Sokak számára érthetetlen – és talán jogosan – az az alapfeltevés, amelynek aurája és támasztékai magasba próbálják repíteni ezen történeteket. Kiváltképp számos hasonló alkotás volt már a filmtörténetben, de mindenesetre különös, hogy a legtöbb, a 21. század végén és leginkább a korábban ismeretlen íróktól, rendezők által született meg. Hogy mi is ez valójában?
A nézők gyakran a legnagyobb meglepetésükre szembesülnek jatékfilmekben dokumentarista jellegű cselekményvezetéssel, amelyben a drámai hatás fokozására olyan képi megjelenítést, hanghatásokat, és általában olyan vizuális összbenyomást kap, amely elég szokatlan. Ilyen volt például Vinterbergék elhatárolódása a megszokott hollywoodi f... több»
Tulajdonképpen itt azt kell mérlegre tenni, milyen célzattal készült a film - mivel ezen esetben tévéfilmről van szó, úgy tekinteni, mint egy egyestés mozifilmet, az nagyban visszavesz az élvezhetőségéből. A több mint 160 perc ugyanis egy estére sokszor túlnyújtottnak tűnhet. A történet önmagában nem rossz, bár a megvalósítás nem mindig nívós.
Ami esetleg a kritikai megjegyzést illeti, nem is annyira a rendezésnek voltak hátrányai, hanem a forgatókönyvnek - pontosabban inkább az alapötletnek. Tulajdonképpen sokkal jobbat ilyen módon nem lehetett volna kihozni a történetből.
Európai ízig-vérig, ugyanakkor a drámai vonalvezetés – annak ellenére, hogy kies témát próbál feldolgozni – kiszámítható. Kicsit izzadsággal, kissé erőltetetten próbál emblematikus filmeposzt varázsolni a vászonra (a hosszával sajnos sikerül is, soha véget nem érő, Ben-Huri távlatok) - teljesen sikertelenül.
Meglehetősen lapos történet, a nagy körítés ellenére – a szereplők többségénél sajnos nem jönnek át az érzelmek, amelyeket reprezentálni kívánnának. A középszerű megjelenítést sokszor alkalmatlan humor és más, oda nem illő jelenetek próbálják leplezni.
Jószerivel ajánlás alapján vagy látatlanból eshet erre a mozira a választásunk. Bár az eredeti plakát sem volt túlságosan hívogató, annak ellenére, hogy filmtörténeti szemmel nézve egészen elképesztő nevek fogadják a nézőt. Azok számára, akiknek Gregory Peck renoméja vakító drágakőként csillog, akiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, és főleg, akiknek a filmesztétika jelent valamit, kissé furcsának tűnhet a megjelenése pont ebben a filmben. Ha azonban utánaolvas, akkor egy-két posztwesternt észrevehet a filmográfiájában, évről évre, példaként a sokkal kellemesebb Idegen a cowboyok között c. egy évtizeddel korábbi alkotás.
Túlságosan nem kell a történet részévé válni, hogy az igényes ... több»
Dokumentarista jellegű megjelenítés, több tekintetben minimalista megoldások, melyek némelyike vissza is vetheti sok esetben az élvezhetőséget. Néhány momentumban áthallások találhatók benne a nagyszabású A remény rabjai c. korszakalkotó darabbal.
Az Ütközetben eltűnt gyakorlatilag Chuck Norris névjegye a vietnámi háborúhoz. Eredetiségét az évek növelik csupán, nem várható el emelkedett drámaiság – nem is erre törekedtek a készítők.
Az eredeti mozi sem rövid, viszont ez a feldolgozás – a film dinamikájához viszonyítva – valóban hosszú. Vagyis a komolyabb drámaiságot elváró nézők számára unható rendesen. Azok számára, akik értékelik az originalitást, nem valószínű, hogy tetszeni fog.
A legeredetibb, a maga nemében a legsziruposabb, szentimentálisan csöpögős – amely az átlag amerikai (egyúttal az egész világ) nézőközönsége előtt próbálja komolyan venni önmagát.
