Gyorvik

Az eredeti mozi sem rövid, viszont ez a feldolgozás – a film dinamikájához viszonyítva – valóban hosszú. Vagyis a komolyabb drámaiságot elváró nézők számára unható rendesen. Azok számára, akik értékelik az originalitást, nem valószínű, hogy tetszeni fog.

A legeredetibb, a maga nemében a legsziruposabb, szentimentálisan csöpögős – amely az átlag amerikai (egyúttal az egész világ) nézőközönsége előtt próbálja komolyan venni önmagát. Számos filmben előfordult már – sajnálatos módon –, hogy a stílus nélküli készítők, vagyis a már-már betegesen vacak forgatókönyvet inspiráló producerek nem is annyira rejtett módon az amerikai függetlenség évfordulóját étoszként állítják az egyébként sokszor ezzel kapcsolatban teljesen közömbös nézők elé. Ha komolyabban belemerül az igényes néző a témába, bizonyosan ráébred, hogy amit állandóan ilyen magas piedesztálra emelnek a tengerentúlon, az nem volt több, mint egy technikai aktus – amelynek persze a közember... több»

Meglátszik, hogy a múlt évezredben készült, sokkal tartalmasabb, hiába a hagyományos animáció. Kissé dagályos érzelmi világú, de gyerekeknek tökéletes.

Nagyon egyedi gondolat volt az első rész, ugyanakkor a második rész alkotói nem értették meg igazán az egész koncepciót. Mint általában a folytatások 95%-át, nem érdemes megtekinteni.

Filozófiai értelemben nem sikerült átadnia azt, amit szeretett volna. Több dimenzióból próbál építkezni, de egyik sem teljesen érthető.

Talán egy rész erejéig volt Unikum, főleg Paul Walker után a 'rajongók' számára sem volt ugyanaz. Nem igazán lehet a skálán minősíteni, mert nem tartalmazza az ismérveit az adott kategóriának.

Szórakoztató és tanulságos – ugyanakkor a háttértörténet nem teljesen tisztázott, mint a Disney-nél általában, de ez a gyerekeket nem érinti.

Ezredszer is felvetődik a kérdés: mi baja volt Spielbergnek a cápákkal? Netán egy rossz élmény, egy félreértelmezett mosoly éles fogakkal? Ami azt illeti, utóbbi jobban szégyellné az esetet, mintsem hogy részt vállaljon egy ötven éve tartó tömeg giccs garmadával. Szegény nagy fehér cápát azóta sem mentették fel a vádak alól. A patinás fiatal rendező, ahogyan a filmben is elhangzik – Hollywood creme de la creme-je – egy remek alkotás után vágott bele a Cápa forgatásába. Az igényes nézőközönség nagy nagy szerencséjére itt találkozhat a briliáns Robert Shaw-val (a cápavadász szerepében), valamint Richard Dreyfuss-szal. Ez a kis írás persze nem egy védőbeszéd a cápák mellett, viszont azt hozzá k... több»

A film, amelyet 0 fok környékén és pamut kesztyűben szabad csak megfogni. A mozitörténeti jelenség, amelyet a 90-es évektől kezdve szednek ízeire – sokszor azt lehet mondani, méltánytalanul, vagy nagyon is jogosan. Mindenesetre az kijelenthető, hogy az alkotás bizonyos értelemben már kultfilmmé vált, s nem elsősorban a színészek miatt, hanem a témafeldolgozás révén. Na persze nem kifejezetten a szentimentális, csöpögős jelenetsorok és a könnyfakasztó betétdalok adják azt a néhány jellegzetes momentumot, ellenkezőleg, hiszen az éles kardot kirántó kritikusok azonnal elakadnak – persze joggal – a minden jó érzést és esztétikumot nélkülöző jelenetsorok láttán. Viszont a téma megragadása – ahho... több»

Úgy tűnik, hogy a filmtörténetben már mindig hasonlóképp lesz. Bizonyos dolgokat nem lehet abbahagyni.

Vérfagyasztó és lidérces benyomások
Minden kétséget kizáróan valóban az egyik leghitelesebb – az alkohollal kapcsolatos függőséget egy az egyben demonstráló – film. Háromszoros éljen és juppié a szereplőválogatást bonyolító castingos számra, aki élete legjobb döntéseit hozta, amikor színészeinket a fő szerepekre kiválasztotta. Nicolas Cage-nek karrierjében nem igazán jutott ki a minőségi munkákból, talán e mozi előtt mindösszesen egyszer. Annyit azért a védelmében el lehet mondani, hogy bár nem színész zseni, egy-egy rendező azért képes volt arra, hogy igazán színvonalas, kvalitásos színészi játékot tudjon volt kihozni belőle. Aki filmbéli párját – Elisabeth Shue-t – csak ritkán látta vásznon (többek közt említendő az egykori... több»

Nem túl kirívó a hasonló témájú filmek garmadájában. Nem kifejezetten ajánlott hosszú játékideje miatt.

A fiatal hölgynek a játéka nagyon meggyőző, ugyanakkor a karakter jellemrajza meglehetősen meghökkentő képet alkot. Gyakorlatilag egy átesett pszichopatával áll szemben a sértett, aki olyan vonásokat visel magán láthatóan, ami csak évtizedek alatt alakul ki – érzelemsivár közegben.

Nem túl visszafogott, cselekménykényszerben szenveleg, a cronenbergi vizualitás átültetése egy családi idillre neurotikus érzéseket kelt. Kissé műfajon kívüli.

Kevin Costner megszökik a börtönből, majd egy kisfiúval karöltve népnevelést tart Texasban.

Minden valószínűség szerint a trilógia (!) legkiemelkedőbb, mondhatni patinásabb darabja – kétségtelen, hogy dramaturgiailag a legkiesebb vonalvezetéssel rendelkezik. Bár Lucas csak a Csillagok háborújának a rendezője, mivel a forgatókönyv a keze nyomát viseli, nem túl könnyű elszakadni a szkript nyújtotta lehetőségektől és az attól való függéstől. Talán mindez bölcs dolog volt, mindazonáltal Irvin Kershner és Richard Marquand valódi képi világát és ízlését nem ismerte korábban az érdeklődő néző. Nem is kétséges, hogy az egész film középpontjában Yoda és Luke kapcsolata áll. A 80-as években – bár Amerikában bizonyos körökben már ismeretes volt – általánosságban véve a távol-keleti hagyományo... több»

Ahogy az évek telnek – a mozitörténet egyik legkultikusabb darabjává kezd előlépni. A horrorfilmek egyik legjobbika. Még akkor is, ha néha kissé esetlen. Elementáris erejű, roppant eredeti felállás.

Talán születhetett volna Roland Emmerich tollából is. Tulajdonképpen a vizualitás ösztönszerű mivoltjára épül. Nem tudni, milyen társadalmi réteget próbáltak megcélozni vele.

A leleplező filmek sorában csak szerény hellyel büszkélkedhet. Egy témát sokszor ugyanabban a kontextusban jár körbe, nem igazán mer a dolgok mögé nézni a maga valójában. Semmilyen szempontból nem úttörő, ráadásul unalmas.