Nehezen elképzelhető képi világot testesít meg – minden bizonnyal korszakalkotó akciófilmnek tervezték. Azt nem kalkulálták azért bele, hogy az említett zsánernek már a 90-es években kimerültek a tartalékai. Persze számos remake elképzelhető az egyébként is összekuszálódott műfajok között.
Az angolszász történetírás szemszögéből jó 200 év távlatából próbálja meg rekonstruálni a kor hangulatát és a közmorált. Ilyen szempontból van némi hiányérzetünk – mindenesetre a drámai felhang magáért beszél, s patinás színészeink is méltóak voltak hírnevükre.
Cimino tökéletes inspirációja – amely tulajdonképpen nem is film kellett volna, hogy legyen, hanem képtárlat. Valószínűleg a filmtörténet legvalószerűtlenebbül magával ragadó fotográfiáját kapja a néző, melyen az áhítattól nem is igazán tartja már fontosnak a történéseket.
Kifejezett dramaturgiája ugyanis nincs a filmnek, a cselekvések, a dialógusok, mintha egy festmény képei elevenednének meg. Úgy tűnik, mintha egy rég elfeledett gyönyörű emlék megfakult képsorai festődnének meg a vásznon.
Cimino nagy blockbustere után (A szarvasvadász bemutatója után már egy héttel elkezdődtek a forgatások) a tettvágytól fűtve és a sikertől ittasan kezdte meg a nagy mű megalkotását, mely egy utópisztikus v... több»
Érdekes kis epizód a korai 90-es évek jellegzetes akciófilmjeiből. Alapvetően meglehetősen gyenge produkcióról van szó, mégis valahogy közel áll azok szívéhez, akik ekkor ilyen filmeken edződtek. A nagy öreg Lundgren, a jó Brandon Lee – na és Cary-Hiroyuki Tagawanál hidegebb tekintetű maffiavezért elképzelni sem lehet. Nem is tudni, miért 75 perc csupán, hiszen dramaturgiai szempontból pont hiányzik belőle a kisfiút ért atrocitások körülményei. Pont beleillett volna.
E sorok írója szerint kifejezetten Sarah Polley tehetségének brillírozására írt filmecske. A sokkal előkelőbb bánásmódra érdemes színésznő még fiatal szárnyát próbáló tinédzserként bizonyította rátermettségét pályára – különös tekintettel a drámai jellegű felütésekre. A sokak által kedvelt Váratlan utazás magával ragadó hangulata még akkor is egybeforrt a nevével, ha viszonylag keveset játszott – mégis a jó szemű kritikusok (és nézők) azonnal észrevehették kivételes talentumát.
Ez ebben a filmben teljesedik ki, kissé végzetszerűen. A történet alapfelvetése persze azonnal hozza magával a szükségszerűséget a katarzisra és ezáltal a lehetőséget a drámai hangulatra. Az óvó tekintetek mindazonál... több»
Az elátkozott, rovott múltú házak zsánerfilmet alkotnak már az amerikai filmes kultúrtörténetben. Mindez azonban roppant érdekes, ha jobban belegondol a néző. A vallási hiedelmekből kiindulva – ugyanis jól elfogadható integráns magyarázata a filmben leírt jelenségeknek nincs – csak arra hagyatkozhat a megfigyelő, amelyet összehasonlító módszertani eszközökkel hiányos ismeretei alapján tudhat. Ezt nagyrészt átszövi a jó megismerést elhomályosító félelem és a félremagyarázott tudás. Ezeknek inkább foszlányai, darabkái vonulnak fel a kétségbeesett egyén lelki szemei előtt.
Éppen az újvilágban azért nem volt és a mai napig sem általános nézet egy otthonként szolgáló ház spirituális mibenlétének ... több»
Minden bizonnyal egyike azon néhány (nagyon kevés) filmnek, amely 1980 után készült, és átlépte azt a lélektani vonalat, amely egy minőségi színvonalat jelentett sok-sok évtized alatt a magyar filmgyártásban. Nyilván persze eme alkotás is koprodukció, és valószínűleg sokszorosan több gázsi nyugszik benne, mint általában a fentebb jelzett fércműveknél, amelyek szinte teljesen annulállták a hazai filmgyártást. Nem mellesleg teljesen érthetetlen, hogy miért is történt ez, nyilvánvalóan sem igény, sem motiváció, sem kreatív tehetség nem volt jelen. És most inkább ne is említsük azon filmes személyiségeket, akik sajnos fémjelezték eme nem is rövid korszakot.
