![]()
Vigyázat, SPOILER!
![]()
Hawkingsban egy furcsa gyilkosság történik és akad valaki, aki még emlékszik rá, hogy ez nem az első eset.
Victor Creel az ‘50-es években ugyanígy gyilkolta meg a családját. Nancy és Robin mindent megtesznek, hogy beszélhessenek az azóta diliházban lévő Victorral. Sikerül is nekik és megtudják, hogy amikor Victor a családjával Hawkingsba költözött, furcsa dolgok kezdtek el történni velük. Állattetemekre bukkantak és hallucinációk kezdték őket gyötörni, majd egy nap az őket megtámadó szörny végzett a családjával és majdnem vele is, de egy angyali hang, egy zene megmentette őt és túlélte, egyedüliként.
Azonban később megtudjuk, hogy nem csak ő élte túl, hanem a fia is, Henry, akiről kiderült, hogy valójában ő volt a szörny, csak a támadás közben elgyengült és kómába esett. A fiú képes volt a telekinézisre és a gondolatmanipulációra.
Dr. Brenner a hawkingsi laborba vitte őt, hogy tanulmányozza és ő lett 001-es. De Brenner nem tudja irányítani Henryt, ezért gátolja az erejét, hogy uralkodhasson rajta. Később Henry felismeri 011-ben, hogy mennyire hasonlít hozzá és manipulálni kezdi a kislányt, majd ráveszi, hogy kiszedje belőle a chipet, ami gátolja erejében. Ekkor mindenkit megöl, de Tizi szembeszáll vele és átküldi egy másik dimenzióba, a hellyel lefelébe.
Itt Henry teste átváltozik, ahogy átjárja az energia és így lesz belőle Vecna. Rátalál egy kavargó porra, amiből megformál a kedvenc állata után egy pókszerű szörnyet, ami végül az Elmefaló lesz. Azt is látjuk, hogy a Demagorgonok már léteztek ebben a világban. Tizenegy elfelejt mindent és később Papa kerestetni kezdi vele Henryt, amikor rátalál egy Demogorgonra, annyira megijed, hogy véletlenül átjárót nyit a két világ között, és ekkor tűnik el Will.
A hellyel lefelé lemásolja a világ aznapi állapotát és azóta ebben az állapotban marad. Bár Tizi bezárja a kaput, a kavargó por kint marad és ezt tudja irányítani Vecna. Majd a negyedik évadban, bár nincsen kapu, Vecna kapcsolatba tud lépni Chrissyvel és amikor megöli az áldozatait, akkor ott nyit egy kaput. A terve, hogy egyesítse a két világot. és ehhez négy áldozatra lesz szüksége. És bár sikerül legyőzniük Vecnát, Max meghal, és ezzel sikerül a tervét megvalósítania. Mivel a teste eltűnik, így tudjuk, hogy túlélte és az ötödik évadban fogják várhatóan végleg legyőzni.
94 Stranger Things - 4. évad (2021)
dráma | fantasy | horror | misztikus | sci-fi | thriller
Hopper Oroszországban raboskodik, ahol sok veszéllyel kell szembenéznie, amik emberi és nem emberi dolgok is egyaránt. Az Egyesült Államokban új problémák kezdenek jelentkezni,... több»
Szereplők: Winona Ryder, Finn Wolfhard, Millie Bobby Brown, David Harbour, Joe Keery

