Nem jó értelmetlen idegesítő, semmi értelme, mondják a sokszor önálló gondolatokkal sem bíró „szakemberek”, de én ezekkel már régen nem foglalkozom...
Jelen filmünk Charlie Kaufman rendezésében debütált a mozik műsorán.
Persze a ma generációinak kell a dirr-durr, csitt-csatt és tökéletes dudák, vakító műfogsorok, CGI tobzódás, és kiégett retinával, bárgyú vigyorral haladnak ki a moziból, libasorban...
Természetesen kettő nap múlva azt sem tudják, mit néztek, de hát nem is kell, nehogy az agy hipotalamusza lezsibbadjon szegénykéknek!
De filmünk mégis egy olyan film, ami nem egyszerű, első nézésre...
Nem érdemes Józsi nénivel vagy Klárika bácsival beszélgetni, körmöt festeni, trécselni a tegnap óta nem látott cuki-muki barinővel, vagy éppen akkor csinálni egy hihetetlenül nehéz muffint...
Sokan így sem értik, mit néznek, nemhogy ha ezekkel foglalkoznak!
A műfaja számomra azonosíthatatlan. Dráma, egy kis pszichothriller és egy kis horror, de a finomabb fajtából...
Csodálatos a képi megvalósítás, a hóesés, a tompa, élettelen színek, mintha egy kifordított világot mutatnának, ami bizony a szemnek szinte láthatatlan...
A nő, aki mondjuk legyen a fiatal nő, aki hol költő, néha fizikus, vagy éppen meg nem értett festő...
A film egésze melankolikus, nyomasztó, tele fekete humorral. A szülők életkora is sokszor változó, mint sok más a filmben...
Egy marad állandó, hogy a fiatal nő (Jessie Buckley) azon agyal, hogyan mondja meg a pasijának, Jake-nek (Jesse Plemons), hogy vége, ennyi volt!
A magány, a depresszió, a kiszolgáltatottság, nyíltan és őszintén, kendőzetlenül.
De egy vargabetűt hagy tegyek már, ami nem kapcsolódik a filmhez!
Nemrég olvastam egy ide író tag bemutatkozó oldalán, hogy azért nem ír hosszabb kommenteket, mert van egy bizonyos kör, akik közül választanak állandóan a szerkesztők. És sorry, ez sajnos nagyon igaz. Rengetegen mentek el (akiket én is ismertem), miután szembesültek vele, hogy olyan vélemények lesznek a nap véleményei, amiket én a budim ajtajára sem tűznék ki...
Ugye, vannak lelkesebbek is...
Igaz, én sem olvasom évek óta, mert vigyázok, nehogy röhögőgörcsöt kapjak...
Na még egy reklamáló ügyfél a húsboltban, akinek a tarja túl mócsingos...
Ennyi, vissza filmünkhöz!
Az idő filmje, ami soha nem áll meg, és nem is lassít sohasem. Abszurd, néha kissé öncélú, de remekül összerakott film, lényegi, nagyon izmos mondanivalóval...
A két szülő, Toni Collette és David Thewlis hihetetlenül bizarr és néha rémisztő párosa tökéletesen siklik bele a sztoriba, nagyon élnek és villognak a szerepben.
Most mi van?
Charlie Kaufman nem vette be a gyógyszerét?
Mindegy is, aki szereti a gondolkodós filmeket, nézze meg...
A többi engem meg nem is érdekel...
Az IMDb-n 99 vélemény után 6,6/10-es, a TMDB-n 1803 értékelést követően 66%, nálam egy jobb napon (ez most az) négy csillag és 73%, és nem is kell több...
Kamillatea és egy kis füstölt sajt. A kedvenc fotelemben elcsámcsogok rajta!
66 A befejezésen gondolkozom (2020)
Bár nincs meggyőződve arról, hogy kapcsolatuknak van jövője, egy fiatal nő és újdonsült párja meglátogatja a férfi családját. Nem sokkal az érkezésük után pusztító... több»
Szereplők: Toni Collette, David Thewlis, Oliver Platt, Jesse Plemons, Jason Ralph
