Nem vesztegetik az időt a skandináv filmesek, egyébiránt teljesen helyt adhatnak nekik ilyetén, miért is a feleslegesen elpocsékolt dollármilliók. Vinterberg úrnak ismét sikerült darázsfészekbe nyúlnia, a szociokulturizmus peremvidékére tévednie, amelyet mindenki úgy kerül el, mint az elátkozott erdőt. És valóban, a Születésnap sem volt semmi, de ha családon belül a gyermekek kárára elkövetett bántalmazásnál van még morális értelembe lejjebb, akkor a jelen téma pont ez.
Korábban azért vonakodtak a jelenség megfilmesítésétől, egy az egyben való láttatásától, mert erkölcsösebbek voltak, és tudatában voltak saját lehetőségeiknek. Később aztán – miután a múlt század végére főleg a hollywoodi moz... több»
Nem a legéletszerűbb, egy ilyen horderejű történetből százszor érdekfeszítőbb filmet lehetett volna készíteni. DiCaprio abszolút nem való a szerepre, érthetetlen sok producer, rendező rajongása iránta. Bármikor nyúlhattak volna példaként Joaquin Phoenix vagy netalán Jude Law után.
Kissé sajátos módon értelmezi a maffiavilágot, mindezekkel együtt nagyon testhezállóan és emberközelien. Úgy tűnik, mindenekelőtt a nagyon zárt, nagyon markáns és vonalas érzelmi világú maffiózó kapcsolat kialakítási lehetőségeit óhajtja bemutatni.
Az ilyen kísérletek ámbátor nem túlságosan gyümölcsözőek, szegény kisfiú feltűnése jobbára csak zavaró tényező lehetne egy hasonló kaliberű ember életében. Hasonló szituációra egy-két esetben van utalás más filmekben is, a szorosabb kapcsolat természetszerűleg eléggé ritka. Attól elvonatkoztatva, hogy a készítők mit szerettek volna sugallni, a realitás azt sugallná, hogy az ilyen korú fiúnak a családi hátterében valamilyen hiány jelentkezik, melyb... több»
50 év távlatából kinek lenne mersze szót emelni a nagy mestermű ellen? Sok mindenben valóban mérföldkőnek tekinthető, egyben egy korszak kezdetének – amelyben a nyers testi erőszak egyre nagyobb szerepet kap. Rengeteg kritikát lehetne megfogalmazni, mégis a maga jogán elvitathatatlan a jelentősége. A film záró képsorainak egyes részletei rendkívül kísértetiesek.
Heuréka az orvoslás számára Elvileg megtörtént események alapján készült. Valószínűleg nincs olyan diák, aki ennyi tanulással, ilyen eredményekkel végezne el egy orvosit. Túlfeszített ízléstelenség, ordenáré módon megoldott szituációk jellemzik.
Az évtizedek során kiderült, hogy sajnos Robin Williamsre nagyon rá kell írni a forgatókönyvet, különben az adott film elképesztő hamar belezuhan valamilyen ízlésromboló giccsözönbe és pancsba.
Meglehetősen érzékeny témát feszeget a film maga, eléggé nehezen érinthető területre merészkedik. Valószínűleg egy vígjátéki elemekkel tarkított, de drámának szánt történet nem fog túlságosan nagy hajcihőt kelteni. Megemlítendő – de természetesen a film készítői számára fel nem róható –... több»
Az egyik legkiválóbb a rajzfilm hőskorából, igényes animációval, rendkívül lebilincselő dramaturgiával, a magyar szinkron természetesen tökéletes, mint mindig. Igaz, ami igaz, nem feltétlenül gyerekeknek való minden értelmében, tulajdonképpen túl nagy erkölcsi tanulságot sem hordoz. Meg kell hagyni, Szörnyella jelensége egy kissé bizarr, és van, amikor egészen ijesztő.
Ezúttal Coppolának nem sikerült olyan perfekcionizmussal megalkotnia ezt a thrillert, mint más alkotásaiban. Érdekes, hogy még azon jelenetek, részek, amelyek szinte kiáltanak az izgalomért – sem túlságosan érdekfeszítőek. Azért abban támpontot nyújt, hozzávetőleg milyen elmeállapotba lehet eljutni hasonló munka végzése során. Egyszeri megtekintésre alkalmas, viszont egy újrafeldolgozás szerencsés esetben érdekes lehetne.
