Valóban zavarba ejtőnek is nevezhető akár, túlzó módon hangsúlyozódik benne a testiség iránti érthetetlen és pszichotikus vágy. Némi áthallás vagy összecsengés fedezhető fel benne a Rasputinnal - kétségkívül a színészi játék az, amelyet annyira értékelhetünk mindkettőben,- még akkor is, ha az alapszituáció kissé más. Kétségkívül a készítők számára szükséges a láttatás, tehát az ennek érdekében való minimális túlzások dramaturgiai elemekként is értelmezhetők.
Méltó Lars von Trier-hez, példátlanul tömény, nem kifejezetten az ezotériában játszódik. Benyomások, félelmek, vágyak, elfojtások. Nem mondhatni, hogy kategorikusan öncélú.
Szokványos, mondhatni jellegtelen főszereplőink a maguktól elvárhatót hozzák, egyedül Michael Wincott emelkedik ki mindebből, aki igazán elveszett tehetség, és sosem kapta meg a hozzá illő méltó szerepeket.
Dramaturgiailag hihetetlenül összetett szociológiai látlelet és görbe tükör a vallási fanatizmusnak. Egyébiránt abszolút emocionális ellentettje a korábbi Köd című feldolgozásnak, gyakorlatilag egy rekontra húzás minden tekintetben arra. Végtelenül deprimált és kétségbeejtő lezárással.
73 Sade márki játékai (2000)