Méltó Lars von Trier-hez, példátlanul tömény, nem kifejezetten az ezotériában játszódik. Benyomások, félelmek, vágyak, elfojtások. Nem mondhatni, hogy kategorikusan öncélú.
Szokványos, mondhatni jellegtelen főszereplőink a maguktól elvárhatót hozzák, egyedül Michael Wincott emelkedik ki mindebből, aki igazán elveszett tehetség, és sosem kapta meg a hozzá illő méltó szerepeket.
Dramaturgiailag hihetetlenül összetett szociológiai látlelet és görbe tükör a vallási fanatizmusnak. Egyébiránt abszolút emocionális ellentettje a korábbi Köd című feldolgozásnak, gyakorlatilag egy rekontra húzás minden tekintetben arra. Végtelenül deprimált és kétségbeejtő lezárással.
Afféle "Összeomlás" egy minimális - de csak nagyon cseppnyi "Meztelen ebéd"-del fűszerezve. A modern irodai pokol és erkölcsi hanyatlás mintaetűdje, bizonyos relevációval nyakon öntve.
Olyan, mintha egy sajátos látásmód vagy attitűd a film irányában egyfajta koncentrátumban lenne a vászonra égetve. Hirtelen nyilván sokként hatott, ugyanakkor ennyi év távlatából valóban túl soknak, mindamellett bizonyos szemszögből túl kevésnek hathat.
Inkább helyette az Utolsó esély című filmet érdemes megtekinteni Gene Hackmannel. Kivéve, ha valaki ízekre akarja szedni az atomtengeralattjáró összes szinonimáját.
Vélelmezhető, hogy Zeffirellinél nem ért senki jobban a történelmi drámákhoz, de ez is, mint minden, szubjektív. Mégis az érzelmi palettán kiválóan egyensúlyoz, finom részletek révén, mint puha felhőkön lépdelve közelít az emocionális végkifejlethez. C. Gainsbourg a színjátszás terén csak később mutatta meg igazán tigriskarmait, mégis ha valaki későbbi műveit látta először, visszakövetkeztetve nem tud elvonatkoztatni ettől.
Továbbá felvetődik a rendkívül groteszk kérdés, ki és milyen indíttatásból gondolta, hogy a latin - mint olyan - úgymond mágikus erővel felruházott nyelv. Vagy ez a modern fogyasztók számára mindegy, meglehetősen más, elég érdekesen hangzik, biztosan jó. Talán a sorozatfilm azon epizódja, amely leginkább megmerítkezik önmaga pátoszában.
Érthetetlen, hogy miért fordulnak állandóan az antik görögség témáihoz. Oly távolságtartóan, felületesen állni hozzá, mint sok más hasonló feldolgozásban, nemcsak nevetséges, hanem vállalhatatlan is egyben. Voltak korszakok a filmgyártásban, amikor a történelmi eposzok még roppant igényességgel készültek - de ma hasonlóképp, mint a sci-finek, sajnos egyelőre lejárt az idejük.
A tökéletes precizitással kivitelezett bosszúeposz, mely olyan fogást talál az emberek pszichéjében, ami ezt az átütő és egyöntetű véleményt adja. Mégis pont ez az adekvát cselekményfolyam teszi kissé szárazzá és hangsúlytalanná.
Misztikus bepillantás a vadnyugat kulisszatitkai mögé Misztikus bepillantás a vadnyugat kulisszatitkai mögé - egyfajta John Wayne-antitézis. Ha létezik adekvát sztereotípia, amelynek létjogosultsága már az óvodásoknak is feltűnik, akkor azok az észak-amerikai préri kültelki lótenyésztőinek és későbbi belakóinak eposzi mértékű pisztolypárbajai. Mint a legtöbb történelmi eseményt, a könnyebb emészthetőség kedvéért a korabeli zsurnalisztika, majd később a média és a mozi is többszörös esztétikai szűrőn futtatta át. Ennek nyomán alakult ki az a kissé visszataszítóan ízlésromboló, idétlen képi világ, amelyet számos óceánon túli és ismert európai karakter is fémjelzett.
Nagyjából tényleg olyan ez, mint egy játék- és egy werkfilm közti éles váltás, a... több»
Elképzelhetetlen a mai körülmények között - nem technikailag, hanem elgondolás és ihletett fantázia tekintetében. Nyilván magában foglal egy nagy adag spielbergi agitációt és szubliminális korteskedést.
Elkeserítő módon nagyon sokan nincsenek is tisztában azzal, mennyire köznapi téma a társadalmunkban - ezzel el is lett mondva minden a dologról. Nem könnyű filmélmény, enyhén szólva túlüt a normális percepció küszöbén. Ki merne átlagos pontot adni, ha a rendezőt nézi...
Karakterisztikus filmélmény a múlt század közepéből, amit - nem meglepő módon - a kommunizmus idejében, Magyarországon is előszeretettel játszottak a mozikban. Annak idején mint szovjet propagandafilmet vetítették - ennek hatására volt alkalom, hogy bizonyos helyeken csak egy vagy két néző ült be. Mindazonáltal ez csupán egy félreértés volt, pedig a Dersu Uzala még véletlenül sem volt művészfilm vagy nézhetetlen agitáció. Nagyon ritka érzésvilágot kisugárzó jeleneteket tartalmaz, megrendítő apoteózis élménnyel.
68 Antikrisztus (2009)