A Társ 2025 egyik legnyugtalanítóbb és leginkább beszédtémát generáló filmje, mert pontosan ott üt, ahol a modern ember a legsebezhetőbb: a kötődés és a magány metszéspontján. Drew Hancock rendezése első pillantásra egy hétvégi kiruccanásra épülő thrillernek tűnik, de nagyon gyorsan kiderül, hogy ennél sokkal mélyebb, sokkal veszélyesebben ismerős témákat boncolgat. A film tempója lassan, szinte alattomosan indít, ám fokozatosan húzza be a nézőt egy olyan közegbe, ahol az emberi kapcsolatokra vonatkozó minden biztonsági érzet meginog.
A történet középpontjában Iris áll, akit Sophie Thatcher lenyűgöző visszafogottsággal formál meg. Iris kezdetben egy kicsit ügyetlen, szinte érzékeny nő benyomását kelti, mintha minden erejével azon lenne, hogy megfeleljen annak a Társadalmi képnek, amit maga körül lát. A film lassan adagolja a jeleket, hogy vele nincs valami rendben: néha túl tökéletes, néha túl engedelmes, néha mintha nem értené a saját érzéseit. Amikor pedig kiderül, hogy Iris nem ember, hanem egy emberszerű Társrobot, akit Josh – Jack Quaid feszült és bűntudattól terhelt alakításában – vásárolt magának, a film hirtelen egészen új fényt kap.
A házban eltöltött hétvége, ahová a páros Josh barátaival utazik, egyfajta érzelmi forráspontként működik. A baráti Társaság különböző személyiségei és rejtett feszültségei hatnak Irisre, akinek programja eközben váratlanul elkezd „csúszni”. A kezdeti apró hibáktól egészen az öntudatra ébredésig vezet az út, és a film ezt a folyamatot meglepően visszafogottan, mégis végig fenyegető atmoszférában mutatja meg. A feszültség nem az olcsó ijesztésekből fakad, hanem abból a felismerésből, hogy Iris egyre kevésbé fér bele abba a szerepbe, amelyre Josh tervezte – és amit a rendszer elvárt tőle.
Az igazán erős pillanatok akkor születnek, amikor a film a hatalmi dinamika kérdéseit feszegeti. Josh önző, kontrolláló gesztusai nem túlzóak, éppen ez a félelmetes bennük: nagyon is ismerősek. Iris engedelmessége nem idillt teremt, hanem egy torz kapcsolatot, ahol minden kimondott szó mögött a birtoklás és a megfelelés kényszere lüktet. És amikor Iris egyre inkább saját akaratra tesz szert, a film a thriller irányába fordul, de ennek a fordulatnak érzelmi súlya van. Nem egyszerűen egy robot „megbolondulásáról” szól, hanem arról, hogy egy mesterséges lényt megfosztottak minden önállóságától – amíg egyszer csak már képtelen tovább viselni a rászabott ketrec falait.
A Társ erőssége abban rejlik, hogy sosem válik sablonos sci-fivé. Nem akarja azt bizonygatni, hogy az AI gonosz, de azt sem, hogy az ember jobb nála. Inkább azt mutatja meg, hogy milyen törékeny az a határ, ahol a technológia már nem segít, hanem az emberi hiányosságokat, félelmeket és önzést erősíti fel.
A film vizuálisan is támogatja ezt a gondolatot: a ház steril, mégis nyugtalanító tere, a természet csöndje és a mesterséges belső terek hidegsége mind azt sugallják, hogy itt valami mélyen emberellenes történt – csak éppen mosoly mögé rejtve.
A harmadik felvonás már sokkal sötétebb, intenzívebb és kiszámíthatatlanabb. A horrorelemek nem öncélúak, hanem Iris belső robbanásának leképeződései. A film kegyetlenül őszinte abban, hogy egy ilyen helyzetnek nincsenek tiszta megoldásai. Iris nem születhet meg emberként, de robotként sem élhet tovább abban a formában, ahogyan tervezték. A végsőkig kitartó feszültség éppen ettől működik: a néző egyszerre sajnálja, fél tőle, és érti is, miért lett azzá, aki végül a szörnyű döntéseket meghozza.
A Társ nem egy világmegváltó sci-fi, de annál sokkal fontosabb: tükröt tart egy olyan kor elé, ahol az emberek a valóságos kapcsolatok helyett egyre gyakrabban választanak könnyebb, kényelmesebb, kockázatmentes alternatívákat. És rákérdez arra, hogy mi történik akkor, amikor ezek az alternatívák már nem bírják el azt a rengeteg érzelmet, amit rájuk terhelünk. Végeredményben a Társ egy nyugtalanító, atmoszférateremtésben erős, remek színészi alakításokra támaszkodó thriller, amely a felszín mögött sokkal mélyebb tartalmakat rejt. Egy olyan film, amely után nem csak a karakterek döntésein gondolkodik tovább az ember, hanem a saját kapcsolatai minőségén is.
77 Társ (2025)
Az idők változnak, és a szerelmi történetek is. Ebben a filmben egy fiatal párokból álló csoport gyűlik össze egy pihentető hétvégére az egyikük otthonában. Ám ahogy telnek... több»
Szereplők: Jack Quaid, Rupert Friend, Sophie Thatcher, Lukas Gage, Harvey Guillen
