Gyorvik

Három óriásplakát Ebbing határában
Intenzív érzelmi felfűtöttséggel, átható drámai alapfelütéssel indul ez a talányos címmel hívogató mozi. Minden valószínűség szerint talán ez is lehet az oka – mármint maga a cím –, ami még figyelemfelkeltőbbé teszi a plakátokat. Természetesen itt – mint a legtöbb esetben – sem érdemes csak és kizárólag a kritikus megfogalmazásokat nézni – és annak alapján beülni ennek a sok szempontból egymástól távol eső nézőpontból szemlélődő filmnek a megtekintésére. Aki a címszereplők alapján választ a videotékában, nos az sem egyértelmű, ebben az esetben sem – bár a drámai vonalvezetést sem a korábban Oscar-díjas színésznő, sem a sokak kedvence – a Született gyilkosok szupersztárja tulajdonképpen nem t... több»

Érdemtelen és érdektelen. A képi világa és a zene inspiratív is lehetne.

Egyike azon alkotásoknak, amellyel Van Damme a JCVD-ben annyira szemérmesen mer szembenézni, mint a karrier egy jellegzetes mérföldköve. Csak a „hogyan vigyünk át egy fantasztikus mozgáskultúrát filmre” (úgy, hogy művészeti szinten értékelhető maradjon) dimenzión belül értékelhető.

Valóban, a kriminalisztika a néző előtt még nem ismert (vagy nem is létező) módozatait próbálja szemfényvesztő módjára a publikum elé tárni a kolléga által leírt szabatossággal.

Kurt Russell szemszögéből nézve úgy tűnik, sikerült az eddigiektől eltérő karaktermegformálás. Viszonylag kevés olyan filmje akadt, amelyben a kiszolgáltatott, kétségbeesett átlagpolgár megformálása volt a feladat. A film egyébként kiváló feszültségteremtésben, annak ellenére, hogy sok ponton tipizálható.

Semmi másról nem szól, mint az önfétisről, öntömjénezésről, végeláthatatlan vágykiélésről. Tulajdonképpen nézhetetlen, de tanulságos, hogy milyen világ vezet egyenesen Madách falanszterébe.

Kevesen hitték volna, hogy pont ezt a mozit is érdemes újrafeldolgozni. Lehetséges, csak máshogyan. Persze az eredeti történet sem egy Byron-mű, mégis valahogyan arra a korszakra és azokra a karakterekre volt kitalálva. Egy újabb fércmű, melléfogás – ami már annyira kezd jellemző lenni a mai filmgyártásra.

Sokakkal egyetértve – és magától értetődően – az eredetiek jobbak, de minden valószínűség szerint ez mindenre így igaz. Kiemelendő Szabó Gyula narrációja – nem másodsorban az egyszerű, de ötletes animációk –, amely nélkül sosem lett volna ugyanaz a magyar népmesék sorozat, ami lett. A vászonra vitt történetek kvalitását bizonyára csak hozzáértő folklórkutatók, művelődéstörténészek képesek megítélni – abból a szempontból, hogy a végtelen számú népmese mely ajkakon szállt el a XX. századig, ki tudja, milyen régiségből, kvintesszenciája vajon milyen mértékben jelenik meg ezekben az animációkban. Talán jórészt igen. Bárhogyan is vélekedjünk, ha a néző belegondol, valóban nem kifejezetten gyereke... több»

Érdekes kontextusban láttatja a rendező – aki kifejezetten szeretett együtt dolgozni Max von Sydow-val – két, a saját kis szociokulturális miliőjükben leledző, ebben az időben éppen egymás iránt a kis emberek szintjén is ellentéteket generáló nép között. Elviekben a történet a 19. század végén játszódik, ami abban a vonatkozásban nyer értelmet, hogy az egyébként mai szemmel tökéletes jóléti kapitalizmusban leledző skandináv országok miként fordultak rá az eseményekben gazdag és sorsfordító 20. századra. Az emberek közt izzó, látható ellentétek megértése a néző fejével nem mindig követhető. A helyzet ugyanis nagyon hasonló, amikor egy társadalom önmagának tart tükröt. A gesztusok, a reakciók... több»

Andalító természetesség, féltve őrzött dimenziók. A mindennapos sznobériában kiégett író nem kis fejtörést jelent a sugárzóan üdítő kutyakiképző hölgynek – aki sosem hagyja az otthoni garderobe-ban a legsziporkázóbb énjét. Érdemes rászánni az időt.

Leginkább csak akkor tud végignézni az ember, ha azzal fenyegetik, hogy különben megnyomják az atomrakéta indító gombot. Minősíthetetlen, „alkotóik” nem is tétováznak az egész Mátrix alapötletet átemelni – a maga ultraprosztó módján. Elképesztően hitvány, szemétre való.

