Ösztönszintre visszacsúszott gyerekek Kiváló megvalósítása Golding regényének, mindamellett, hogy maga az alapmű olyan képi nyelvezetet tartalmaz, amelynek nem könnyű vagy lehetetlen a vászonra vitele. Már több rendezőt is megihletett korábban, de ez a feldolgozás a legismertebb talán - mindazonáltal a legközelebb áll a mai szociokulturális jellemzőkhöz. Ember legyen a talpán, aki felfedezi benne a freudi, jungi elszólásokat, metaforikus utalásokat és áthallásokat.
Baker, akinek a legismertebb tanulmánya született magáról a regényről, állítja, hogy egyenesen marxista vonatkozásai is léteznek. Ez bizonyára az ultrasznob kritikusoknak szól, mert már a 90-es években sem tartott ott a képzett nézőközönség, hogy ebben bárminemű real... több»
Mint mindig, itt sem múlhat el egy Woody Allen-alkotás az néző feje fölött nyomtalanul - komikus, fájdalmas. Kicsit több benne a drámai elem, mint általában.
Spielberg mesterséges intelligenciája Annyira, annyira jellemző, hogy nagyjából az első - ezzel a témával foglalkozó - filmet is ki más vette volna oltalmába, mint Spielberg. Nagyjából 1975 óta, ha valamilyen világtéma bejut a kollektív tudatba, mintha gyorspostán, aranyozott borítékban szállítanák számára a felkérést a megvalósításhoz. Persze nagy valószínűséggel csak csettintenie kellett ilyen alkalmakkor, hogy a stúdiók a pénzcsapot is azonnal megnyissák. Nem csoda, hiszen közös rendezvényeken vesznek részt évtizedek óta.
Sem az azonnali bemásolás, sem a későbbi rezümé nem ad alapot arra, hogy azt érezze a néző, a lehető legnagyobb odafigyeléssel, vagy pontosabban inkább intim távolságtartással fordultak volna a készítők a ... több»
A mondanivalója akár jelentős is lehetne, ugyanakkor a jellegzetes dramaturgiai fennhangja miatt szokatlan. Azok számára kissé furcsa, akik korábban csak olvastak róla.
Nagyon érdemes a megtekintésre, a hőskorban készített monda a hőskorról. Történész s esztéta legyen a talpán, aki kritikát szeretne róla mondani - mindenesetre látszik rajta a gondos kezek munkája. A befejezés nem annyira lett eltalálva.
Meglehetősen komornak tűnik, a nyolcvanas évek négy leghírhedtebb s.gy.-a közül ebben az esetben széria készült. A legsikeresebb eddig Donald Sutherland főszereplésével az X-polgártárs volt.
Bár nem szokványos, tehát ebből a szempontból kilóg az utóbbi évtizedekben készített társai közül. Meglehetősen inkoherens, elég széles palettáról merít - ami a megdöbbenés fokozatait illeti, kissé Lars von Trier, némelyest Alexander Aja. A gyanútlan nézőt megtévesztheti, a valósághoz fűződő viszonyát tekintve. Ha valaki csak a válogatott kegyetlenségek és pokoli rémületek tobzódására vágyik, akkor alkalmas megtekintésre.
Nagyon ígéretes volt a kezdet, de hogy egy brand ilyen sokáig kitartson egyazon minőségi színvonalon, ahhoz annyira erős készítőgárda szükséges, amely szinte sosem fordult elő a filmtörténetben. Mily kár.
A filmkedvelők fele sosem fogja érteni, miért szükséges rajzfilmeket játékfilmesíteni. A tömegnyomás okozza, a szükségesnél alacsonyabb értékeléstől való visszakozás.
Sajnos most ez nem adta át az érzésvilágot, ami például csak a esetflimekből már érezhető. Az emlékek, a benyomások, illetve a tényleges történések dramaturgiai keveredésével óhajtotta megjeleníteni azt az személyes teret, amely a kapitányt körülvette. Mint laikus elmondhatom, hogy az érzelmi impressziók, a történések tényleges láttatása, illetve a későbbi vizsgálatok körüli felhajtás egyenkénti időtartama nem férne bele egy átlagos idejű játékfilmbe. Persze, ha többet akar mondani, mint egy dokumentumfilm.
Az alapvető emberi drámák, illetve a műfaj tekintetében talán még nem veszett fejsze nyele a 21. századi filmgyártása. Meglehetősen érdekes volt látni a főszereplőt ilyen körülmények között.
Bár nem kifejezetten vérpezsdítő, ugyanakkor a képernyőhöz szegezhet. Az álom karaktere többeknek szimpatikus. Egyébként egy nem tipikus propaganda/agitációs sorozat - ilyen szempontból elég hitvány és szégyenletes.
Már a bemutató évében megosztó kissé, valószínűleg az évek során ez csak karakteresebb lesz. A régi mozirajongók pont erről a trilógiától nem vártak remake-t. Nielsen nem adható könnyen vissza, ez biztos.
Vétek abból a szempontból, hogy aki csupán ezt látta, és nem az eredetit, az könnyen törhet pálcát felette; ilyen módon az eredetire is mintha árnyékot vetne. Ugyanakkor szintén érthetetlen sokszor, hogy aki látta, hogyan nem észleli a nagyságrendi minőségi különbséget. Az 1957-es eredeti változatnak legalább 4-5 karaktere (főleg a hős és az antihős) egész egyszerűen visszaadhatatlan, bármennyire is szeretné a készítő. Itt viszont nem is szerették volna.
Nagyon sok érzelmi muníciót ad át, néha a történetvezetés némi szaggatottságot mutat, de az emocionális túlfűtöttség annyira tovaárad, hogy a néző számára a csekélységek alig észrevehetők. Módfelett ajánlott gyerekek számára.
76 A legyek ura (1990)
Kiváló megvalósítása Golding regényének, mindamellett, hogy maga az alapmű olyan képi nyelvezetet tartalmaz, amelynek nem könnyű vagy lehetetlen a vászonra vitele. Már több rendezőt is megihletett korábban, de ez a feldolgozás a legismertebb talán - mindazonáltal a legközelebb áll a mai szociokulturális jellemzőkhöz. Ember legyen a talpán, aki felfedezi benne a freudi, jungi elszólásokat, metaforikus utalásokat és áthallásokat. Baker, akinek a legismertebb tanulmánya született magáról a regényről, állítja, hogy egyenesen marxista vonatkozásai is léteznek. Ez bizonyára az ultrasznob kritikusoknak szól, mert már a 90-es években sem tartott ott a képzett nézőközönség, hogy ebben bárminemű real... több»