Kedves film, szerethető szereplőkkel. Érdekes témához nyúlt Celine Song rendező és forgatókönyvíró. Nem gondolom azonban, hogy ez a film akkora durranás lenne. Időnként éreztem, hogy a filmnyelvi eszközök kihozták a maximumot, és az érzelmek szemmel és szívvel tapinthatóvá váltak. Összességében leginkább az jött le az egész filmből, hogy ugyan teljes mértékben vonzódik Nora (Greta Lee) a gyerekkori szerelméhez (Teo Yoo), mégsem őt választja. És a film fel is teszi a dilemmára irányuló kérdéseket. Bennünk is megfogalmazódik jó néhány kérdés azonban, például, hogy annak ellenére is lehetsz-e boldog valakivel, hogy úgy élsz együtt vele, hogy látszólag nincs benne semmilyen idillikus sorsszerűség.
Valahogy a közhely és az értékközvetítés között egyensúlyoz a film, s bár nehezen passzol egy buddhista hiedelemre, azaz az inyunra az a kifejezés, hogy klisés, mégis, ahogy haladunk előre a filmben, sajnos egyre inkább ellaposodik ez az egész felvillanyozódás. Az egyik legérdekesebb figura a filmben Nora férje, Arthur (John Magaro), aki csendes társként szabadságot biztosít feleségének, s talán az egyetlen vicces alakként tűnik fel. A komikum nem abból származik, hogy próbál keresztbe tenni felesége egykori gyerekkori szerelmének. Épp ellenkezőleg, már-már a férfiakra abszolúte nem jellemző módon reagál, s erre például egyáltalán nem mondhatjuk, hogy sablonos lenne. Jó húzás a film elején feltett találós kérdés, hogy mit olvasunk ki a filmkockából, amikor ott ülnek hárman a bárban: feleség, gyerekkori barát, férj. S ekkor még ugyan tényleg nem tudjuk, ki milyen szerepet játszik, kronológiailag előre haladva a filmben mégis díjazni fogjuk ezt az ötletességet. Érdekes, hogy egy ponton felsejlik az az attitűd is, hogy esetleg ez a forgatókönyv egyszer már megtörtént valakivel, így hát lesz egy inyununk a film történetével kapcsolatban. Hiszen nem hiszem, hogy Nora az egyetlen nő, aki bár nagyon szeretett valakit a múltjában, mégsem őt választja. Erősen rácáfol minderre a film legvége, amikor is zokogva öleli át férjét a nő. Talán a saját férje vállán gyászolja el egykori érzéseit, mely gyerekkori szerelméhez fűzte, vagy épp amiatt sír, hogy mégsem tudta őt választani.
Mindenesetre szép és jó, hogy megírtam ezt a véleményt, de a filmben többször bealudtam a szó legszorosabb értelmében, és mégsem maradtam le semmiről.
89 Előző életek (2023)
Nora és Hae-sung elválaszthatatlan gyerekkori barátok voltak, de útjaik elváltak, miután a kislánynak el kellett költöznie. Két évtizeddel később újra megtalálják egymást az... több»
