Játssz egy iPad-ért! · Keressük a nap véleményíróját! Nyerj mozijegyet minden nap! · Fórum (új!) Login  
Filmadatlap
 
31
Szereplők
41
Vélemények
33
Képek
12
Videók
 
mamiéstöti2   2018. 12. 07.

Sok-sok mondanivalója van ennek a filmnek, és Tom Hanks nem is akármilyen produkcióval rukkol elő ebben az igaz történetben.

 
Shelby07   2018. 01. 26.

Mindig is nagyon szerettem az igaz történeten alapuló filmeket. Nekem nagyon tetszett ez a film, pedig először, még a film elején kicsit vontatottnak találtam. Utólag belátom, hogy úgy volt jó ez a film, ahogy volt, nem kell hozzá se több, se kevesebb. A történet, még ha kicsit lassabban is, de fokozatosan kibontakozik, fokozatosan egyre több és több információt mutat meg. Érdemes végi izgulni, főleg ha az ember nem ismeri az eredetit. Ahogy halad előre a történet, úgy izgulja végig a néző és egyre többet és többet akar és aztán egyre csak azt várja, hogy kiderüljön az igazság, a csattanó. Számomra megható is volt. Nem az a tipikus sírós film, egyáltalán nem is az a cél, de amint vége lett és elgondolkoztam, éreztem hogy belül meghatott és annyira magával ragadott a történet. Azóta többször is megnéztem, mert hiába tudom a végkifejletet, még most is iszonyatosan jó. Tom Hanks pedig ismét csak nyújtotta a tőle már megszokott szintet. Nagyszerű alakítás volt, nagyszerű maga a történet és az ahogy bemutatják nekünk a filmben. Egyszerűen tökéletes.


 
indingo   2017. 04. 10.

Nem volt rossz film, de még egyszer nem nézném meg. A felépítése tetszett, hogy nem az első öt percben mutatták meg a balesetet. Elképesztő, hogy még meg is hurcolták a pilótát.

 
HercegPeter   2018. 01. 27.

Nagyon jól összerakott film, Eastwood-nak és Hanks-nek több közös munkája is lehetne. A film is szuperül van összerakva. Jobb így, hogy nem időrendben, a főeseménnyel kezdve mesélik el a filmet, mert a legtöbb embert csak az érdekli, pedig itt inkább az azt követő hercehurca a legfontosabb bemutatandó dolog. Nagyon jól ábrázolja azt, ami a világban folyik. A nagyokat nem érdekli, hogy mit csinálsz és hogy csinálod, csak az, hogy az nekik jó legyen. Megmenthetsz több, mint 150 embert, ha a nagyvállalatoknak kárt okozol vele, akkor te vagy a hibás. Ezzel életeket tehetnek tönkre, de az őket nem érdekli.

 
Berto49   2017. 07. 03.

Szerintem nem sokkal több mint egy jó katasztrófa-film, bár a légi közlekedéshez – sok egyéb mellett – nem értek. Az utóbbi időben Eastwood leginkább az amerikai HŐS problematikájával foglalkozik, ez a film tökéletesen beleillik ebbe a tematikába. Mint mindig, Tom Hanks nagyon jó, a bajuszos Aaron Eckhartot nem ismertem fel, pedig kedvelem.

Tom Hanks
Clint Eastwood
Clint Eastwood
Tom Hanks
Tom Hanks
Aaron Eckhart
Tom Hanks
Aaron Eckhart
Tom Hanks
Clint Eastwood
Clint Eastwood
Tom Hanks
Tom Hanks
Tom Hanks
Kristine Johnson
Tommy McInnis
Clint Eastwood
Clint Eastwood
Tom Hanks
Tom Hanks
Aaron Eckhart
Aaron Eckhart
Laura Linney
Aaron Eckhart
Laura Linney
Aaron Eckhart
Tom Hanks
Aaron Eckhart
Tom Hanks
Tom Hanks
Tom Hanks
Aaron Eckhart
Tom Hanks
Tom Hanks
Tom Hanks
Tom Hanks
Tom Hanks
Tom Hanks
Tom Hanks
 
Hanks másodszor kapitány, és neki is fekszenek az ilyen filmek (Phillips kapitány, Kémek hídja stb). Vagyis ez egy remek találkozás, hiszen ők ketten még nem dolgoztak együtt. Csak így tovább! 8,5/10 több»
 
Clint Eastwood legújabb filmje, a Sully profin szállítja az izgalmakat, a nemzeti heroizmust és a szeptember 11-i áthallásokat – nem véletlen hát a premier dátuma. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA. több»
 
Legalább jó sokszor láthatjuk azt az ominózus 208 másodpercet, és nem lehet megunni: sem a benne összesűrűsödő feszültség és emberi dráma miatt, amit Eastwood és Hanks is a szakmai tudásuk legjavát adva mutatnak meg — sem a fantasztikusan kivitelezett látvány miatt, melynek révén aprólékosan láthatjuk, amint végre egy repülős vészhelyzetnek jó vége lesz New Yorkban. több»
 

A filmet nagyjából 60M $-ból forgatták 2015. szeptember 28. és 2016. április 29. közt.

(dulkap)
 

Laura Linney és Aaron Eckhart korábban már dolgoztak együtt a Dumagép (1993) című sorozatban, ahol egy párt alakítottak.

(dulkap)
 

Az 1982-es Tűzróka óta az első Clint Eastwood filmrendezés, aminek nem Joel Cox volt a vágója.

(dulkap)
Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.