Jákob lajtorjája

Eddig nekem sajnos kimaradt a Jákob lajtorjája (de ahogy a mondás tartja, jobb később, mint soha), pedig egészen erős és csodás film. A hangulat, a színészek, a sztori: minden a helyén volt, engem teljesen beszippantott az elejétől a végéig.

A Jákob lajtorjája egy rendkívül nyomott, sötét hangulatú, de elgondolkoztató pszichothriller. Egy eléggé félelmetes film, de vizuálisan nagyon sok ijesztő nincs benne, sokkal inkább pszichológia dolgokról van, azokban viszont az ember legmélyebb, le... Teljes kritika

Igazán nagy csavar és mesteri színjátszás, félelmetes, felkavaró képek jellemzik ezt a filmet. Nagyon tetszik a képi megjelenítés. Egy igazi pszicho horror, kifejezetten jó befejezéssel. Ajánlott.

Kicsit talán húzhattak volna a film terjedelmén, így esetleg feszítettebb lett volna a tempó, de így is az egyik legnyomasztóbb, legsötétebb film, amit valaha láttam, és még ha a közepe felé némileg le is ül a sztori, akkor is fogva tart, és szinte k... Többöveteli, hogy "nézz tovább". Bár tény, hogy a befejezés arcul üti az addigra már valószínűleg teljesen összezavarodott nézőt, talán mégsem akkora hatalmas nagy a "csavar", mint amilyennek azt néhányan tartják. Úgy vélem, a rutinosabbak már viszonylag hamar elkezdhetik sejteni, mi is lehet a helyzet, noha az kétségtelen, hogy kissé nehéz követni a cselekményt, és semmi sem tűnik egyértelműnek. Két szál fut egymással párhuzamosan, az egyikben a vietnami Jacob sorsát követhetjük nyomon szakaszosan, kvázi pillanatképekben, a másikban a "jelenkori" Jacobét. Ahogyan haladunk előre az időben, úgy válik egyre titokzatosabbá minden, egyre kíváncsibbak leszünk, hogy mégis mi ez az egész. Jacob szenvedései egyre durvábbak lesznek, víziói támadnak, szörnyetegek leskelődnek rá mindenhonnan, a borzalmak az élet legszebb pillanataiba is betolakszanak, a nézőt szinte sokkoló módon ütik fejbe a hirtelen bevillanó képek, a csattogó fogsorok, a rángatózó emberek, az arctalan vagy éppen halálarcú "démonok", nem mellesleg az elvileg a gyógyítást szolgáló orvosi intézmények válnak földi pokollá. Egy idő után már nem lehet nyomon követni, hogy mi az "álom" és mi a "valóság", a realitás és az irrealitás határán egyensúlyozunk. Legalábbis mi azt hisszük. Voltaképpen azonban az utolsó percekben minden megkérdőjeleződik, és egyúttal egyértelművé is válik, és a homlokunkra csaphatunk, hogy "hát persze, tök világos lehetett volna, hogy mi is az igazság". A film egyik legfőbb erénye, hogy mindent el tud hitetni a nézővel, kétségek között tartva őt, holott lényegében véve egyáltalán nem kellett volna agyalnunk azon, hogy akkor most a hadsereg kísérleti droggal manipulálta-e a katonákat, van-e összeesküvés stb. SPOILER Kb. a 8. perc környékétől, Jacob metrón való felrezzenős ébredésétől kezdve a haláltusájának, szimbolikus "utazásának", a halállal való fokozatos megbékélésének vagyunk szemtanúi. A film - szerintem - egyik legzseniálisabb húzása az, hogy innentől kezdve elhiteti a nézővel, hogy Jacob túlélte a háborút, és hogy egy valós világot látunk x évvel Vietnam után, amelyben főhősünk megpróbálja túlélni a mindennapok szenvedéseit, és megpróbálja felderíteni a titkokat. A befejezés tükrében azonban összeomlik ez a narratíva, hiszen a film Jacob haldoklásának története, és a "Vietnam utáni" világ csak egy elképzelt valami, a valóságban a dzsungelbeli műtőasztalon küzd az életéért. A látszólag bonyolult történet így válik rettenetesen egyszerűvé, de erre csak a végén jövünk rá. A film így az elbeszélés lehetőségeinek kérdéseit is feszegeti, hiszen eleinte elhisszük, hogy Jacob a "Vietnam utáni" világban próbál nyugodt életet élni, aztán jönnek a "démonok", és egy idő után úgy tűnik, hogy a szokásos "őrület-normalitás" kérdéskört járjuk körül, és kérdésessé válik, hogy melyik "világ" az igazi, mert minden mindennel összemosódik, pl. a feleségével vagy a szeretőjével él-e valójában. Aztán amikor a végén már azt hisszük, hogy mindent tudunk (drogokkal kísérletező kormányzat, a feleségével és a gyerekeivel él együtt stb.), és úgy véljük, hogy Jacobbal együtt mi is kiderítettük az igazságot, a befejezéssel ez az elbeszélés is érvényét veszti, hiszen akkor derül fény a tényleges helyzetre: arra, hogy mindez csak "álom" volt, hogy Jacob ki sem került élve a vietnami csatatérről, nem hogy a "Vietnam utáni" világban hallucinálhatott volna, így voltaképpen egy harmadik "igazságverzió" érvényes. Az én szememben a befejezés nem (csak) azért csavaros, mert kiderül, hogy mindez csak a haldokló Jacob haláltusájának kivetülése volt, hanem azért (is), mert a film jól példázza a történetmesélés, a hitelesítő gesztusok nézőt megtévesztő erejét, az igazság relativitását. A sok bibliai-vallási-misztikus utalás (nevek, keresztek, Louis eszmefuttatásai, a halott Gabe többszöri feltűnése, Dante trilógiájának könyvbeli megjelenítése stb.) elvben persze segíthetne a nézőnek, hogy már korábban rájöjjön arra, hogy itt Jacob haláltusáját, a halál elfogadásának folyamatát látja. SPOILER VÉGE Bár a történet némileg vontatott, még így is az egyik legjobb és legnyomasztóbb háborúellenes filmnek tarthatjuk, amelyben azonban több jelentésréteg is végigvonul. Kétségtelen, hogy vannak hibái, gyengeségei ennek az alkotásnak, és hogy nem való mindenkinek, mégis érdemes megnézni, mert valószínűleg felejthetetlen élmény lesz. Kiemelkedőnek tartom a színészi játékot, főleg Tim Robbins alakít zseniálisat, nem modorosan, nem túljátszva tudja hozni a téboly szélén álló figurát. Viszont a szinkronnal kevésbé voltam kibékülve, számomra furcsának tűnt Robbins magyar hangjaként Forgács Péter, illetve Danny Aiellónak is érdekesen állt Csuja Imre hangja, legalábbis szerintem, de ez már nagyon az egyéni ízlés kérdése.