Érdekes kontextusban láttatja a rendező – aki kifejezetten szeretett együtt dolgozni Max von Sydow-val – két, a saját kis szociokulturális miliőjükben leledző, ebben az időben éppen egymás iránt a kis emberek szintjén is ellentéteket generáló nép között.
Elviekben a történet a 19. század végén játszódik, ami abban a vonatkozásban nyer értelmet, hogy az egyébként mai szemmel tökéletes jóléti kapitalizmusban leledző skandináv országok miként fordultak rá az eseményekben gazdag és sorsfordító 20. századra. Az emberek közt izzó, látható ellentétek megértése a néző fejével nem mindig követhető. A helyzet ugyanis nagyon hasonló, amikor egy társadalom önmagának tart tükröt. A gesztusok, a reakciók, az ember-ember közti interakciók mind olyan tipikusak lehetnek, amik szinte csak egy népcsoportra, vagy ilyen közösségre jellemzők.
Amennyi bizonyos, és minden esetben leszűrhető, a mámorító, mégis alig észrevehető benső vívódó vágyakozás egy új élet reményében. Kettejük relációjában érdekes Pelle kiteljesedése mindennek megvalósítása érdekében, Lasse számára a célok tovaszállása, majd abba való újra és újra belekapaszkodása, mint a tengeren hányódó csónak rejtett allegóriája jelenik meg a türelmes néző előtt. Szó ami szó, hiába a viszonylag tartalmas cselekmény, az értelmezési tartomány megállapítása mégis olyan bonyolult utakon keresztül lehetséges csak, hogy az élvezhetőséget teljesen elveszi.
Bár a társadalmi-érzelmi konfliktus nagyon gyakori és ismerős, annak elbeszélése annyira társadalomspecifikus, hogy a Hódító Pelle igazán még művészfilmnek sem tekinthető.
Max von Sydow rajongói nem mindennapi helyzetben láthatják kedvenc színészüket, bár a Bergman-filmekből akár megszokottnak is tekinthető. Milyen érdekes, hogy az évszázados Oscar-folyamban ebben az évben pont ezt a Bille August-filmet szemelték ki maguknak.
Érdekes kontextusban láttatja a rendező – aki kifejezetten szeretett együtt dolgozni Max von Sydow-val – két, a saját kis szociokulturális miliőjükben leledző, ebben az időben éppen egymás iránt a kis emberek szintjén is ellentéteket generáló nép között.
Elviekben a történet a 19. század végén játszódik, ami abban a vonatkozásban nyer értelmet, hogy az egyébként mai szemmel tökéletes jóléti kapitalizmusban leledző skandináv országok miként fordultak rá az eseményekben gazdag és sorsfordító 20. századra. Az emberek közt izzó, látható ellentétek megértése a néző fejével nem mindig követhető. A helyzet ugyanis nagyon hasonló, amikor egy társadalom önmagának tart tükröt. A gesztusok, a reakciók, az ember-ember közti interakciók mind olyan tipikusak lehetnek, amik szinte csak egy népcsoportra, vagy ilyen közösségre jellemzők.
Amennyi bizonyos, és minden esetben leszűrhető, a mámorító, mégis alig észrevehető benső vívódó vágyakozás egy új élet reményében. Kettejük relációjában érdekes Pelle kiteljesedése mindennek megvalósítása érdekében, Lasse számára a célok tovaszállása, majd abba való újra és újra belekapaszkodása, mint a tengeren hányódó csónak rejtett allegóriája jelenik meg a türelmes néző előtt. Szó ami szó, hiába a viszonylag tartalmas cselekmény, az értelmezési tartomány megállapítása mégis olyan bonyolult utakon keresztül lehetséges csak, hogy az élvezhetőséget teljesen elveszi.
Bár a társadalmi-érzelmi konfliktus nagyon gyakori és ismerős, annak elbeszélése annyira társadalomspecifikus, hogy a Hódító Pelle igazán még művészfilmnek sem tekinthető.
Max von Sydow rajongói nem mindennapi helyzetben láthatják kedvenc színészüket, bár a Bergman-filmekből akár megszokottnak is tekinthető. Milyen érdekes, hogy az évszázados Oscar-folyamban ebben az évben pont ezt a Bille August-filmet szemelték ki maguknak.