Csodálatos fiú (2018)

Nehéz találni olyan filmet, amely ennél jobban adná át a reménytelenséget vagy épp a kilátástalanságot. Azt gondolom, hogy a kábítószerfüggőség témájához általában nagyon triviálisan közelít a filmszakma, vagy épp sarkít, vagy épp a hozzá nem értés érezhető ki belőlük. A Csodálatos fiú ebből a szempontból rendkívül nyers, ugyanakkor érzéki filmalkotás. Bár a cél talán az volt, hogy ezúttal nem a magának a függő személynek a puszta viszontagságait és szenvedését ábrázolják, hanem szeretteiét. És talán ebből a szempontból a legmetszőbb az egész. Az apa karaktere pont az a személy, akiébe a legtöbben könnyebben bele tudjuk élni magunkat, és el tudjuk képzelni, mit is éreznénk, ha egy hozzánk közel álló személy válna a drogok rabjává. Innen nézve a film teljesítette a küldetését.

Egyszerű és sallangmentes történet egy a szakadék szélére sodródott fiúról és annak édesapjáról, aki mindenáron igyekszik megmenteni a fiát.

Számomra hiányzott valami a filmből. Valahogy az érzelmeket nem igazán tudta átadni.

Engem annyira nem nyűgözött le e a film. Minid megrázó, ha egy ember drogokhoz nyúl, de láttam már jobbat is a témában.

Nyomasztó hangulatú, de nagyon jó film, a két főszereplő kiváló alakítása sokat dob a filmen. A zenék is nagyon illenek a film hangulatához. 8/10

Valamivel többet vártam volna a filmtől. Nem mintha rossz lenne, de nagyon monoton és egyhangú az egész, az elején tényleg felkeltette az érdeklődésem, de a cselekmény haladtával egyre laposabb lett. Mindig ugyan az ismétlődött, a srác megígéri, hogy... több» leteszi a drogokat, elhiszik neki, aztán persze megint kábszizik. Sajnálom, mert egy elég ütős családi drámát kilehetett volna hozni belőle, hiszen elég erős alapanyag a drogfüggőség.

Nem lehet könnyű egy családnak végignézni, ahogy egy közülük elgyengül és egyre csak távolodik tőlük. Megrázó és elgondolkodtató film.