Őrületesen giccses – megtévesztő rejtjelezett ideológiával, érzéketlenül horrorisztikus felhanggal.

Nem vesztegetik az időt a skandináv filmesek, egyébiránt teljesen helyt adhatnak nekik ilyetén, miért is a feleslegesen elpocsékolt dollármilliók. Vinterberg úrnak ismét sikerült darázsfészekbe nyúlnia, a szociokulturizmus peremvidékére tévednie, amelyet mindenki úgy kerül el, mint az elátkozott erdőt. És valóban, a Születésnap sem volt semmi, de ha családon belül a gyermekek kárára elkövetett bántalmazásnál van még morális értelembe lejjebb, akkor a jelen téma pont ez. Korábban azért vonakodtak a jelenség megfilmesítésétől, egy az egyben való láttatásától, mert erkölcsösebbek voltak, és tudatában voltak saját lehetőségeiknek. Később aztán – miután a múlt század végére főleg a hollywoodi moz... több»

Bár érzékeny tabukat feszeget a film, a téma nem igazán érezhető kibontottnak. Sajnos többre értékelt film, mint amekkora valójában.

Nem a legéletszerűbb, egy ilyen horderejű történetből százszor érdekfeszítőbb filmet lehetett volna készíteni. DiCaprio abszolút nem való a szerepre, érthetetlen sok producer, rendező rajongása iránta. Bármikor nyúlhattak volna példaként Joaquin Phoenix vagy netalán Jude Law után.

Kissé sajátos módon értelmezi a maffiavilágot, mindezekkel együtt nagyon testhezállóan és emberközelien. Úgy tűnik, mindenekelőtt a nagyon zárt, nagyon markáns és vonalas érzelmi világú maffiózó kapcsolat kialakítási lehetőségeit óhajtja bemutatni. Az ilyen kísérletek ámbátor nem túlságosan gyümölcsözőek, szegény kisfiú feltűnése jobbára csak zavaró tényező lehetne egy hasonló kaliberű ember életében. Hasonló szituációra egy-két esetben van utalás más filmekben is, a szorosabb kapcsolat természetszerűleg eléggé ritka. Attól elvonatkoztatva, hogy a készítők mit szerettek volna sugallni, a realitás azt sugallná, hogy az ilyen korú fiúnak a családi hátterében valamilyen hiány jelentkezik, melyb... több»

50 év távlatából kinek lenne mersze szót emelni a nagy mestermű ellen? Sok mindenben valóban mérföldkőnek tekinthető, egyben egy korszak kezdetének – amelyben a nyers testi erőszak egyre nagyobb szerepet kap. Rengeteg kritikát lehetne megfogalmazni, mégis a maga jogán elvitathatatlan a jelentősége. A film záró képsorainak egyes részletei rendkívül kísértetiesek.

Heuréka az orvoslás számára
Elvileg megtörtént események alapján készült. Valószínűleg nincs olyan diák, aki ennyi tanulással, ilyen eredményekkel végezne el egy orvosit. Túlfeszített ízléstelenség, ordenáré módon megoldott szituációk jellemzik. Az évtizedek során kiderült, hogy sajnos Robin Williamsre nagyon rá kell írni a forgatókönyvet, különben az adott film elképesztő hamar belezuhan valamilyen ízlésromboló giccsözönbe és pancsba. Meglehetősen érzékeny témát feszeget a film maga, eléggé nehezen érinthető területre merészkedik. Valószínűleg egy vígjátéki elemekkel tarkított, de drámának szánt történet nem fog túlságosan nagy hajcihőt kelteni. Megemlítendő – de természetesen a film készítői számára fel nem róható –... több»

Az egyik legkiválóbb a rajzfilm hőskorából, igényes animációval, rendkívül lebilincselő dramaturgiával, a magyar szinkron természetesen tökéletes, mint mindig. Igaz, ami igaz, nem feltétlenül gyerekeknek való minden értelmében, tulajdonképpen túl nagy erkölcsi tanulságot sem hordoz. Meg kell hagyni, Szörnyella jelensége egy kissé bizarr, és van, amikor egészen ijesztő.

Ezúttal Coppolának nem sikerült olyan perfekcionizmussal megalkotnia ezt a thrillert, mint más alkotásaiban. Érdekes, hogy még azon jelenetek, részek, amelyek szinte kiáltanak az izgalomért – sem túlságosan érdekfeszítőek. Azért abban támpontot nyújt, hozzávetőleg milyen elmeállapotba lehet eljutni hasonló munka végzése során. Egyszeri megtekintésre alkalmas, viszont egy újrafeldolgozás szerencsés esetben érdekes lehetne.