Nem pontosan érthető, mi is a szándéka a film készítőinek, persze álnaivitás mindezt képzelni. Egy bizonyos agyterületet stimulál, melynek hatására valamilyen hormon szabadulhat fel. Kreatív filmszeretőknek nem ajánlott!
Bár sok minden azt sugallja, hogy kissé giccses – de egyáltalában nem. Jó érzékkel megáldott koreográfusok keze közül került ki. Kiváló film vasárnap délutánra, gyerekeknek vagy felnőtteknek.
Nagy hatású film, igen magas igényességgel elkészített mű, amely jóformán beszippant andalító természetességével. Mindenképpen ajánlott a megtekintésre, gyerekeknek is.
Modern technikával is lehet szép rajzfilmeket készíteni, ez mindenképpen mellette szól. Valóban, a történet eléggé agyonütött már, nem sok újdonsággal bír.
Tudja az Isten, mit is gondolhatott Bergman akkortájt, mikor ezek a képkockák a celluloidra kerültek. Ha A hetedik pecsét vagy a Suttogások és sikolyok c. darab sötét, akkor a Farkasok órája mindenre rákontráz. Felesleges róla elemzést írni, mert az holtbiztos, hogy nem úgy van.
Lebilincselő rajzfilmsorozat, hiteles, érdekfeszítő történetekkel – nem feltétlenül kisgyerekeknek való, csupán csak azért, mert számos allegória, komoly elgondolkodtató diskurzusokkal teli. Egyszerűnek tűnő konfliktushelyzete nem is annyira magától értetődő. A történet feloldásának több megoldása is lehet – az alkotók által választott is nagyon érzelemdús, magával ragadó. Példamutató hatással bír sok-sok generáció fiatalságára.
A neoprimitív horrorkorszak egyik jellegzetes szimbóluma. Öncélú. A karakterek reakciói indokolatlanok, irreálisak. Ha eltekintünk mindettől, akár körömrágva is végig lehet ülni, de igényes nézőnek nem ajánlott.
Az első rész szinte lírai drámaiságba torkolló, az érzelmek széles oktávján játszó intellektuális magasrendűsége után a mémet meglovagló producerek minden mentális tartalmat és érzelmi bensőséget, értelmet lerántottak a történetről, és a háborús sanzon giccsmámorába fullasztották a vietnámi veterán történetét. További folytatásai immáron nem csupán értelmetlenek, hanem már ismételten a sárba tipornak egy nagyon eredeti, egészen elgondolkodtató, felkavaró történetet.
A 80-as évek eleje még bőven a vietnámi trauma feldolgozásáról szólt – az amerikai háborús filmek szintjén. Itt azonban úgy látszik, túlságosan sok volt a tartalom, a mélység.
Rambónak már az első háborúja is minden bizonnyal meg... több»
A rendezőóriás minden kétséget kizáróan legnehezebben emészthető, legérthetetlenebb alkotása. Dehonesztáló módon a művészfilmes kategóriába sorolandó, merthogy a drámát messze túlhaladja. Tulajdonképpen egy ihletett antik tragédia, némi Dosztojevszkijjel ötvözve.
Az alaposabb vizsgálat után kezd átszüremleni a túlvilági dimenziókból a megelevenedett szürrealizmus. Fassbinder eleven hatása él a műben, szinte sugárzik a díszletek mögül a legbensőbb szenvedés, amely úgy bújik meg a külsőségek mögött, mint az éji árnyék. Bergman nem felveti, hanem belerobbantja merengő tekintetbe a szenvedések mögötti értelmetlenség mivoltát.
Lassú és körmönfont párbeszédek, ahol minden mozdulatnak jelentősége l... több»
Az előzőekhez képest alulmarad, több szempontból is. Rendkívül (túlságosan) hosszú, a karakterek személyiségjegyei részben eltűnnek, a dramaturgia összefüggéstelen olykor.
86 Hófehérke és a hét törpe (1937)