Egyik este nézegettem a megnézendő filmjeim listáját itt az oldalon, és azon tanakodom, hogy vajon mi okból vezérelve tettem eme produkciót be ebbe a listába, merthogy sem a film posztere, sem az előzetese, és még csak a véleményezők száma sem indokolta mindezt. Talán a stáblista miatt (bár őszintén bevallom, az sem igazán veretes), vagy talán a rövidke tartalomjegyzéke volt az, ami valamikor felkeltette az érdeklődésemet az Impulse című alkotás felé. Persze az ok részben másodlagos, a lényeg, hogy vajon mit is tartogat a nézőjének a film.
Mivel mondhatni, hogy szinte semmi elvárásom nem volt a filmmel kapcsolatban, így csak abban reménykedtem, hogy a rendező személye, név szerint Graham Baker, nem okoz majd csalódást. Ugyanis azon filmeket, amelyekhez volt már szerencsém eme rendezőtől (Ómen 3 - Végső leszámolás és a Földönkívüli zsaru) legalább kellőképpen szórakoztatóak voltak. Oké, ott volt még a szereplők közt egy Bill Paxton (1955–2017) is, de valahogy az előzetes alapján nem feltétlenül éreztem azt, hogy nagy szerepe lesz majd a filmben (és ez be is igazolódott).
Jól indít a film története, ugyanis kellőképpen sikerül már az első pár percével elég hatásosnak lennie, és mindezt csak azzal éri el, hogy a kezdeti békés és csendes kisvárosi látképek után vált egy hatalmasat, és megalapozza egy rejtélyközpontú történet felvezetését. Lehet, hogy nekem volt túl alacsonyan az ingerküszöböm, de a film felvezetésének sikerült elérnie azt, hogy magasabban pörögjön az érdeklődésem jelen produkciónkkal szemben. Ahogy lassan csordogálnak a film eseményei, úgy rémlettek fel az emlékezetemben egy másik ehhez hasonló film emlékei, méghozzá az 1973-as Az őrültek George A. Romero (1940–2017) rendezőtől. Tulajdonképpen ami számomra annyira nem tetszett Romero filmjében, az nincs annyira itt a néző arcába tolva, sőt akár azt is mondhatnám, hogy az Impulse története szinte az utolsó 10 percéig megőrzi a rejtélyességét, és ezt mindenképp értékeltem is benne. A film történetével kapcsolatban volt még egy hatalmas pozitívumom, miszerint hogy szinte mesterien adagolják benne azt az érzést, hogy ebben a békés kisvárosban valami nagyon nincs rendben! Nem mondanám a film történetét pörgősnek, sokkal inkább lassú, méghozzá igencsak lassú, de még így is képes volt fenntartani az érdeklődésemet, mert pont hogy amikor már azt éreznénk, hogy lankad a figyelmünk a cselekményekkel kapcsolatban, akkor mindig sikerül fokozniuk a következő képsorokban látottakkal. Ráadásul ahogy halad a film története a vége felé, úgy kezdet el bennem mocorogni az a fajta érzés, hogy talán nem is kapunk minden kérdésünkre majd választ, és hogy talán nem is a megszokott befejezéssel fognak élni a készítők (de hogy ez így volt-e, vagy csak ügyesen rájátszottak erre a készítők, azt a spoiler elkerülése érdekében nem írnám le). Tehát a film története még a kimondottan lassú történetvezetése ellenére is rendben volt, lássuk hát, hogy milyen karaktereket kapunk mindehhez.
E téren sem panaszkodhatok, ugyanis kellőképpen jól megírt karakterekhez volt szerencsém a filmben, ráadásul a színészi teljesítményekkel sem volt különösebb gondom. A két főszereplőnk, Meg Tilly és Tim Matheson alakításaiknak hála, mindvégig megmarad az izgalom a helyzetük miatt, de a további szerepekben is ismerős színészeket véltem felfedezni. A film technikai kivitelezések terén egyáltalán nem vállal sokat, és ez még szimpatikusabbá tette a szememben az Impulse című produkciót, miszerint hogy a hangulatával és a színészi alakításaival szándékozott emlékezetes maradni. Ráadásul a történetével azt is sikerült elérniük nálam, hogy ne csak egy tucatfilmként tekintsek majd utólagosan vissza rá.
Nálam mindez masszív négy csillagot ért.
