Értékelések (311)

89 A medve  (1988)

2024. 01. 28.
Nagy hatású film, igen magas igényességgel elkészített mű, amely jóformán beszippant andalító természetességével. Mindenképpen ajánlott a megtekintésre, gyerekeknek is.
2024. 01. 28.
Modern technikával is lehet szép rajzfilmeket készíteni, ez mindenképpen mellette szól. Valóban, a történet eléggé agyonütött már, nem sok újdonsággal bír.
2024. 01. 28.
Tudja az Isten, mit is gondolhatott Bergman akkortájt, mikor ezek a képkockák a celluloidra kerültek. Ha A hetedik pecsét vagy a Suttogások és sikolyok c. darab sötét, akkor a Farkasok órája mindenre rákontráz. Felesleges róla elemzést írni, mert az holtbiztos, hogy nem úgy van.
Lebilincselő rajzfilmsorozat, hiteles, érdekfeszítő történetekkel – nem feltétlenül kisgyerekeknek való, csupán csak azért, mert számos allegória, komoly elgondolkodtató diskurzusokkal teli. Egyszerűnek tűnő konfliktushelyzete nem is annyira magától értetődő. A történet feloldásának több megoldása is lehet – az alkotók által választott is nagyon érzelemdús, magával ragadó. Példamutató hatással bír sok-sok generáció fiatalságára.
2024. 01. 10.
A neoprimitív horrorkorszak egyik jellegzetes szimbóluma. Öncélú. A karakterek reakciói indokolatlanok, irreálisak. Ha eltekintünk mindettől, akár körömrágva is végig lehet ülni, de igényes nézőnek nem ajánlott.
2024. 01. 05.
Érdemtelen a 2. részhez is, az elsőnek pedig megcsúfolása. Teljesen kiábrándító.

77 Rambo 2.  (1985)

2023. 12. 18.
Az első rész szinte lírai drámaiságba torkolló, az érzelmek széles oktávján játszó intellektuális magasrendűsége után a mémet meglovagló producerek minden mentális tartalmat és érzelmi bensőséget, értelmet lerántottak a történetről, és a háborús sanzon giccsmámorába fullasztották a vietnámi veterán történetét. További folytatásai immáron nem csupán értelmetlenek, hanem már ismételten a sárba tipornak egy nagyon eredeti, egészen elgondolkodtató, felkavaró történetet. A 80-as évek eleje még bőven a vietnámi trauma feldolgozásáról szólt – az amerikai háborús filmek szintjén. Itt azonban úgy látszik, túlságosan sok volt a tartalom, a mélység. Rambónak már az első háborúja is minden bizonnyal meg... több»
2023. 12. 14.
A rendezőóriás minden kétséget kizáróan legnehezebben emészthető, legérthetetlenebb alkotása. Dehonesztáló módon a művészfilmes kategóriába sorolandó, merthogy a drámát messze túlhaladja. Tulajdonképpen egy ihletett antik tragédia, némi Dosztojevszkijjel ötvözve. Az alaposabb vizsgálat után kezd átszüremleni a túlvilági dimenziókból a megelevenedett szürrealizmus. Fassbinder eleven hatása él a műben, szinte sugárzik a díszletek mögül a legbensőbb szenvedés, amely úgy bújik meg a külsőségek mögött, mint az éji árnyék. Bergman nem felveti, hanem belerobbantja merengő tekintetbe a szenvedések mögötti értelmetlenség mivoltát. Lassú és körmönfont párbeszédek, ahol minden mozdulatnak jelentősége l... több»
Az előzőekhez képest alulmarad, több szempontból is. Rendkívül (túlságosan) hosszú, a karakterek személyiségjegyei részben eltűnnek, a dramaturgia összefüggéstelen olykor.
2023. 12. 14.
A filmtörténetben talán a legepikusabb jelenettel vagy mémmel rendelkezik. A cselekmény központi, mondhatni, antihőse, a halál ilyetén módon történő ábrázolása, illetve manifesztációja rendkívül szellemes. Tulajdonképpen annyira spontán és magától értetődő a megjelenése (mind a néző, mind pedig Skandinávia nagy Odüsszeusza, Antonius Block számára), hogy szinte nem is feltűnő. A sakkjátszma felvetése nyilvánvalóan az élet allegóriája, a végső nagy megmérettetés – amelyre a felkérést Antoniustól a halál simán elfogadja. Lovagunk rendkívüli és meghökkentő magabiztossága a néző számára is kissé meglepő lehet, hiszen ki tudna ellentmondani, avagy ki merné felvenni a kesztyűt, vagyis a sakktáblát.... több»
2023. 12. 11.
Ajánlott gyerekek számára mint erkölcsi tanmese, persze a maga óceánon túli megfogalmazásában.
2023. 12. 11.
Tulajdonképp egy megkapó történet – a cselekmény kibontása hűen alkalmazkodik az általa reprezentált társadalmi környezet és történelmi időszak jellegzetességeihez. Ha valaki rajongója esetleg valamelyik főszereplőnek, az mindenképp nézze meg – hiszen azért tartogat némi erkölcsi tanulságot, ha jól odafigyel a néző.
2023. 12. 03.
Fanyalgó kritikai észrevételek ide, olykor-olykor nem tetsző fejingatások oda – az igazság általában, mint itt is, annak az oldalán van, aki bármely nagy ár ellen úszva is a mozipénztárakban bezsebeli a profitot. Spielberg – nem kis tévedés talán – hasonlóan járt a Jurassic Park-kánonnal, mint Lucas a Star Wars-univerzummal, amelynek végeláthatatlan(ul minőségi alászállást produkáló) folytatásai születtek, mindenféle kombinációban és felállásban. Azt persze nem kérdezték meg tőle, mit szól mindehhez, mindenesetre az akkor még újdonság erejével ható (ez kifejezetten jellemző a neves amerikai rendező munkásságára) film kétes értékű folytatásairól lett híres. Bárkitől is származott az ötlet, g... több»
2023. 11. 24.
Valóban sokan egyetértenek abban, hogy a mese tükörfordítása nem csupán nem célravezető, hanem olykor mulatságos, zavaró, kínos.
2023. 11. 24.
Igazán szép mese, sok tanulsággal, jó betétdalokkal, a hagyományokhoz híven kiváló animációval.

