Rengeteg horrorfilm és sorozat merített már ihletett az úgynevezett városi legendákból. Na de mi van akkor, ha egy horrorfilm nem egy adott városi legendát vesz alapul történetének központi motívumává, hanem fog egy olyan sorozatgyilkost, akinek minden egyes rémtette egy adott legendán alapszik? Szerintem minden horror rajongó dörzsölte a tenyerét ezen tények hallatán, és talán emiatt lett ennyire ismert anno annak idején Jamie Blanks 1998-as filmje. De vajon csak a történetében rejlő, szinte kiaknázhatatlan mennyiségű kreatív ötlet tette anno annak idején naggyá a Rémségek könyvét, vagy valóban egy jó filmhez is volt szerencsénk? Véleményem szerint a választ valahol középtájt találjuk.
Jó pár éve már annak, hogy abbahagytam a DVD-n való filmek gyűjtését, de még manapság is előfordul, hogy eme gyűjteményemből választok magamnak esti szórakozásra filmet, és így került a minap a lejátszómba a Rémségek könyve. Több mint 15 évvel ezelőtt volt szerencsém először eme filmhez, és hát be kell hogy valljam, hogy anno annak idején kimondottan elnyerte a tetszésemet eme alkotás, így hát kíváncsivá váltam, hogy ennyi év eltelte után miként is fogok vélekedni jelen produkciónkról.
Ahogy újranéztem a filmet, úgy ugrottak be az emlékeimbe azon dolgok, amikre gondoltam az első megnézése során is. Miszerint hogy itt van egy kiváló horrorfilmes alap, egy kimondottan kreatív elképzelésű sorozatgyilkosról, és hogy mindezt miért is kell ennyire visszafogottan megvalósítani. Persze a 90-es évek vége fel, azért még nem volt annyira szélesre tárva a horror rajongók befogadókészsége az extrém brutalitás ábrázolására, mint mára (főleg azon filmek esetében, amelyeket mozikban is megtekinthettünk anno annak idején), de azért ha volt olyan horrorfilm eme időszakból, amelynek kimondottan jót tett volna, ha egy kicsivel több gore jelenetet kap, akkor az kétségkívül a Rémségek könyve lett volna. Vagyis némiképp ez is pontosításra szorul, ugyanis ahogy újranéztem eme filmet, egyetlen olyan jelenetet tudnék csak megemlíteni, amit nagy valószínűséggel ma már egyáltalán nem biztos, hogy bevállalnának a készítők (a mikrohullámú sütővel kapcsolatos legenda), és csupán ennyi. Sajnos egyes jeleneteknél felütik a fejüket azok a fránya logikai buktatók, amelyeknél ha csak egy percre is vesszük a fáradságot arra, hogy a látott események mögé nézzünk, akkor azok döntően befolyásolhatnák az egész film történetét.
Sajnos sem a filmbéli karaktereket, sem pedig az őket alakító színészi játékokat nem tudom túlontúl dicsérni, ugyanis fájóan középszerűek voltak számomra (még akkor is, ha sok esetben eme szerepeket kimondottan ismert színészek testesítették meg). Továbbá tudom, hogy a film megjelenése idején kimondottan nagy divatnak örvendett a zenei klipekben használt gyors vágások használata, de ezeket be kell hogy valljam, soha nem szerettem horrorfilmek esetében, ugyanis ezen technikák alkalmazása szerintem kimondottan sokat tudott ártani hangulat terén egy horrornál. Továbbá a film történetének a lezárása sem igazán, mert bármiben is újítani, tulajdonképpen csak az ez idő tájt készített sablonokat pufogtatták el a készítők, ami semmi másra nem volt jó, csak, hogy beharangozzák vele a folytatás lehetőségét.
Mindent egybevéve egy nagyon is átlagos és sajnos sok esetben túlontúl sablonos film kerekedett ki a Rémségek könyvéből, amiből vigasztalhatatlanul hiányzott számomra a váratlan húzás, avagy a merészebb ábrázolási módszer.
67 Rémségek könyve (1998)
Főiskolai hallgatók egy csoportja arra gyanakszik, hogy a kampuszon történt halálesetek összefüggésbe hozhatóak bizonyos városi legendákkal. több»
