Minden valószínűség szerint a trilógia (!) legkiemelkedőbb, mondhatni patinásabb darabja – kétségtelen, hogy dramaturgiailag a legkiesebb vonalvezetéssel rendelkezik. Bár Lucas csak a Csillagok háborújának a rendezője, mivel a forgatókönyv a keze nyomát viseli, nem túl könnyű elszakadni a szkript nyújtotta lehetőségektől és az attól való függéstől. Talán mindez bölcs dolog volt, mindazonáltal Irvin Kershner és Richard Marquand valódi képi világát és ízlését nem ismerte korábban az érdeklődő néző.
Nem is kétséges, hogy az egész film középpontjában Yoda és Luke kapcsolata áll. A 80-as években – bár Amerikában bizonyos körökben már ismeretes volt – általánosságban véve a távol-keleti hagyományokról még csak homályos elképzelések voltak. A filozófiai mély tartalomról azonban talán még semmi. Bármennyire is kritikát lehet megfogalmazni, azzal kapcsolatban, hogy egy ősi bölcseletet miként lehet átültetni egy közönségfilm ideavilágára, tulajdonképpen azt lehet mondani, egyedülálló ötlet volt.
Yoda tanításai álmélkodtatóak, gyönyörűek és ennyi év távlatából is magával ragadóak. Érdekes választás az egyetemes életerőt – melyet ismertebb nevén ki-nek vagy chi-nek, esetleg prana-nak neveznek – erőként aposztrofálni és tulajdonképpen mindenki szájába beleadni. Természetes használata módfelett érdekes az adott úgymond kultúrkörben, amely azt a jelleget kölcsönzi, mintha mindenkinek a leginkább magától értetődő lenne a léte.
Összességében – eltekintve a számos kommersz látványelemtől – a leginkább sztoikus hangulatot árasztja. Igen sokszor újranézhető bizonyos időn belül is, anélkül, hogy unalmat keltene. Szellemi feltöltődésre alkalmas, grandiózus, nagyon kevés benne az üresjárat. Emellett a szemnek kiváltképp fantasztikus a kézzel alkotott látványvilág.
Érdekes megjegyzések: Yoda hallgatása Luke származásáról. Bár az idő hosszát nem tudni, a lázadó flottának a jégbolygón végül is nem sikerült átállni a télre. Vader színe változásai a hangulatingadozásoktól az enyhe paranoiáig.
Minden valószínűség szerint a trilógia (!) legkiemelkedőbb, mondhatni patinásabb darabja – kétségtelen, hogy dramaturgiailag a legkiesebb vonalvezetéssel rendelkezik. Bár Lucas csak a Csillagok háborújának a rendezője, mivel a forgatókönyv a keze nyomát viseli, nem túl könnyű elszakadni a szkript nyújtotta lehetőségektől és az attól való függéstől. Talán mindez bölcs dolog volt, mindazonáltal Irvin Kershner és Richard Marquand valódi képi világát és ízlését nem ismerte korábban az érdeklődő néző.
Nem is kétséges, hogy az egész film középpontjában Yoda és Luke kapcsolata áll. A 80-as években – bár Amerikában bizonyos körökben már ismeretes volt – általánosságban véve a távol-keleti hagyományokról még csak homályos elképzelések voltak. A filozófiai mély tartalomról azonban talán még semmi. Bármennyire is kritikát lehet megfogalmazni, azzal kapcsolatban, hogy egy ősi bölcseletet miként lehet átültetni egy közönségfilm ideavilágára, tulajdonképpen azt lehet mondani, egyedülálló ötlet volt.
Yoda tanításai álmélkodtatóak, gyönyörűek és ennyi év távlatából is magával ragadóak. Érdekes választás az egyetemes életerőt – melyet ismertebb nevén ki-nek vagy chi-nek, esetleg prana-nak neveznek – erőként aposztrofálni és tulajdonképpen mindenki szájába beleadni. Természetes használata módfelett érdekes az adott úgymond kultúrkörben, amely azt a jelleget kölcsönzi, mintha mindenkinek a leginkább magától értetődő lenne a léte.
Összességében – eltekintve a számos kommersz látványelemtől – a leginkább sztoikus hangulatot árasztja. Igen sokszor újranézhető bizonyos időn belül is, anélkül, hogy unalmat keltene. Szellemi feltöltődésre alkalmas, grandiózus, nagyon kevés benne az üresjárat. Emellett a szemnek kiváltképp fantasztikus a kézzel alkotott látványvilág.
Érdekes megjegyzések: Yoda hallgatása Luke származásáról. Bár az idő hosszát nem tudni, a lázadó flottának a jégbolygón végül is nem sikerült átállni a télre. Vader színe változásai a hangulatingadozásoktól az enyhe paranoiáig.