Sokakkal egyetértve – és magától értetődően – az eredetiek jobbak, de minden valószínűség szerint ez mindenre így igaz. Kiemelendő Szabó Gyula narrációja – nem másodsorban az egyszerű, de ötletes animációk –, amely nélkül sosem lett volna ugyanaz a magyar népmesék sorozat, ami lett.
A vászonra vitt történetek kvalitását bizonyára csak hozzáértő folklórkutatók, művelődéstörténészek képesek megítélni – abból a szempontból, hogy a végtelen számú népmese mely ajkakon szállt el a XX. századig, ki tudja, milyen régiségből, kvintesszenciája vajon milyen mértékben jelenik meg ezekben az animációkban. Talán jórészt igen.
Bárhogyan is vélekedjünk, ha a néző belegondol, valóban nem kifejezetten gyerekeknek való – csak ! Persze – összehasonlításképp – a modern rajzfilmözönnel, amely véget nem érő hullámverésként viseltetik a gyermeki képzelőerő és lelkiség iránt, nos nem is annyira esik távol a megértéstől. A humoros és komikusan előadott történetek mentén súlyos erkölcsi dilemmák húzódnak.
Amivel mindenképpen felvértezheti magát a történeteken sokat tépelődő gyermek:
Természetszerűen a legalapvetőbb alapvetés: sosem maradhatnak egyensúlytalanságban a tettek (vagyis a jó nem szenvedhet végzetesen vereséget). Egyúttal minden kétséget kizáróan kihangsúlyozódik, hogy van Jó (és persze van rossz).
A mesék és egyben ezen feldolgozások is nem kertelnek kimondani a dolgokat úgy, ahogyan vannak. Nevén nevezik a történéseket, valamint semmit nem takargatnak.
Olyan természetességgel viseltetnek a transzcendencia iránt, ami ritkaságnak számít. A világunkban sokszor tabunak tartott ördög jelensége természetes, az azzal való diskurzus magától értetődő. Nem vehető észre predesztináció az élet utáni életben. Semmi sem eleve elrendelt, mindenki képes önerejéből megváltan magát azáltal, hogy meghaladja addigi mivoltát.
A varázslatoktól, a bűbájtól távol áll. Természetességgel viseltetik a fájdalommal, a halállal, az emberi élethez kapcsolódó dolgok iránt, horrorisztikus dolgokból nem merít (mint számos más kultúrában, illetve a modern mesékben).
Ezen karakterisztikus jegyek annyira jellemzőek, hogy az avatatlan szemnek is ebbéli benyomása lesz néhány történet megtekintése után.
Sokakkal egyetértve – és magától értetődően – az eredetiek jobbak, de minden valószínűség szerint ez mindenre így igaz. Kiemelendő Szabó Gyula narrációja – nem másodsorban az egyszerű, de ötletes animációk –, amely nélkül sosem lett volna ugyanaz a magyar népmesék sorozat, ami lett.
A vászonra vitt történetek kvalitását bizonyára csak hozzáértő folklórkutatók, művelődéstörténészek képesek megítélni – abból a szempontból, hogy a végtelen számú népmese mely ajkakon szállt el a XX. századig, ki tudja, milyen régiségből, kvintesszenciája vajon milyen mértékben jelenik meg ezekben az animációkban. Talán jórészt igen.
Bárhogyan is vélekedjünk, ha a néző belegondol, valóban nem kifejezetten gyerekeknek való – csak ! Persze – összehasonlításképp – a modern rajzfilmözönnel, amely véget nem érő hullámverésként viseltetik a gyermeki képzelőerő és lelkiség iránt, nos nem is annyira esik távol a megértéstől. A humoros és komikusan előadott történetek mentén súlyos erkölcsi dilemmák húzódnak.
Amivel mindenképpen felvértezheti magát a történeteken sokat tépelődő gyermek:
Természetszerűen a legalapvetőbb alapvetés: sosem maradhatnak egyensúlytalanságban a tettek (vagyis a jó nem szenvedhet végzetesen vereséget). Egyúttal minden kétséget kizáróan kihangsúlyozódik, hogy van Jó (és persze van rossz).
A mesék és egyben ezen feldolgozások is nem kertelnek kimondani a dolgokat úgy, ahogyan vannak. Nevén nevezik a történéseket, valamint semmit nem takargatnak.
Olyan természetességgel viseltetnek a transzcendencia iránt, ami ritkaságnak számít. A világunkban sokszor tabunak tartott ördög jelensége természetes, az azzal való diskurzus magától értetődő. Nem vehető észre predesztináció az élet utáni életben. Semmi sem eleve elrendelt, mindenki képes önerejéből megváltan magát azáltal, hogy meghaladja addigi mivoltát.
A varázslatoktól, a bűbájtól távol áll. Természetességgel viseltetik a fájdalommal, a halállal, az emberi élethez kapcsolódó dolgok iránt, horrorisztikus dolgokból nem merít (mint számos más kultúrában, illetve a modern mesékben).
Ezen karakterisztikus jegyek annyira jellemzőek, hogy az avatatlan szemnek is ebbéli benyomása lesz néhány történet megtekintése után.