HÓFEHÉRKE
1.
Én leszek a föld kerekén a legfurcsább szerzet, főleg mert hallottam én is az általános kritikákat szegény Hófehérkéről, ami újonnan kijött. Noha, az is tény, hogy nem szoktam adni a szóbeszédekre, meg az előítéletekre; hanem valamit vagy megnézek, vagy nem. Illetőleg vagy tetszik, vagy nem. Szeretem magam meghozni az ítéletet; és különös, hogy néha tényleg jobban is teszem. Hiszen, ha nem így tennék, most nem mondhatnám azt, hogy bizonyára azon kevesek közé tartozom aki azt mondja, ez volt az eddigi legjobb "élőszereplős" Disney (az új Lilo és Stich-en kívül szerintem mindet láttam; A kishableányt ötször is, Hamupipőkét kétszer, Aladdint szintén ötször, A szépség és a szörnyet, meg még többször, nem számoltam. Nem is fontos igazából. Az sokkal inkább, hogy miért döntöttem végül így, hogy az eddigi legjobbnak kiáltom ki.
Részben azért, mert óriási különbségek húzódnak zenés és nem zenés, illetve mérsékelten zenés produkciók között.
Ahogy a között, ha valami egyáltalán nem az, vagy épp csak dallamfoszlányokban mutatkozik meg. Ugye a Disneynek ez az egyik legerősebb területe az egész estés animációkon (Disney klasszikusokon kívül); a zenék.
Hogy a Hófehérke miért lép ki a fényre, pedig pontosan emiatt történt. Különös mód; mondjuk egy Hamupipőkéhez képest, amiben max. egy kis dúdolgatás történik, és azt lehet "zenének nevezni". Miközben az élőszereplős Hófehérke annyira interaktivra sikeredett. és annyira élt az első pillanattól az utolsóig; élt és mozgott az egész produkció (miközben azt is mellőzték a készítők, és milyen jól tették, hogy nem minden 5. percben fakadt dalra valamely szereplő; hanem mondjuk csak 8 - 12 percenként - amivel az arányt sikerült olyan patika mérlegszerűre belőni, hogy azok a zenék és énekelgetések - amiket amúgy valaki vagy túl soknak, vagy túl kevésnek gondol -, sikerült annyira patikamérlegen időzíteni; hogy ez lett az élőszereplős Hófehérke egyik legkiemeltebb pozitívuma. Persze, más is akadt, szó se róla; másokkal ellentétben például én kifejezetten éltem, hogy nem volt rusnya, nagyorrú banya, meg időhúzás, hanem minden annyira szépre sikeredett (még a banya is); illetve a vele való "nemlétező csata a végén" amit amit a korosztályra való tekintettel sikerült olyan jelenetté tenni amiben nem volt se villámlás viharral, se szikláról való lezuhanás vérfagyasztó halálsikoly kíséretében, amire mind a mai napig én magam is, amolyan "rossz" szájízzel emlékezem. Vagyis (a sokszor-sokszor számítógép faragta - ezt azért érdemes megemlíteni élőszereplőzés esetén, mert paradoxont képez, bocsánat érte) az élőszereplős Hófehérke egyáltalán nem lett olyan rossz, mint amilyennek a kritikusok megítélték. Én még talán azt is meg merném kockáztatni, hogy mindamellett (!!) hogy az egyik legüdébb és leginteraktívabb, legvidámabb az új Disney feldolgozások közül még az utóbbi időben látott zenés produkciók sorában (pl. Wicked, Wonka, Descendants 4) is igen csak jól zárna, valahol az első helyen, mert hogy őszinte legyek, ilyen mese kell - mármint mesefeldolgozás - a gyerekeknek. Pontosan ilyen. Nem feltétlen a nagy bölcselmeké és nagy énekléseké. Hanem egy végtelenül vidám és teli életérzéssel és energiával ellátott műsor.
Hozzáteszem a magyar szinkron, a dalok magyarul éneklése különösen jól szolgálta ezt a "vidámságot" és pozitivizmust. Mert nem nagy "énekléseket hallottunk" magyarul se, hanem egy olyan hangot felcsendülni, ami egyszeriben idevarázsolta Hófehérkét a szobába. Tisztán csengő passzusok voltak, mégis annyira belengték a szobát (főleg Hófehérke magyar hangja), amitől nem különlegesnek hatott, nem emelkedettnek, hanem családiasnak és oly mértékben közelállónak, ami csak az olyan énekhangokra jellemző, ami szívből jön; mindenféle manír meg "játékosság nélkül".
*ez esetben ez azért kiemelkedő, mert az énekesek manapság szeretnek játékosan hozzáállni az ilyesfajta szerepekhez. Mókázni a hangjukkal és hajlítgatni.
