A történet középpontjában négy egykori kollégiumi barát – három nő és egy férfi – áll, akik évek után újra találkoznak, hogy együtt töltsenek egy estét. A házigazda, Patika (Döbrösi Laura) meghívja Nórát (Bakonyi Alexa), Vicát (Tenki Dalma) és Hondát (Tóth Károly) egy vacsorára, látszólag a nosztalgia jegyében. Ám a hangulat hamar feszültté válik, mert kiderül, hogy a múltban elszámolnivalójuk maradt egymással. A film szépen bontja ki, hogy a fiatalon meghozott döntések, elfojtott érzések és kimondatlan sérelmek hogyan befolyásolják a felnőttkori életet. A cím, Egykutya, ironikusan utal arra a közönyre és fásultságra, amellyel a szereplők sokáig viszonyulnak egymáshoz, miközben mindannyian szeretetre és megértésre vágynak.
Deák Kristóf rendezése pontos és visszafogott: nem akar túlmagyarázni, nem használ látványos filmes trükköket. A kamera szinte végig a szereplők arcára koncentrál, ezzel teret ad a színészi játéknak és az érzelmi rezdüléseknek. A dialógusok természetesek, mégis mélyek, és jól mutatják, hogyan csúszik át egy baráti beszélgetés feszült szembesítésbe. Döbrösi Laura kiválóan alakítja Patikát, aki egyszerre próbál uralkodni a helyzeten és feldolgozni saját bűntudatát. Bakonyi Alexa Nórája érzékeny és sebezhető, Tenki Dalma Vicája pedig a legéletszagúbb alakítás – ő testesíti meg azt, aki a hétköznapi felelősségek mögött próbálja elrejteni az elmaradt álmait. Tóth Károly karaktere a filmben a férfitekintet szerepét hozza: egyszerre vonzó és elutasító, és jól mutatja, milyen nehéz visszatalálni egy régi kapcsolatba, amikor már mindenkinek más az élete.
A film legnagyobb ereje az őszinteségében rejlik. Nem próbál mindenkinek megfelelni, nem akar feltétlenül tetszeni – inkább tükröt tart. Az Egykutya arról szól, milyen nehéz felnőni, elszámolni a múlt hibáival és megbocsátani – másoknak, de legfőképp önmagunknak. A néző könnyen magára ismerhet valamelyik szereplőben: a bűntudatosban, a kiábrándultban, a megfelelni akaróban vagy éppen abban, aki mindent elviccel, hogy ne kelljen szembenéznie az igazsággal.
Technikailag is igényes alkotásról van szó. A fényképezés finom, meleg tónusokkal dolgozik, a zene pedig pontosan alátámasztja a hangulatváltásokat. Bár a történet nem nagyívű és nem is látványos, a film végére mégis mély nyomot hagy: csendes, de erőteljes élményt ad. Talán ez az egyik legfontosabb erénye – nem akar több lenni annál, ami, és mégis sokat mond az emberi kapcsolatokról, a bűntudatról, a megbánásról és az újrakezdés lehetőségéről.
Összességében az Egykutya az utóbbi évek egyik legjobb magyar kamaradrámája. Intelligens, érzelmes, és minden pillanatában emberi. Nem való mindenkinek – de aki szereti az elgondolkodtató, dialógusokra épülő, valódi tartalommal bíró filmeket, annak biztosan maradandó élményt fog nyújtani.
#premiervadasz
54 Egykutya (2025)
A történet középpontjában három, egykori kollégiumi barát áll, akik tíz évnyi távolság után egy váratlan este újra találkoznak – és ekkor indul be igazán a cselekmény.... több»
