A Shinobi azon ritka keleti fantasy-akciófilmek közé tartozik, amelyek nem csupán látványvilágukkal, hanem lírai hangulatukkal is képesek maradandó benyomást tenni. A 2005-ös alkotás Ten Shimoyama rendezésében egy régi japán legenda újrafeldolgozása, amely az ellenséges Shinobi-klánok tragikus szerelmi történetét helyezi középpontba. A film egyszerre tűnik modernnek és ősi mítoszok szellemét idézőnek: hangulatában ott vibrál a romantika kesernyés melankóliája, miközben a hátteret átszövi a hatalom árnyoldala és az emberi kapcsolatokat szétfeszítő politika. A cselekmény két rivális klán – a Koga és az Iga – törékeny békéjére épül, melyet a sógunátus kényes egyensúlya tart fenn.
Ezt az egyensúlyt az uralkodó kegyetlen parancsa töri meg, aki meg akarja semmisíteni a Shinobikat, nehogy a jövőben fenyegetést jelentsenek. A konfliktus középpontjában Oboro és Gennosuke, a két klán vezetői állnak, akik titokban szerelmesek egymásba. Szerelmük reményt adhatna egy új, békésebb korszak hajnalára, ám sorsuk eleve tragédiába torkollik. A film ezt a szerelmet nem hollywoodi módon idealizálja, inkább sorsszerű, mitikus végzetként ábrázolja: két ember, akiknek szívében béke születne, de világuk ezt nem hajlandó befogadni.
A Shinobi egyik legnagyobb erőssége a hangulatteremtés. A film képi világa egyszerre letisztult és álomszerű: lágy fények, lebegő ruhák, lassított mozdulatok és a természet finom jelenléte uralja minden kockáját. A harcjelenetek nem pusztán akciók – inkább egyfajta mozgó festmények, amelyekben a Shinobik különleges képességei szimbolikus súlyt kapnak. A klánok tagjai mind rendelkeznek valamilyen természetfeletti adottsággal, ám ezek sosem válnak harsánnyá vagy öncélúvá; inkább azt hangsúlyozzák, mennyire másként léteznek ezek az emberek, mennyire nem illeszkednek a politikai hatalom által vezérelt világba. A színészi játék méltóságteljesen visszafogott. Nakama Yukie Oborója törékeny, de határozott; tekintetében ott bujkál a remény és a fájdalom kettőssége. Odagiri Joe Gennosuke-ja szintén csendes erőt sugároz, tragikus hősként jelenik meg, aki próbálja megérteni a két világ közé szorult szerelmet és felelősségét. Kettejük játéka adja a film érzelmi tengelyét, amelyre minden más réteg épül. Bár a történet egyszerű, szándékosan is az: a film nem csavarokkal vagy kiszámíthatatlan fordulatokkal akar hatni, hanem érzésekkel. A befejezés különösen erős, fájdalmas és gyönyörű – valódi tragédia, ahol a szeretet nem győzhet a hatalom logikája fölött. A Shinobi így válik modern tragédiává, amelyben az emberség marad alul a történelem hideg erejével szemben. A Shinobi nem egy harsány akciófilm, hanem lírai, melankolikus fantasy, amely a végzet, a békére való vágy és a reménytelen szerelem témáit járja körül. Nem tökéletes – néhol lassú, néhol túl szimbolikus –, de éppen ezek adják különös szépségét. Egy olyan film, amely nem csupán szórakoztat, hanem elcsendesít, elgondolkodtat, és nyomot hagy a nézőben. Azok számára, akik szeretik a lassan kibomló, érzelmekre épülő, mitikus japán történeteket, a Shinobi igazi kincs.
