A kísérlet

A film összbevétele 141 072 dollár volt (imdb.com).

Több film is foglalkozik a témával.Szerző: JRD

A stanfordi börtönkísérlet, vagy más néven a Zimbardo-féle kísérlet azt vizsgálta, hogy fogságban milyen az emberi viselkedés, milyen pszichés és egyéb változásokon megy át. A kísérlet vezetője a Stanford Egyetem egyik professzora, Philip Zimbardo volt. A kutatás megrendelője az USA Haditengerészete volt: képet akartak kapni arról, hogy miért olyan nagy a Haditengerészet (és a tengerészgyalogság) börtöneiben az erőszakos cselekmények száma. A kísérletben olyan körülményeket hoztak létre az egyetem alagsorában, mely mind kinézetre, mind más tekintetben hasonlított egy valódi börtönhöz. A börtönigazgató maga a kísérlet vezetője, Zimbardo professzor volt. A börtönszimulációban a fogvatartottak végig folyamatosan fogvatartottak voltak, míg a börtönőrök műszakokban dolgoztak. (Állítólag volt olyan, aki több műszakot is bevállalt.) A kísérlet megkezdése előtt a börtönőri megbeszélés annyiból állt, hogy elmondták nekik: a feladatuk a börtön működtetése, és ezt tetszőleges módon és módszerekkel oldhatják meg, de elhangzott egy nagyon fontos mondat is: Testi erőszakot nem alkalmazhatnak. A fogvatartottak előzetes megbeszélésén pedig elmondták, hogy mindenki menjen haza és majd szólnak mikor kell jönni. Míg mindenki klasszikus értelemben vette ezt az iránymutatást (majd szólnak, majd telefonálnak), addig a valóságban a helyi rendőrség fegyveres rablás vádjával az otthonaikban tartóztatták le a kísérleti rabokat. Volt, hogy a szomszédok szeme láttára, bilincsben hurcolták el a résztvevőket. Annyira élethű volt a kísérlet, hogy a letartóztatottakat szirénázó rendőrautóval vitték a rendőrsége, ahol rabosították őket és minden eljárási procedúrán át kellett esniük: ujjlenyomatvétel, fotózás stb. Bekötött szemmel cellába zárták, majd börtönautóval a kísérleti börtönbe szállították őket. Ott szintén élethű procedúra következett: levetkőztetés, motozás, tetvetlenítés. A deindividualizáció, dezorientáció, deperszonalizáció kialakítása érdekében a kísérletben mindent megtettek. A rabokat nem a nevükön, csak a ruhájukra varrt szám alapján szólították meg. A rabok idegesítő gumipapucsot kaptak és olyan rabruhát, ami nem a testalkatukra volt szabva, így folyamatosan kellemetlenül érezték magukat a ruháikban. A ruhát a kísérletben résztvevő börtönőrök választották ki, sőt a helyi rendőrség gumibotokat a rendelkezésükre bocsájtott. Lábukon vastag lánc csörgött, ami állandóan a bokájukon volt, még álmukban is. Fejükre szoros, szűk nejlonharisnyát húztak (ezzel igyekeztek elérni, hogy úgymond a börtönélet kopaszsága is meglegyen). Már a kísérlet második napján lázadás tört ki. A börtönőröknek „túlórázniuk” kellett, hogy letörjék a lázadást. Ezt követően kialakították a JÓ és a ROSSZ cellákat, és éket kezdtek verni a rabok közé Igyekeztek elhitetni velük, hogy besúgó van közöttük. Ez a taktika bejött, különösebb lázadás ezek után már nem tört ki. A börtönőrök, még ha nem is alkalmaztak fizikai erőszakot, olyan módszerekhez nyúltak, melyek elég gyorsan emocionális zavarokat okoztak a raboknál. Pár nap alatt a kísérlet folytatása lehetetlenné is vált. A börtönőrök egyre kegyetlenebb kínzásokat találtak ki, hogy mentálisan és fizikailag összetörjék a fegyenceket. További kínzások voltak még a kísérlet során: WC használatának megtagadása; alvómatrac elvétele (meztelenül kellett a betonpadlón aludni); kézzel kellett a WC-t kipucolni; gyakoriak voltak a homoszexuális színezetű kínzások is. A kísérletben résztvevő börtönőrök úgy tudták, hogy éjszaka a kamerák ki vannak kapcsolva. Azonban ez is a kísérlet része volt. Voltak börtönőrök, akik a kikapcsolt kamera tudatában szadista módszereket alkalmaztak, hogy kínozzák a fogvatartottakat. A fogvatartottak kínzása pár nap alatt olyan „jól” sikerült, hogy volt, aki emocionális kiütéseket kapott, amikor megtudta, hogy a szabadlábra helyezési kérelmét elutasították. Egyébként maga a kísérletvezető sem tudott objektív maradni a börtönőr szerepében. Zimbardo ezt írta: „Hat nap elteltével véget kellett vetnünk a játékbörtönnek, mert amit láttunk, iszonyatos volt. Többé már nem volt nyilvánvaló sem számunkra, sem a legtöbb kísérleti személy számára, hogy hol végződnek ők és hol kezdődnek szerepeik. A többség valóban »rabbá« vagy »börtönőrré« vált, és többé nem voltak képesek tisztán különbséget tenni a szerepjátszás és saját személyük között. Viselkedésüknek, gondolkodásuknak és érzéseiknek szinte minden aspektusában drámai változások következtek be. Nem egészen egy hét alatt a bebörtönzés élménye (időlegesen) elmosta az egész addigi életük során tanult dolgokat; felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk (»őrök«) úgy kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a kegyetlenségben, miközben mások (»foglyok«) szolgálatkész, engedelmes, dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük, valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott.” A kísérletet hamar félbe kellett hagyni, ugyanis annyira elfajult, hogy a kísérletben résztvevő diákok már egymás testi épségére is veszélyt jelentettek. Hogy mi a konklúzió: az, hogy a viselkedésünket gyakran legitimizálja egy ideológia, egy kaszthoz tartozás, mely gyökeresen átalakíthatja egy ember viselkedését, gondolkodását. És ez olyan mértékű veszélyeket foglal magában, amit ha későn veszünk észre tragédia is lehet a vége. Közel 5 évtized után derült ki, hogy a kísérlet eredményeit meghamisították.Szerző: JRD

Az eredeti kísérlet során senki nem halt meg, és a filmben látható legtöbb esemény szintén nem történt meg.Szerző: kázsé

A film az 1971-es Stanford-i börtönkísérlet megtörtént eseményein alapul.Szerző: kázsé