Számos filmben előfordult már – sajnálatos módon –, hogy a stílus nélküli készítők, vagyis a már-már betegesen vacak forgatókönyvet inspiráló producerek nem is annyira rejtett módon az amerikai függetlenség évfordulóját étoszként állítják az egyébként sokszor ezzel kapcsolatban teljesen közömbös nézők elé. Ha komolyabban belemerül az igényes néző a témába, bizonyosan ráébred, hogy amit állandóan ilyen magas piedesztálra emelnek a tengerentúlon, az nem volt több, mint egy technikai aktus – amelynek persze a közember... több»
Meglátszik, hogy a múlt évezredben készült, sokkal tartalmasabb, hiába a hagyományos animáció. Kissé dagályos érzelmi világú, de gyerekeknek tökéletes.
Nagyon egyedi gondolat volt az első rész, ugyanakkor a második rész alkotói nem értették meg igazán az egész koncepciót. Mint általában a folytatások 95%-át, nem érdemes megtekinteni.
Talán egy rész erejéig volt Unikum, főleg Paul Walker után a 'rajongók' számára sem volt ugyanaz. Nem igazán lehet a skálán minősíteni, mert nem tartalmazza az ismérveit az adott kategóriának.
Ezredszer is felvetődik a kérdés: mi baja volt Spielbergnek a cápákkal? Netán egy rossz élmény, egy félreértelmezett mosoly éles fogakkal? Ami azt illeti, utóbbi jobban szégyellné az esetet, mintsem hogy részt vállaljon egy ötven éve tartó tömeg giccs garmadával. Szegény nagy fehér cápát azóta sem mentették fel a vádak alól.
A patinás fiatal rendező, ahogyan a filmben is elhangzik – Hollywood creme de la creme-je – egy remek alkotás után vágott bele a Cápa forgatásába. Az igényes nézőközönség nagy nagy szerencséjére itt találkozhat a briliáns Robert Shaw-val (a cápavadász szerepében), valamint Richard Dreyfuss-szal.
Ez a kis írás persze nem egy védőbeszéd a cápák mellett, viszont azt hozzá k... több»
A film, amelyet 0 fok környékén és pamut kesztyűben szabad csak megfogni. A mozitörténeti jelenség, amelyet a 90-es évektől kezdve szednek ízeire – sokszor azt lehet mondani, méltánytalanul, vagy nagyon is jogosan. Mindenesetre az kijelenthető, hogy az alkotás bizonyos értelemben már kultfilmmé vált, s nem elsősorban a színészek miatt, hanem a témafeldolgozás révén.
Na persze nem kifejezetten a szentimentális, csöpögős jelenetsorok és a könnyfakasztó betétdalok adják azt a néhány jellegzetes momentumot, ellenkezőleg, hiszen az éles kardot kirántó kritikusok azonnal elakadnak – persze joggal – a minden jó érzést és esztétikumot nélkülöző jelenetsorok láttán. Viszont a téma megragadása – ahho... több»
Vérfagyasztó és lidérces benyomások Minden kétséget kizáróan valóban az egyik leghitelesebb – az alkohollal kapcsolatos függőséget egy az egyben demonstráló – film. Háromszoros éljen és juppié a szereplőválogatást bonyolító castingos számra, aki élete legjobb döntéseit hozta, amikor színészeinket a fő szerepekre kiválasztotta.
Nicolas Cage-nek karrierjében nem igazán jutott ki a minőségi munkákból, talán e mozi előtt mindösszesen egyszer. Annyit azért a védelmében el lehet mondani, hogy bár nem színész zseni, egy-egy rendező azért képes volt arra, hogy igazán színvonalas, kvalitásos színészi játékot tudjon volt kihozni belőle.
Aki filmbéli párját – Elisabeth Shue-t – csak ritkán látta vásznon (többek közt említendő az egykori... több»
85 A visszatérő (2015)