bugyraiba visz le és mint mondtam, nem mindenki képes bejárni ezt az utat. Lassan, aprólékosan kidolgozott jelenetek során keresztül egészen odáig, ahol a feldolgozhatatlan lelki tragédiák az őrületbe vezetnek. Mert vannak feldolgozhatatlan, személyre szabott tragédiák, amikkel nem tud a lélek fájdalmában mit kezdeni, csak elszakadni ettől a világtól, a valóságtól, csak megőrülni képes. Megrázó erejű, többszörös gravitációs erejű alkotás. Hogy Pilinszkyt idézzem, az emberi psziché "levegőtlen présben" fuldoklik. Ez a film nem szól és hál' Istennek nem is kell, hogy mindenkihez szóljon. Viszont mindenkinek, még a hivatásos filmkritikusoknak is lassan el kéne jutniuk ebbe a fene nagy racionalista világunkba oda, hogy a műalkotásokat, pláne ilyen szintű műalkotásokat ne akarják már a ráció és csak a ráció szemüvegén keresztül értelmezni, mindenütt keresni az ok-okozati összefüggéseket, mert a müalkotások csak az értelemmel nem percepcionálhatók, nem befogadhatók. Hagyjuk, hogy hagy hassanak az érzelmeinkre is és főleg azokra, mert a művészet még mindig az érzelmek komoly és szép játéka a végén katarzissal. Ja és a film vége! A rengeteg ember a ház felé: igen arra, oda, mert mindőnknek meg kell járni a maga kínját, poklát.

Nagyon nehezen indul be a film és nagyon művészien készítették el. A gyászból kialakult megszállottság nekem kicsit túl nagy diferenciált mutat. Biztos lehetséges bár én nem tudom elképzelni hogy a gyász ilyen mértékben megőrjítsen két embert. Mert a vége egyértelművé teszi hogy nagyobb bajok vannak a férfi fejében aki mint terapeuta igyekszik kezelni a feleségét és ennek okán neki sziklaszilárd jellemnek kell lennie. valójában ez a magában elraktározott feszültség és fájdalom megőrjíti és képzelegni kezd. A film legeslegvégét pedig teljes mértékben nem értettem és nem tudom mit akart jelképezni. Meglehet nézni de nem nagyon tudom ajánlani mert nehezen indul be a film viszont utána kicsit elfajulnak a dolgok és nem ijesztgetési szempontból hanem ízléstelenségi szempontból.

Egy öncélú beteg film, amibe bármit bele lehet látni vagy képzelni. Tipikuson olyan, mint az Anyám című műalkotás Aronofsky-tól. Trier-nek kétség kívűl egyedi stílusa van, de ettől még ez a film nézhetetlen marad.

Ez a film nagyon nem egyszerű, megértem ha valaki képtelen megnézni. Az amiből indulunk rettenetes mindenki rémálma és az okozat pedig nagyon részletesen szemlélteti az érzéseket, következményeket. Borzalmas az egész, de zseniális.

Hihetetlen nézőpontból boncolgat a film. Kezdetben kissé túl nyugodt minden, aztán a rendező Lars von Trier belead apait-anyait. Durva, és felkavaró. Nagyon kell figyelni,hogy mindent megértsünk.