Ezredszer is felvetődik a kérdés: mi baja volt Spielbergnek a cápákkal? Netán egy rossz élmény, egy félreértelmezett mosoly éles fogakkal? Ami azt illeti, utóbbi jobban szégyellné az esetet, mintsem hogy részt vállaljon egy ötven éve tartó tömeg giccs garmadával. Szegény nagy fehér cápát azóta sem mentették fel a vádak alól.
A patinás fiatal rendező, ahogyan a filmben is elhangzik – Hollywood creme de la creme-je – egy remek alkotás után vágott bele a Cápa forgatásába. Az igényes nézőközönség nagy nagy szerencséjére itt találkozhat a briliáns Robert Shaw-val (a cápavadász szerepében), valamint Richard Dreyfuss-szal.
Ez a kis írás persze nem egy védőbeszéd a cápák mellett, viszont azt hozzá kell tenni, hogy az évtizedek alatt kialakult tengerparti paranoiában első számú főszerepe volt az egyébként eredetiben még mélyen szántóbb címmel rendelkező filmünknek. Ilyen módon gyakorlatilag egy egész filmes zsánert szorítottak be egy nagyon behatárolt, szűk karaktercellába.
Kétségtelenül a film drámai felépítettsége – a hagyományokhoz híven a megszokott minőséget hozza. Bár a nagy hajtóvadászatra elég szájbarágós és mesterkélt módon kerül sor. A valószínűleg radioaktív sugárzásnak kitett óriáscápa mi más ünnepségbe rondíthatna bele, mint a nagy szent ünnep – július 4-ébe. A bármely élőlényben ősi ellenséget látó, állandóan vérszomjas porcos hal szemében minden ellenség (főleg emberek), és el is tesz az útból mindenkit, aki él és mozog. Már ez utóbbi két tény elég lenne, hogy a legízléstelenebb forgatókönyv címet elnyerje.
Tulajdonképp a befejezés sem hoz sok újdonságot. De, hogy mit, azt tekintse meg a néző. Az azért elöljáróban elmondható, hogy a hajó sem éli túl. Újdonsült cápavadászaink ilyetén sorsot kénytelenek húzni a tengeren.
Ezredszer is felvetődik a kérdés: mi baja volt Spielbergnek a cápákkal? Netán egy rossz élmény, egy félreértelmezett mosoly éles fogakkal? Ami azt illeti, utóbbi jobban szégyellné az esetet, mintsem hogy részt vállaljon egy ötven éve tartó tömeg giccs garmadával. Szegény nagy fehér cápát azóta sem mentették fel a vádak alól.
A patinás fiatal rendező, ahogyan a filmben is elhangzik – Hollywood creme de la creme-je – egy remek alkotás után vágott bele a Cápa forgatásába. Az igényes nézőközönség nagy nagy szerencséjére itt találkozhat a briliáns Robert Shaw-val (a cápavadász szerepében), valamint Richard Dreyfuss-szal.
Ez a kis írás persze nem egy védőbeszéd a cápák mellett, viszont azt hozzá kell tenni, hogy az évtizedek alatt kialakult tengerparti paranoiában első számú főszerepe volt az egyébként eredetiben még mélyen szántóbb címmel rendelkező filmünknek. Ilyen módon gyakorlatilag egy egész filmes zsánert szorítottak be egy nagyon behatárolt, szűk karaktercellába.
Kétségtelenül a film drámai felépítettsége – a hagyományokhoz híven a megszokott minőséget hozza. Bár a nagy hajtóvadászatra elég szájbarágós és mesterkélt módon kerül sor. A valószínűleg radioaktív sugárzásnak kitett óriáscápa mi más ünnepségbe rondíthatna bele, mint a nagy szent ünnep – július 4-ébe. A bármely élőlényben ősi ellenséget látó, állandóan vérszomjas porcos hal szemében minden ellenség (főleg emberek), és el is tesz az útból mindenkit, aki él és mozog. Már ez utóbbi két tény elég lenne, hogy a legízléstelenebb forgatókönyv címet elnyerje.
Tulajdonképp a befejezés sem hoz sok újdonságot. De, hogy mit, azt tekintse meg a néző. Az azért elöljáróban elmondható, hogy a hajó sem éli túl. Újdonsült cápavadászaink ilyetén sorsot kénytelenek húzni a tengeren.