Az Alien: Föld sorozattal kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak. Egyfelől kifejezetten érdekesnek és merésznek tartom, hogy a készítők nem akarták egyszerűen lemásolni Ridley Scott klasszikusát, hanem új irányba vitték a történetet. Másfelől viszont nehéz nem összehasonlítani az eredeti filmmel, hiszen az Alien neve olyan elvárásokat ébreszt, amelyeket ez a sorozat csak részben tud teljesíteni. Egy biztos, az Alien: Földet akkor lehet igazán élvezni, ha az ember képes elengedni az eredeti filmek árnyékát, és önálló történetként tekint rá.
A sorozat 2120-ban játszódik, vagyis két évvel az első Alien-film (Nyolcadik utas: a Halál) eseményei előtt. Ez már önmagában is izgalmas, mert a franchise történetében először a cselekmény a Földön zajlik, nem pedig egy űrhajón vagy távoli bolygón. A világkép ennek megfelelően jóval ismerősebb, de ugyanakkor nyugtalanítóan idegenszerű is, ahol egy olyan jövő tárul elénk, ahol a vállalatok, az 5-ök, a mesterséges intelligencia és a biotechnológia összefonódása egyre inkább felülírja az emberi erkölcsöt.
A főszereplők közül Wendy (Sydney Chandler) és testvére, Joe (Alex Lawther) viszik a történet érzelmi vonalát. Wendy önként jelentkezik, hogy utánajárjon egy lezuhant űrhajó titkának, amely idegen életformát hordoz, míg Joe a földi társadalmi rétegek között próbál boldogulni. Egyik célja az volt, hogy megtalálja a testvérét, Joe-t, aki addig azt hitte, hogy Wendy meghalt. Kettejük kapcsolata ad némi emberi melegséget a történet rideg, gépies világában. Fontos szerepet kap még Boy Kavalier (Samuel Blenkin), a Prodigy nevű vállalat vezetője, aki a szintetikus lények megalkotója, Morrow (Babou Ceesay), aki a vállalati gépezet egyik cinikus motorja, valamint Kirsh (Timothy Olyphant), a szintetikus mentor, aki a filozofikusabb szálat képviseli.
Az Alien: Föld több szempontból is eltér az eredeti film hangulatától. Míg Ridley Scott műve klausztrofób, szinte fizikai szorongást keltő horror volt, addig ez a sorozat sokkal inkább filozofikus sci-fi, amely társadalmi és erkölcsi kérdéseket boncolgat. Itt nem az idegen lény az egyetlen fenyegetés, hanem maga az emberi kapzsiság, a hatalomvágy és az istenkomplexus, amellyel a vállalatok a teremtés jogát is maguknak vindikálják. Az idegenek természetesen itt is megjelennek – némileg új formában és új kontextusban –, de nem ők uralják a történetet, hanem inkább a háttérben munkáló szimbólumokként működnek.
Ami erényként értékelhető, az a világépítés és a vizuális megvalósítás. A sorozat látványvilága gondosan előkészített: a földi laboratóriumok, a félig organikus, félig technológiai terek és az idegen lények dizájnja egyaránt azt sugallja, hogy a készítők igyekeztek megérteni az Alien-univerzum esztétikáját. A zene és a hangkeverés is erős atmoszférát teremt. A karakterek közül Wendy és Joe viszonya jól működik, néhol kifejezetten megható, és időnként valóban sikerül elérni azt a fajta feszültséget, amit az eredeti filmben is szerettünk.
Ugyanakkor nem lehet elhallgatni a gyengeségeket sem. A sorozat tempója ingadozó. Vannak epizódok, amelyek izgalmasak és feszesek, máskor viszont túl sok a filozofálás, a vállalati intrika, vagy épp a tudományos magyarázkodás. Időnként az ember elveszti a fonalat, mert nem egyértelmű, ki miért cselekszik. Ezenfelül a klasszikus Alien-féle rettegést sem sikerül mindig megidézni. A félelem helyett sokszor inkább intellektuális érdeklődést ébreszt a sorozat.
Ha el tudjuk engedni az összehasonlítást, és elfogadjuk, hogy ez a történet inkább az emberi teremtés árnyoldaláról szól, mintsem a szörnyekről, akkor az Alien: Föld méltó kiegészítése lehet a sorozat univerzumának. Egy lassabb, gondolkodósabb, de saját jogán is figyelemre méltó darabbá válhat a gyűjteményünkben.

35 Alien: Föld (2025)
Amikor egy titokzatos űrhajó lezuhan a Földre, egy fiatal nő és egy szedett-vedett katonai csapat sorsdöntő felfedezést tesz, amely során szembekerülnek a bolygót érintő... több»