A 28 years later egy dinamikus film, a szó jó és nagyon rossz értelmében. Vagy három zsáneren folyik át, rengeteg nagyon nem várt pillanattal lepett meg, de inkonzisztens és életképtelen karakterei, véletlenszerű szituációi és a hatalmas tónus ingadozások nekem inkább taszítónak hatottak. Ilyen jellegű ugrálás egy Edgar Wright akció vígjátékban is alig működött volna. Ugyanakkor a film - minden hibája ellenére - egy üde színfolt, mely képes volt egy halálra facsart zsánerbe enyhe életet lehelni, még akkor is, ha csak a felének volt értelme. Az a fajta film, amit nehéz pár csillaggal egy skatulyába tenni, mert mindenki kicsit más talál benne.
Bár szerintem sokan akcióra vagy horrora számítottak, a film inkább egy felnövéstörténet és egy egzisztencialista dráma keveréke egy road movie köntösében. (Már ha lebontjuk a rengeteg mellékszálat, amelyek nem minden esetben vezettek érdekes helyekre.) Főszereplőnk egy kisfiú, aki elhagyja a közösségét, hogy beteg anyját a zombik földjén tanyázó doktorhoz vigye. Van-e élet a halál földjén?
A filmnek vannak válaszai, de rengeteg bugyutaság tarkítja ezt a kalandot és le kell hámozni a részleteit, hogy értelmezhető történetet kapjunk. Nehéz komolyan venni a halál szépségéről szóló magyarázatot, ha karakterek totál ostoba módon reagálnak mindenre és szinte nulla túlélőképességgel mennek bele szituációkba. A katonák inkább csendben végignézik, ahogy társukat megzabálják fél méterre tőlük, a zombijárta vidéken körültekintés nélkül flangálnak túlélők, kezet fognak egy terhes zombival, vagy túlélnek egy gázrobbanást annak epicentrumában. Még jó pár jelenet van, ami annyira bugyuta, hogy kisiklatja a felnövéstörténet narratívát.
Filmünk egy 11 éves fiúval kezdődik, aki egy kis közösségben él a zombi vidék szélén. Beteg anyja sorsát nem tudja és nem is akarja elfogadni. Gyermeki szemmel nem fogja fel apja belenyugvását és kezébe veszi az irányítást. Megjelenik a Stalker párhuzam, hőseink a “zónába” merészkednek, ahol számukra ismeretlen borzalmak tanyáznak, hogy annak központjában megkapják a “gyógymódot”, amely nem az, amit vártak.
A film technikai oldala szintén érdekes: a marketing kampány azt sugallta, hogy az egész filmet iPhone-on forgatták. Ez nem teljesen igaz, és olykor erősen látszik, hogy egy drágább kamerát használtak. Főleg az éjszakai és mélységélességgel játszó jeleneteknél szembetűnő, hogy ezt valószínűleg nem egy köröm méretű optikával forgatták, hogy a feketéknek több árnyalata legyen kettőnél. Mindazonáltal indie filmes, gerilla hatás járja át a produkciót, egyedi látványt kölcsönözve minden jelenetnek. A felvételtechnika nagyon vad és nyers, mintha gondolatiság nélkül ment volna a forgatás, pedig rengeteg a szépen koreografált és kompozitált jelenet, ahol a független filmes hatás kiemeli a mozit az átlagos zombi produkciók közül. A vízzel borított átjárón üldözős jelenet kimagaslik. Nem tudom, hogy itt valamilyen day-to-night technikát használtak vagy valami más effektet dobtak be, de szinte álomszerű volt. Az olykor hánytató vágás is itt működik a legjobban.
A film a rengeteg kameraállás között indokolatlan gyors tempóban mozog, ettől pedig minden pillanat olyan feszültnek hat, mintha soha nem lennénk biztonságban. Ez a vadság nincs limitálva a ténylegesen veszélyes szekvenciákra - a film első felét szinte végig jellemzi. A narratíva végére lassul csak be, ahol főszereplőnk megbékél világával, de úgy érzem a stílus oltárán ezzel túl sokat áldoztak fel a vágószobában. A folyamatos killcam hasonlóan bizarr kreatív döntés: ez talán már túl sok stilisztikai elem, amit nem bírt el a kép. Újszerű, de nem kapcsolódik a többi elemhez, hanem egy modern akciófilmbe való inkább. Végül említsük meg a hazai cenzúrát, a 18-as filmben ugyanis elblurözték vagy elfeketítették a nemi szerveket. Ennek az égvilágon semmi értelme sincs, a meztelenség csak hozzáadott volna a filmhez.
Enyhe spoilerek következnek, mert példa nélkül nincs miről beszélni. A sztori katarzisa olyan gyorsan történik, hogy nehéz komolyan venni. Hősünk pár óra leforgása alatt, megkapja a diagnózist, majd ébredése után már egy koponyát rakosgat egy totemre, mert Ralph Fiennes isten jellegű figurája azt mondta, hogy az emlékezés az élet kulcsa. Kicsit túl szürreális volt ez. Sokszor elhangzik a “Memento mori”, amely inkább az élet kihasználására ösztönöz a halál árnyékában, így ezt nem tartottam túl logikusnak, hiszen főszereplőnk nem az érték nélküli léttől félt, hanem magától az elmúlástól. Lehet, hogy Alex Garland csak némi fennköltséget akart vinni a történetbe, és így sikerült. Hasonlóan értelmetlen a kisbaba megjelenése, amivel képtelen mit kezdeni a sztori - amolyan bizarrságként dobták be, hogy rímeljen az élet-halál tematikára. Ugyanez a helyzet Erikkel, a viking katonával, aki gondolom “az élet megy tovább a Brexit után” hangulatot volt hivatott bemutatni, de olyan rövid ideig volt csak jelen, hogy az egész véletlenszerűnek hatott.
Szóval rengeteg elem kavarog a filmben, de a nagy része nem tud mibe kapaszkodni és nem is vezet sehová. A film nagyon igényli, hogy a néző mindenfélêt beleinterpretáljon a kesze-kusza narratívájába, és minden pillanatban valami újat dob a képernyőre, hogy nem túl komplex sztoriját életben tartsa. Azonban a felesleges történeti elemek lecsupaszítása sem vezetne jó helyre, mert így legalább egy eltérő, de meglepő elképzelést látunk. Egy biztos, ez így túl zavaros és kevés. Lehet, hogy ez a zsáner ennyit tud…
45 28 évvel később (2025)
Csaknem harminc év telt el azóta, hogy a Rage vírus kijutott egy biológiai fegyverek laboratóriumából. Bár a terület továbbra is szigorú karantén alatt áll, néhány túlélő... több»
Szereplők: Ralph Fiennes, Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer, Jack O'Connell, Edvin Ryding