81 Angyalszív  (1987)

2023. 11. 07.
Mickey Rourke kétségkívül legmeghatározóbb, legeredetibb filmje. Rendkívül lebilincselő történetfolyam, a misztikus thrillernek minden bizonnyal az egyik példaértékű alkotása. Nem kétséges, hogy már az első képkockák olyan módon tárulnak fel, mintha a néző egy nagyon hosszú, régóta tartó dráma közepébe csöppenne. De Niro és Rourke első találkozása már olyan, mintha évtizedek óta ismernék egymást, ugyanakkor a levegő valóban szikrázik körülöttük. Egy mélyen eltemetett sejtés, ami Harry Angel aurájából sugárzik ki, vele szemben a korántsem megszokott külsejű alak, sétapálcás, hosszú körmökkel és a vásznon is átható doh szaggal. A privát nyomozás sorra következő megállói inkább egy lefelé futó ... több»
2023. 11. 07.
Átlagos történetfűzés, de a készítőknek azért volt fantáziája szubliminális üzeneteket elrejteni.

78 Oppenheimer  (2023)

2023. 11. 01.
Oppenheimer
Rejtélyes módon, valamelyest áthallás tapasztalható az 'Egy csodálatos elme' c. film John Nash-éhez. Az igaz, hogy ami a mentális jelleget illeti, nyilvánvalóan egy teljesen más eset, viszont a főhős kognitív megnyilvánulásai hasonló érzetet kelthetnek. Ha valami távol áll a széles publikumtól, az az egyetemi fizika, mégis sokszor a tudomány ilyentén bemutatása az alkotók részéről azt is sugallhatja, hogy az új felfedezések nem egy egységes tudást óhajtanak megalkotni, hanem a korábbi erősen materialista szemlélet alacsonyrendű álláspontjához kívánják visszahúzni. A szükségszerűen felbukkanó szerelmi zönge leírása szerencsére nem dagályos, a felek személyes érzelemvilágának és a környezet ok... több»
Látszik, hogy a forgatókönyv King keze nyomát viseli. A három óra és az eredeti mű szolgai utánkövetése nyomán az író is elégedetten cameózhat. Pediglen bár a történetfűzés érdekfeszítő, számos jelenet túlcizellált, elnyújtott.
2023. 10. 23.
Szerfelett nehéz véleményezni egy ilyen s hasonló nagyságrendű blockbuster mozit, különös tekintettel hitelességét illetően. Mivelhogy az első benyomás azt az érzetet kelti, hogy az alkotók inkább a történelmi tárgyszerűség, a makulátlan autentikus tárgyilagosság útján próbálnak járni. Az angolszász történetírás mindazonáltal meglehetősen visszafogott, mind tartalmi mondanivalóját, mind mennyiségét illetően. Senkit ne tévesszen meg az Encyclopedia Britannia vaskos kötetei – meg kell hagyni, hogy a középkorra vonatkozó históriás adatok némi kétséget hagynak maguk után. Hasonlóakból kiindulva sokan felrótták a készítőknek a fekete-fehér álláspont kihegyezettségét, az átmenet nélküli ítéletfor... több»