Bigfoot nyomában

2024.05.22 07:48 Kóborló Olvasottság: <100x

4

Mindig is közel álltak azon filmek a szívemhez, amelyek valamilyen rejtélyes élőlény felfedezését tűzték ki célul az adott történetben. Így akadtam rá a 2013-as Bobcat Goldthwait által írt és rendezett Willow Creekre is. Kezdésként félre kellett tennem mindenfajta ellenszenvemet az úgynevezett found footage filmes stílusirányzat ellen, és belekezdtem jelen filmünkbe. Lássuk hát, hogy miként is sikerült a Willow Creek című film!

Kezdésként pontosítsuk egy kicsit maga a filminfót! Ugyanis jelen filmünkben nem a Jeti nyomába szegődik egy fiatal pár, hanem egy másik legalább akkora rejtéllyel övezett élőlény nyomaira szeretnének ráakadni, méghozzá a számos történetet megihletett Bigfoot alias Nagylábéra. Továbbá nem elfogni indulnak az Oregoni erdőbe, hanem csak lefilmezni. Ezek után viszont térjünk rá maga a filmre!

Maga a film játékidejét igencsak rövidkére szabták meg, ugyanis a 80 percnyi játékidő (stáblistával együtt) igencsak gyorsan elreppent, viszont azt egyáltalán nem írhatom róla, hogy mindvégig egyenletesen fenn is tudta volna tartani az érdeklődésemet. Ugyanis sajnos a film cselekményének minimum a fele teljes mértékben csupán felvezetés, ráadásul az is a kevésbé érdekesebb fajtából. Olvastam egy-két helyen, hogy sokan az alacsony költségvetést is fel szokták hozni a film negatívumai közt, amivel viszont jómagam nem értek egyet, ugyanis a found footage filmes zsánerű alkotásokra nem szükségesszerű sok-sok dollármilliónyi költségvetést biztosítani, merthogy minél jobban érzékeltetik a készítők a nézőkkel az amatőr filmes felvételek hatását, annál jobban el lehet merülni a látottakban. Ezen zsáneren belül sokkal fontosabbnak tartom, hogy a történet szereplői próbálják meg minél hitelesebben eladni magukat, és lehetőleg, minél erősebb szimpátiát tudjanak ébreszteni bennem a cselekmények nézése közben. Nos mindez csak olyan felemásra sikeredett jelen filmünkben!

A történet két főszereplőjét, Jimet (Bryce Johnson) és Kellyt (Alexie Gilmore) lehet kedvelni, továbbá a film végére akár még izgulhatunk is értük (bár a gyakorlottabb horrorfilmesek már a történet elején erősen sejteni fogják, hogy miként is alakul majd a filmbéli karaktereik sorsa), és ez nagy pozitívuma is a filmnek. Sajnos az viszont igencsak nagy negatívuma eme karaktereknek, hogy a film forgatókönyvírójának, Bobcat Goldthwaitnak nem igazán sikerült hihetően megírnia azt, hogy milyen alapfelszerelésekre lenne minimum szükségük egy túrázó párnak, emiatt pedig e téren a hitelesség álarca szinte azonnal lehull róluk.

Sajnos a film történetének az első felében kapott információk messze nem voltak annyira jól kidolgozva, és emiatt sok jóra nem is igazán számítottam a történet második felétől sem, de szerencsémre itt viszont igencsak kellemeset csalódtam végül. Merthogy végre kapunk némi feszültséget, amit elsősorban a különféle hanghatásokkal tudtak elérni, illetve azzal, hogy a néző is legalább annyira kiszolgáltatva fogja érezni magát eme időszakban, mint a filmbéli szereplőink. Sajnos a történet lezárása olyan lett, amilyen, egyszerűen mintha csak a szokásos biztonsági játékra törekedtek volna a készítők, mint a legtöbb efféle film esetében.

Mindent egybevéve a Willow Creek nem lett egy rossz film, csak sajnos szörnyen átlagos az én szememben, amiben ráadásul megvolt a lehetőség arra, hogy egy jobb filmet is össze tudtak volna hozni belőle.