A fiatal hölgynek a játéka nagyon meggyőző, ugyanakkor a karakter jellemrajza meglehetősen meghökkentő képet alkot. Gyakorlatilag egy átesett pszichopatával áll szemben a sértett, aki olyan vonásokat visel magán láthatóan, ami csak évtizedek alatt alakul ki – érzelemsivár közegben.
Nem túl visszafogott, cselekménykényszerben szenveleg, a cronenbergi vizualitás átültetése egy családi idillre neurotikus érzéseket kelt. Kissé műfajon kívüli.
Minden valószínűség szerint a trilógia (!) legkiemelkedőbb, mondhatni patinásabb darabja – kétségtelen, hogy dramaturgiailag a legkiesebb vonalvezetéssel rendelkezik. Bár Lucas csak a Csillagok háborújának a rendezője, mivel a forgatókönyv a keze nyomát viseli, nem túl könnyű elszakadni a szkript nyújtotta lehetőségektől és az attól való függéstől. Talán mindez bölcs dolog volt, mindazonáltal Irvin Kershner és Richard Marquand valódi képi világát és ízlését nem ismerte korábban az érdeklődő néző.
Nem is kétséges, hogy az egész film középpontjában Yoda és Luke kapcsolata áll. A 80-as években – bár Amerikában bizonyos körökben már ismeretes volt – általánosságban véve a távol-keleti hagyományo... több»
Ahogy az évek telnek – a mozitörténet egyik legkultikusabb darabjává kezd előlépni. A horrorfilmek egyik legjobbika. Még akkor is, ha néha kissé esetlen. Elementáris erejű, roppant eredeti felállás.
Talán születhetett volna Roland Emmerich tollából is. Tulajdonképpen a vizualitás ösztönszerű mivoltjára épül. Nem tudni, milyen társadalmi réteget próbáltak megcélozni vele.
A leleplező filmek sorában csak szerény hellyel büszkélkedhet. Egy témát sokszor ugyanabban a kontextusban jár körbe, nem igazán mer a dolgok mögé nézni a maga valójában. Semmilyen szempontból nem úttörő, ráadásul unalmas.
Három óriásplakát Ebbing határában Intenzív érzelmi felfűtöttséggel, átható drámai alapfelütéssel indul ez a talányos címmel hívogató mozi. Minden valószínűség szerint talán ez is lehet az oka – mármint maga a cím –, ami még figyelemfelkeltőbbé teszi a plakátokat. Természetesen itt – mint a legtöbb esetben – sem érdemes csak és kizárólag a kritikus megfogalmazásokat nézni – és annak alapján beülni ennek a sok szempontból egymástól távol eső nézőpontból szemlélődő filmnek a megtekintésére. Aki a címszereplők alapján választ a videotékában, nos az sem egyértelmű, ebben az esetben sem – bár a drámai vonalvezetést sem a korábban Oscar-díjas színésznő, sem a sokak kedvence – a Született gyilkosok szupersztárja tulajdonképpen nem t... több»
Egyike azon alkotásoknak, amellyel Van Damme a JCVD-ben annyira szemérmesen mer szembenézni, mint a karrier egy jellegzetes mérföldköve. Csak a „hogyan vigyünk át egy fantasztikus mozgáskultúrát filmre” (úgy, hogy művészeti szinten értékelhető maradjon) dimenzión belül értékelhető.
Valóban, a kriminalisztika a néző előtt még nem ismert (vagy nem is létező) módozatait próbálja szemfényvesztő módjára a publikum elé tárni a kolléga által leírt szabatossággal.
Kurt Russell szemszögéből nézve úgy tűnik, sikerült az eddigiektől eltérő karaktermegformálás. Viszonylag kevés olyan filmje akadt, amelyben a kiszolgáltatott, kétségbeesett átlagpolgár megformálása volt a feladat. A film egyébként kiváló feszültségteremtésben, annak ellenére, hogy sok ponton tipizálható.
Semmi másról nem szól, mint az önfétisről, öntömjénezésről, végeláthatatlan vágykiélésről. Tulajdonképpen nézhetetlen, de tanulságos, hogy milyen világ vezet egyenesen Madách falanszterébe.
Kevesen hitték volna, hogy pont ezt a mozit is érdemes újrafeldolgozni. Lehetséges, csak máshogyan. Persze az eredeti történet sem egy Byron-mű, mégis valahogyan arra a korszakra és azokra a karakterekre volt kitalálva. Egy újabb fércmű, melléfogás – ami már annyira kezd jellemző lenni a mai filmgyártásra.
Sokakkal egyetértve – és magától értetődően – az eredetiek jobbak, de minden valószínűség szerint ez mindenre így igaz. Kiemelendő Szabó Gyula narrációja – nem másodsorban az egyszerű, de ötletes animációk –, amely nélkül sosem lett volna ugyanaz a magyar népmesék sorozat, ami lett.
A vászonra vitt történetek kvalitását bizonyára csak hozzáértő folklórkutatók, művelődéstörténészek képesek megítélni – abból a szempontból, hogy a végtelen számú népmese mely ajkakon szállt el a XX. századig, ki tudja, milyen régiségből, kvintesszenciája vajon milyen mértékben jelenik meg ezekben az animációkban. Talán jórészt igen.
Bárhogyan is vélekedjünk, ha a néző belegondol, valóban nem kifejezetten gyereke... több»
Érdekes kontextusban láttatja a rendező – aki kifejezetten szeretett együtt dolgozni Max von Sydow-val – két, a saját kis szociokulturális miliőjükben leledző, ebben az időben éppen egymás iránt a kis emberek szintjén is ellentéteket generáló nép között.
Elviekben a történet a 19. század végén játszódik, ami abban a vonatkozásban nyer értelmet, hogy az egyébként mai szemmel tökéletes jóléti kapitalizmusban leledző skandináv országok miként fordultak rá az eseményekben gazdag és sorsfordító 20. századra. Az emberek közt izzó, látható ellentétek megértése a néző fejével nem mindig követhető. A helyzet ugyanis nagyon hasonló, amikor egy társadalom önmagának tart tükröt. A gesztusok, a reakciók... több»
Andalító természetesség, féltve őrzött dimenziók. A mindennapos sznobériában kiégett író nem kis fejtörést jelent a sugárzóan üdítő kutyakiképző hölgynek – aki sosem hagyja az otthoni garderobe-ban a legsziporkázóbb énjét. Érdemes rászánni az időt.
Leginkább csak akkor tud végignézni az ember, ha azzal fenyegetik, hogy különben megnyomják az atomrakéta indító gombot. Minősíthetetlen, „alkotóik” nem is tétováznak az egész Mátrix alapötletet átemelni – a maga ultraprosztó módján. Elképesztően hitvány, szemétre való.
68 Váltságdíj (1996)