Hófehérke esetén viszont egy annyira tiszta és egyenes éneklést hallhattunk (legalább is magyarul; angolul még nem hallgattam), hogy végképp össze tudtam szimpatizálni vele (karakterrel).
Vagyis aki a gyermekének (4évestől - 10-11 évesig) olyan régivágású mesét keres - a gyerekeket úgyse zavarja ha valami számítógépes - az új Hófehérkét én biztosan ajánlani fogom. És jószerével. Mint a vidámság és élet, és interakció egy remek példáját, amivel mosolyt csalhatunk - én is a kisebbik lányommal néztem, 8 éves lesz októberben - az arcokra.
Ami, mondjuk a szintén Disney élő Hamupipőkéről már mondjuk nem volt elmondható. Az sokkal lassabb és vontatottabb lett. Szárazabb, alig-alig zeneiséggel. A lányom itt is hagyta a Hamupipőkét emiatt, nem is egyszer. Míg a Hófehérkén egyszer nem állt fel, pedig két és fél óra körül volt.
Egy szó mint száz - és most elnézést kérek a más kritikusoktól -, de nem értek egyet a Hófehérke kapcsán se a nézhetetlen jelzővel, se amiket még ráaggattak. Mert ennél vidámabb és tisztább feldolgozással, illetve ennyire mozgalmassal, aligha találkoztam. Egyszerűen élt az egész. A jelenetek nemhogy hosszúak nem voltak; de nem lettek rövidek se, hogy kapkodni kelljen a fejünket (amit egy Hamupipőke vagy egy Kishableány nem mondhat el a hosszú, sokszor vontatott jeleneteivel). A Hófehérke jelenet hosszúságai egész egyszerűen kiválóan voltak eltalálva, a megszólaló zenék időzítésével és mennyiségével együtt.
Tehát bátorítok mindenkit, hogy ne higgyen az előítéleteknek, hanem egyszerűen csöppenjen vissza azokba az időkbe, amikor az eredeti Hófehérke klasszikus megjelent; és képzelje el, milyen lenne, ha ezt a Hófehérkét ismerte, illetve látta volna meg először életében; és csak utána a feldolgozásokat (pl. Hófehérke 2. aminek mind a mai napig is annyi köze van Hófehérkéhez magához, hogy: semennyi. Én magam bár a Hófehérke 2-t is szerettem mindig is, de nem tudok a kislány törpékre, meg a végtelen hosszúhajú Hófehérkére, illetőleg a sárkányra úgy tekinteni, mintha köze lenne az eredeti történethez. A Hófehérke 2 épp ezért valami tök más. Na mindegy.)
Mindenesetre én kellemesen csalódtam. Nem vagyok híve az élőszereplős produkcióknak, sokan tudják rólam. Mégis. Az új Hófehérke feldolgozásban ott élt az a fajta gyerekeknek/felnőtteknek szóló kezdeti vidámság, ami jól tükrözi az eredeti történeti mentalitást. Azt amiért ezek a Disney egész estés klasszikusok valaha nagyot mentek. Visszaköszönt a nem túl bonyolultság; illetve az ijesztgetés (ijesztő banya) nélküliség, ami annak idején, de jó is lett volna gyerekként. Az eredeti banyát nagyon utáltam, olyan rút volt szegény.)
Eképpen köszönet a produkcióért. Megfogom engedni magamnak csak azért is még párszor, hogy megnézzem. Én szoktam mesét nézni mind a mai napig is. Van amit nem is egyszer.
Aztán így ennyi.
Érdemes vidámnak és befogadónak lenni. Erre újra és újra rá kell jöjjek; mert sose lehet tudni, hol talál az ember egy-egy újabb kincset. Sok múlik azon, persze, hogy milyen szempontok alapján ítélünk meg, mi nézők egy-egy produkciót. Milyen a hangulat, amiben az adott dolog elkap minket.
Engem egy üres pillanatomban kapott el, igazából elvárások nélkül, miközben a csemetém rajtam rugózott; tehát gyerekbarát műsor kellett.
Jó választás volt. Oly mértékű vidámság, hogy bizonyosan és igen, felvállaltan, sokszor nézős lesz. Köszönet a Disney+-nak érte. Különleges lett. Visszaidézte a régi időket, csak most már szerencsére rút banya nélkül (illetve olyan banyával, akit már azért el lehetett "viselni"). Kiváló zenei időzítésekkel és jelenethosszúságokkal, interakcióval és egy nagy adag, őszinte vidámsággal, ami megszínesítette a délutánomat. :) Szívből kívánok a Hófehérkének sikeres előmenetelt.
