A Star Trek modernizált reebotja a 3. állomásához érkezett, a sokat kritizált széria pedig nagy utat tett meg idáig: az első két filmet jegyző J. J. Abrams leköszönt, és a kvázi konkurens Star Wars: Az ébredő Erőt, valamint a Skywalker korát rendezte meg inkább. Helyét Justin Lin vette át, akinek Halálos iramban-os múltja (a Halálos iramban 3-6., valamint a 9 .részt is ő rendezte) nem kecsegtetett sok jóval. A Scottyt alakító Simon Pegg ezúttal a forgatókönyvírásból is kivette a részét Doug Jung és Roberto Orci mellett. A korábbi filmekben Spockot alakító Leonard Nimoy, aki eddig mind a 2009-es Star Trekben, mind a 2013-as Sötétségben tiszteletét tette, 2015 februárjában, 83 esztendősen elhunyt, így a trilógia zárszavában már nem lehetett jelen, bár egy szép megemlékezést-búcsúzást kapott a készítőktől. De Leonard Nimoy halála mellett egy másik tragédia is beárnyékolta a film bemutatóját: Az Chekovot mindhárom részben alakító Anton Yelchin alig egy hónappal a film megjelenése előtt, 2016. június 19-én autóbalesetben életét vesztette, mindössze 27 évesen...
A sok-sok nehézség ellenére a Mindenen túl elkészült, és megmutatta, hogy innen is fel lehet állni! A várakozásokkal ellentétben a film pozitív csalódás lett. Justin Lin (aki bevallottan Star Trek-rajongó) ráérzett Gene Roddenberry világának esszenciájára, és az eddigi 3 közül a leginkább Star Trek-es filmet készítette el.
Természetesen a blockbuster attitűd, a domináló látványorgia és a szédületes akciószekvenciák megmaradtak (amiben valószínűleg sosem lesz egyetértés a tősgyökeres és az újkori Star Trek-fanok között, hogy szükség van-e rá), de mindezt kiválóan vegyíti a régi vonalas Star Trek-filmek egyik alapkövével: a felfedezéssel, a világűr ismeretlen részeinek feltérképezésével.
Végre tényleges megbízatása közben is látjuk az Enterprise-t, a nyitójelenetben ugyanis Kirk kapitány éppen egyfajta béketárgyaláson közvetít két faj között, egy távoli csillagrendszerben.
A hangulatos jelenet után megtudjuk, hogy az Enterprise 5 éves kiküldetését tölti, és már több mint 3 éve kutat ismeretlen galaxisokban intelligens életformák között. A monotonitást megtöri egy új, ideiglenes küldetés: egy mentőkabinban érkező túlélő arról számol be, hogy hajójuk megsemmisült egy nehezen feltérképezhető csillagködben, legénysége pedig egy idegen bolygón rekedt.
Az Enterprise a legénység megmentésére indul, csakhogy egy különös anomáliával találják szembe magukat: egy csillaghajót zabáló, különös rajjal, amellyel egyszerűen felfalja az Enterprise-t. A legénység egy része a rajt irányító, a Föderációnak hadat üzenő Krall (Idris Elba) fogságába esik, másik része pedig mentőkabinokban egy idegen bolygón, az Altamidon landol.
2 fős párosokra szakadva próbálják megtalálni egymást és Krall búvóhelyét, miközben minden kommunikációs csatorna el van zárva. A párosok dinamikájában egyértelműen Spock és McCoy viszik a prímek, a forrófejű doki és a magánéleti válságán őrlődő Spock párbeszédei minden pénzt megérnek. Őket követi Scotty és a régóta az Altamidon rekedt Jaylah (Sofia Boutella) buddy movie-szála, de az éppen mindent átértékelő, az érettség útjára lépő Kirk és az ezúttal nagyobb szerepet kapott Chekov párosát is jó nézni, Anton Yelchin sugárzik utolsó szerepében, még ha keserédessé is válik az élmény.
A mondanivaló, a karakterfeljlődés, a humor és az akció szinte tökéletes keverékét látjuk a csapat újraegyesülése és Krall cselekményszála során, mely csak néha-néha bicsaklik meg. Leginkább maga Krall karaktere érződik kissé elnagyoltnak, különösen Benedict Cumberbatch Khanja után, de az összképen ez nem rondít sokat, mert az minden kisebb hibájával együtt is jól mutat.
A Mindenen túl egy kiváló reboot, ami megmutatja, hogyan kell egyszerre tisztelettel kezelni és megidézni az eredetit, valamint hogyan kell megújítani, modernizálni is azt. Bizonyítja, hogy a Star Trek egy olyan univerzális világ, mely még több mint 50 év után is tud aktuális lenni, és ami minden kor igényeihez tud igazodni, amiben még rengeteg elmesélésre váró történet rejlik.
