2025.08.08 21:25 Ahoj poplacsek Olvasottság: 376x
1

Súlyos pisztoly

Az eredeti Csupasz pisztoly és a Nagyon különleges ügyosztály őszinte híveként úgy ültem be a moziba, hogy ezeknek a nagy elődöknek valamiféle remake-jére számítottam, így némileg csalódtam, amikor egy szokásos Liam Neeson csihipuhi-filmmel kevert hígítmányt szállított a korábban pedig már nagyot bizonyított Akiva Schaffer és a már ezerszeresen fantasztikusan bizonyított Seth MacFarlane (utóbbi mint producer).

A poénok többször nem működtek, mint igen, időnként kétségbeejtően alacsony volt a színvonal. Majd megnézem eredeti nyelven is, mert van egy olyan gyanúm, hogy a szinkronizált verzió azért lett olyan, amilyen, mert ezúttal a szóviccek uralták a poénfelhozatalt, és ezeket gyakran nem jól sikerült magyarra átültetni. Amikor például ifjabb Frank Drebin kér egy vizet és hozzáteszi, hogy szúrósat, akkor a magyar néző csak akkor mosolyodik el a szívószál helyett szikrázó csillagszóróval szervírozott ital láttán, ha tud angolul és rájött, hogy az eredeti nyelvi változatban egy "sparkling" (szikrázó) víz volt, mert, ugye, ők így becézik a szénsavas vizet.

Súlyos pisztoly

Kapunk sok pofozkodást és bűnüldözést, de elmaradnak a klasszikus Csupasz pisztolyból és Nagyon különleges ügyosztályból ismert poénok. Azokra gondolok, amikor egy lövöldözés végén egy kővel dobják meg a nyomozókat, akik a bűnügyi laborral megvizsgáltatják a fegyvert, a laboros meg a vizsgálat eredményeinek ismertető prezentációjában előadja a "földünk évmilliárdokkal ezelőtt izzó lávatömeg volt" - kezdetű, mára klasszikussá vált szövegét. Azért voltak fényes pillanatok, amikor a rendező és producer páros hozta a rájuk jellemző hahotázósan vicces baromságait, de ezekért keményen meg kellett dolgozni a 70%-ban iszonyú lapos poénok tolerálásával. Mint korábban említettem, lehet, hogy a szinkron a felelős ezek nagy részéért, majd utánajárok.

A soha véget nem érős befejező képsor és stáblista változatlan formában visszahozza az eredeti Nagyon különleges ügyosztály nyitó képsorait és zenéjét, így a hozzám hasonló kissé fanyalgó néző is kellemes nosztalgikus szájízzel húzhat haza a különben elég rövid, kevesebb mint másfél órás film végén. Inkább jó volt, mint nem, a várakozásaimhoz képest mégis kénytelen vagyok egy közepes értékelésnél maradni. Random készítőknek járt volna a 4-es alá, de Schaffertől és MacFarlanetől többet várok. 6/10

akció | krimi | vígjáték

Csak egyvalaki rendelkezik azokkal a kivételes képességekkel – amelyeket pályafutása során tökéletesre csiszolt –, hogy méltó utódja legyen Frank Drebinnek, és átvegye a... több»

1