2024.06.17 11:44 kabel Olvasottság: 116x
2

Stílus vs. sztori

A The Gentlemen szinte teljesen stílusvezérelt. Londoni bűnszervezetek tagjait ismerjük meg, de ezúttal nem piti gengsztereket, hanem a felsőbb osztály tagjait követjük, ahogy különböző problémákat oldanak meg. A nyolc epizód, nyolc kis Guy Ritchie-féle történet, azonban a negyvenperces sztorik valahogy túl rövidnek hatnak, hogy érdekes, fordulatos és jól kitalált történeteket tartalmazzanak.

Ami marad, az a stílus, és igen, a sorozat remek ebben. A történetmesélés, a Guy Ritchie-s kameramozgások, az effektek, a furcsa túltolt sztereotípiák és valótlan szituációk a sorozat elején nagyon szórakoztatóak. A bemutatott világ egyszerre annyira komikus és idegen, hogy remekül tölti meg atmoszférával az epizódokat. A központi karakterek változatosak, és mindegyik egy kicsit saját fejét követi, olyannyira, hogy sokszor idiótaságuk miatt jön létre a történetek konfliktusa. Igen, a sztorik szinte mind klisékre épülnek, de a fantasztikus történetmesélés miatt még a tragikus pillanatok nagy része is vicces.

Stílus vs. sztori

A gond az, hogy ahogy teltek az epizódok, a történeteknek egyre kevesebb értelme lett, és ahogy a konfliktusok megoldódtak, egyre véletlenszerűbb és bugyutábbá vált. Mintha a rendező nem tudta volna jól kitalálni az epizódok lezárását. Minden sztori remekül indul, és tényleg tűkön ültünk, hogy hogy fogják a főszereplők megoldani az adott helyzetet, de aztán a történet egyszer csak kap egy gagyi csavart, és mindenféle katarzis vagy okos lezárás nélkül lezárul a sztori, és megyünk is tovább.

Ideje példákat mondom, szóval... egy ponton főszereplőinknek el kell lopni egy autót egy srácnak, akik a rendőrségi nyomkövetője miatt nem tudott saját maga betörni az autószalonba. Kiderül, hogy a srác átverte őket, és felbosszantott egy drogdílert, így főszereplőink úgy oldották meg a dolgot, hogy fogták a srácot, és elvitték a drogdílerhez, hogy kinyírja. De a srácon még mindig ugyanúgy ott volt a nyomkövető, és a rendőrség meg sem jelent, szóval akkor most mi van, nem számított az a dolog, ami miatt az egész sztori létrejött?

Egy másik ponton, egy vallásos csoport célba veszi főszereplőinket, mert megölték az egyik testvérüket. A sztori epizódokon keresztül hype-olta őket, hogy mennyire durva és könyörtelen alakok, és nagyon kíváncsiak voltunk, hogy tudnak szereplőink egy ilyen csávából kimászni. Aztán egy mellékszereplő egyetlen telefonhívással megállította a vallásos csoportot, és sosem tudjuk meg, hogy tudta lebeszélni őket. Szóval akkor mi van, nem számított az a dolog, ami miatt az egész sztori létrejött?

A központi antagonista is egy olyan módon volt likvidálva, hogy az konkrétan bármelyik pillanatban megtörténhetett volna korábban. Karakterek néha nagy hatalmú, elérhetetlen embereként vannak mutatva, néha meg egy drive-by lövéssel kivégezhetőek. Hatalmas hibák off-screen megoldódnak, mintha ott sem lennének, pedig egész epizódok ezek felgöngyöléséről akarnak szólni. Ezek a dolgok nagyon elveszik a sztori erejét, mert teljesen az az érzésem, hogy Guy Ritchie nem tud okosan lezárni az epizódokat. Tök jól felépíti a konfliktusokat, jól bemutat karaktereket, és nagyon szórakoztató dialógusokat ír, de itt megáll a tudománya.

A stílus nekem nem elég, én szeretem, ha a történetek meglepnek és okosabbak nálam, és nem bukdácsolnak a lezárásukkal, mert ha minden véletlenszerűen oldódik meg, az azt jelenti, hogy minden probléma bármikor eltűnhet, és nagyon nem kell szorítani a szereplőknek. Ez nem egy izgalmas sztori így.

7/10.

80 Úriemberek  (2024)

akció | krimi | vígjáték

Eddie Horniman megörökölte angol arisztokrata apjának jelentős vagyonát, és ő lesz Halstead legújabb hercege. Viszont rádöbben, hogy a birtok Európa legnagyobb marihuánafarmján... több»

2