Üde színfolt azon jelenségkört tekint... több»
Hihetetlen lelki erőt képes sugározni, bár rettentő nyomasztó képsorok árán. Meglehetősen a kard élén táncol – mármint a teljes dramaturgiai összhangot illetően –, de tulajdonképpen azért a végkicsengése mindenképp pozitív. Egy kicsit meseszerű.
Megelevenedett reneszánsz olajfestmény, a számos hosszú beállítás ezt az asszociációt még inkább alátámasztja. Leone tökéleteset szeretett volna alkotni, s ez nagyjából sikerült is. Annyira szofisztikáltan bánik a dramaturgiával, hogy minden egyes beállítása szinte a végletekig kiaknázza a néző érzelmi és minden más munícióját.
Minden képe metafora, minden párbeszédben valamilyen allegória rejlik, a legtöbb karakter akár egy Zodiákusba is beilleszthető lenne, ha ugyan nem egy-egy lapját ábrázolják egy tarot kártyának.
Számos elemzés szerint az akkor már évtizedek óta giccses ábrázolásmódjukkal valóságromboló álwesternek koncepciózus lezárásaként született. Mindamellett a Leone életműben is v... több»
Remek kis film Bármennyire is fanyalogtak a kritikusok, ez a mozi egy remek kis film - még a 80-as évek hőskorát idézi fel. Tekintsünk túl kicsit a szigorú dramaturgián és az egyéb patinás alkotások elemzésekor szóba kerülő magasztos jelzőktől és állandóan hangoztatott kritikai jellemzőktől. Ez a film ugyanis összességében vonz magával és nem az egyes filmes esztétikai jellegzetességek meglétében vagy hiányában.
A főszereplő - Hawk - igazi vadnyugati magányos farkas karakterét ölti magára, a múltjában fájdalmas emlékeket őrző kemény, de végletekig becsületes volt családapát. Egy életszakasz ér véget, mikor újra találkozik tinédzser fiával, ezt jelzi a külcsíny jellegzetes megváltozása is.
Sajnos a keménys... több»
Voltaképpen egy remek családi film lenne, de számos olyan momentum található benne, amely mérföldeket vetnek vissza a kvalitásából. George Carlin csípőből kivágja a laza bohóchumor megszokott jellegzetességeit, és a kislány valóban megérdemelte filmes díjait, mert a kora ellenére meghökkentő színészi teljesítmény mutatott.
Hogyan lehet humora egy olyan mozinak, amelyben a filmvilág legmarkánsabban semmitmondó, az árnyékban elveszni látszódó – legalábbis ennek az attitűdjét felvonultató – figura a főszereplője és a rendezője (gyakran az írója is) az alkotásnak? Ez előtte Buster Keatonnal fordult elő. Meglehetősen visszás emlékek fűződnek ezen filmekhez, és a tapasztalat is azt mutatja, hogy az egyszemélyes alkotógárda úgymond nem kifejezetten a briliáns képi megjelenítések tárházát szüli meg. Persze nem utolsósorban kijelenthető az is, hogy a stílusában partvonalra sodort művek azért mindenképp rejtenek – ha nem is a széles nézőközönség számára is – valamiféle megelégedettséget [?], hogy nem a szokásos képi vil... több»
Komikus formában mutatja meg, hogy a valóság hogyan reprezentálódik egy képzeletbeli mesevilág dimenziójába. Mindenképpen ihletszerű a konspiratív nézők számára.
Rendkívül kiváló film, amely fantasztikusan ötvözi a természet- illetve a játékfilm elemeit. Mindenképpen ajánlott megtekintésre, például gyerekeknek, a modern „mesék” helyett.
Eposzi drámába ágyazott megváltástörténet, melynek mindkét eszmei vezérfonala a kimértségével, lágyságával, a kollektív és egyéni érzelmek finom vezetésével építkezik. Az isteni indíttatás és a rendszerbe belegyömöszölt hitrendszer, a bűn és vezeklés, valamint a katartikus megváltás éles szembenállása egészen példásan bontakozik ki a filmben. Tulajdonképpen semmilyen ilyen irányú disszonancia nem fedezhető fel a történet kibontakozása során.
A rendezőnek óriási mázlija volt, hogy két ilyen nagyságú színésszel dolgozhatott együtt, mert más felállásban szinte már nem is lenne ugyanaz a mű. Vagyis gyakorlatilag senkit nem lehetne kimozdítani a helyéről úgy, hogy nem szenvedne csorbát az érzelm... több»
72 Halálos iramban (2001)